Napi Online

A Pink Floyd legyűrte az EMI-t

Egy brit ítélet szerint az EMI kiadó nem értékesítheti egyenként az együttes dalait, az albumok csak egészében vásárolhatók meg.

A brit legfelső bíróság ítélete szerint az EMI Group kiadó nem értékesítheti az együttes engedélye nélkül egyenként a Pink Floyd dalait, mivel a korábban megkötött szerződés mind a fizikai, mind az internetes eladásokra vonatkozott. A per azért indult, mivel az EMI egyenként kívánta értékesíteni a dalokat, annak ellenére, hogy a fennálló szerződés szerint az albumokat csak egészében adhatná ki. (Az együttes és a kiadó 1967 óta állnak kapcsolatban egymással).

Az EMI azzal érvelt, hogy az 1989-ben, még az internetforradalom előtt kötött szerződés csak fizikai lemezeladásokra vonatkozott, ezt azonban a bíróság elutasította, mondván: a szerződés az albumok "művészi egységét őrzi", mind a fizikai, mind az online formákban. A per másik vonalát az együttesnek fizetendő jogdíjak képezték, ez azonban - üzleti titokra hivatkozva - nem került nyilvánosságra. Az EMI szerint azonban ezzel még nincs vége a történetnek, a különálló Pink Floyd számok továbbra is elérhetőek lesznek például az iTunes-on. Számos kérdés vár még tisztázásra, az ügy még egy darabig el fog húzódni - nyilatkozta név nélkül a cég egyik munkatársa.

A Pink Floyd fiaskó egy újabb szög a 2007-ben a Terra Firma magántőkealap által kivásárolt EMI koporsójába. A Nomura Bankból kivált brit magántőkealap a hitelválság kirobbanása előtti pillanatban, 2007 nyarán vásárolta fel az EMI-t 4,7 milliárd euróért azzal a szándékkal, hogy az 5500 alkalmazott egyharmadát elbocsátva nyereségessé tegye a céget. A költségcsökkentés azonban nem sikerült: az EMI-t 25 évig vezető Tony Wadsworth távozott, Paul McCartney és a Rolling Stones más kiadókhoz igazolt át, a Grammy-díjas énekes Joss Stone pedig 2 millió fontnyi jogdíjról lemondva továbbállt.

A társaság néhány hete jelentette be, hogy a 2009. március 31-én zárult pénzügyi évben 2 milliárd euró veszteséget szenvedett el, és a KPMG megkérdőjelezte a cég hosszú távú életképességét. Az EMI eszközeladásokkal próbálja betömni a lyukakat, aminek kapcsán nemrég felröppent a hír, hogy eladják az Abbey Road lemezstúdiót is, amelyet a Beatles zebrán átsétáló képe tett híressé. A Terra Firma novemberben 90 százalékos céltartalékot képzett EMI-befektetésére, miután a Citibank visszautasította a lemezkiadó hiteleinek átstrukturálását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #18
    /Torz tükör on
    Beethoven is szar, mondjatok egy fülbemászó dallamot tőle.
    /off
  • Mészáros Zsolt #17
    Érdekes a zenéről alkotott fogalmad.
    Fülbemászó számot? Majdnem mindegyik az, de a kedvedért kiemelek párat:
    Shine On You Crazy Diamond
    Wish you were here
    Another brick in the wall
    The thin ice
    Young lust
    Goodbye blue sky
    Fat old Sun

    Szerintem is legyél boldog a fülbemászóiddal!
  • goom #16
    Igazat adok mindkettőtöknek. Sajnos.
    Persze, emlékszem: én magam is ezen "étvágygerjesztő" segítségével indultam a Pink Floyd-ismeret útjára. Most azt gondolom, hogy megérte továbblépni. Fülbemászók nélkül is... :)
  • Tetsuo #15
    Hogy milyen szamokat ismernek az emberek, az a radioknak koszonheto..
  • Szemjuel #14
    Goodbye blue skycsak a te kedvedért!

    goom:
    Ennek ellenére szerintem a magyarok, és youtubeból kiindulva a világ nagy része csak A fal-t ismeri!
  • Merces #13
    ...........tudod mit?, legyél boldog a fülbemászóiddal............
  • Ferrer #12
    Az a szám nem fülbemászó, annál inkább fárasztó!
  • Merces #11
    ....különben meg http://en.wikipedia.org/wiki/Another_Brick_in_the_Wall csak neked...........
  • Merces #10
    .....ja szerintem is mérvadó a remek zenei izlésed...........
  • goom #9
    Szerintem ez az ügy nem függ össze az együttes (egykori) lázadásával. És ne hagyjuk azt sem figyelmen kívül, hogy tagjai ma nyugdíjas korú emberek - de csak akik élnek: sajnos Syd és Richard ugye már nincs köztünk.
    ...Arról nem is beszélve, hogy a Pink Floyd-ot 'A fal' című albumukkal kvázi egylemezes csapattá leminősíteni legalábbis elgondolkodtató (csak stúdió-albumból 15-öt adtak ki). Több, mint 300 millió lemezük fogyott pályafutásuk során: ebből 38 millió volt 'A fal', a "maradék" 262 millió pedig - nem az.