Vannak a megszokott módszerek művelői, és vannak akik mindig valami újat keresnek. Mindkét út egyformán fontos, mert egymásra alapszanak, egymást éltetik.

Mint minden alkotó tevékenységben, vannak a perfekcionisták, akik a már létrehozott, kialakított és elfogadott úton járnak. Az ilyen alkotó pontosan tudja az irányt és a módszert, hiszen a jól ismert úton halad. Műveit a környezete, vagy a közvélemény már régóta bejáratott kritikai rendszer szerint ítéli meg, és az alkotó többé kevébé ennek a kritikai környezetnek a befolyásolása, vagy akár irányítása alatt végzi tevékenységét. Természetesen ezt különféle szinten lehet művelni, ebben éppen ez a szép, hiszen a sokféle művek kiegészítik egymást, valóságos kavalkádot alkotva.

Vannak azonban, akiket az ilyen alkotás nem elégít ki, és folyamatosan valami újat keresnek. Az ilyen alkotónak sokszor, amint egy bizonyos szintre eljút, és kifejleszti az új technikát vagy írányvonalat kíváncsisága kielégül, és rögtön tovább akar menni, megint valami újat keresve. Az ilyen invenciózus személyek nagyon fontosak, mert nekik köszönhető, hogy nem egy helyben állunk. Kétségtelen azonban, hogy ők választják a nehezebb utat: általában sok kemény kritika éri őket. Az útkeresés ugyanis sohasem egyetlen ember tevékenysége, hiszen minden alkotó közösségben él, a környezetben lévő dolgok és más alkotók hatása alatt.

Miközben sokan vannak útkeresők, csak kevesen érnek el társadalmi szinten elismertséget vagy legalább elfogadottságot, tehát a kevésbé elfogadott alkotó nemigen kap pozitív visszajelzést a környezettől, kritikát azonban annál inkább. Emiatt elszántság és bátorság kell az ilyen tevékenységhez, mert az ember lényegében folyamatosan az árral szemben halad, és csak időnként jön egy kis "hátszél". Szó sincs arról, hogy az egyik út jobb lenne a másiknál, hiszen egymásra alapszanak, egyik sem létezne a másik nélkül, és mindkettőre egyformán szükség van.

Az USA-beli Daniel Wheeler fotó- és képzőművész viszont egyértelműen az invenciózus kategóriába tartozik. A Los Angeles-i Duncan Miller galériában kiállított fotóiból jól látszik, hogy kitalált valami újdonságot, mely nagy publicitást nyert. Wheeler előszeretettel fotóz víz alatt, de nem a szokásos módon. Kizárólag Los Angeles-i, privát kerti úszómedencék érdeklik. Amint valahogy sikerül bekéredzkednie, felölti búvárruháját, és vízalatti tokba zárt Olympus gépével és nagylátőszögű opikájával csobban egyet. Amint a medence fenekére ér, kifújja tüdejéből a levegőt, és lefotózza a látványt, melyet a felfelé igyekvő buborékok tesznek különlegessé.

Wheeler ötlete véletlenül jött, amikor megbízást kapott egy szobor elkészítésére, mely egy kerti úszómedence szélén kellett, hogy álljon. Annak érdekében, hogy demonstrálni tudja, milyen látványt fog nyújtani a jövendőbeli szobor az úszómedencében tartózkodók számára, vásárolt egy eldobható vízálló fényképezőgépet, és elkezdett a medencéból fotózni. Innen jött az ötlet.

"A kerti medencének szimbolikus szerepe van, azonban a legtöbbször az ilyen jellegű ábrázolása a medence partjáról csupán pszichológiai kölcsönhatás eredménye." Wheeler nyilatkozataiból látható, hogy nem csak rögtönzésről van szó, hanem egy számára inspiráló hatású koncepcióról: az ő ötlete az volt, hogy teljesen más oldalról közelítse meg a dolgot. Ezzel sikerült egy már nagyon jól ismert, hétköznapi látványt teljesen másképpen ábrázolnia, és szinte egy új világot létrehoznia.


Wheeler szerint a víz torzít, tehát tökéletlen, a felfelé igyekvő buborékok pedig kis lencsék. Ezekben egyenként látható a vízfelszín feletti környezet, tehát a kert, a ház illetve a környék, az égbolt, tehát minden. Ez a sok kis buborék, sok kis világ pedig benne van egy nagyobb, torzított világban, a nagy víztömegben, és így alkot egy teljes látványt. "Számomra az, hogy a víz és a buborékok lencseként működnek, nagyon jó kiindulási pontnak bizonyultak" -mondta Wheeler, akinek a számára ez jelenség szimbolikus jelentőséggel bír.

Wheeler már két éve ugrál fényképezőgépével úszómedencékbe. Jobb esetben a tulajdonos engedélyével, gyakran azonban nem - ez a tevékenység tehát nem veszélytelen. Elmondása szerint gyakran kergeti meg a házőrző kutya. Ilyenkor búvárruhástul, fényképezőgépestül egy kutyával a sarkában rohan az életéért, meglehetősen groteszk látványt nyújtván az egyébként nyugodt, Los Angeles-i kertvárosi környezetben.


A medence keresés komoly szervezést igényel. Wheeler egy időben előszeretettel használt műholdas térképészeti fotókat, kék ovális és négyzet alakú foltokat keresve. 2007-ben, a Griffith Park-ban lévő bozóttüzek alkalmával is fotózott, mivel a hegyekből felemelkedő hatalmas füst különleges látványt nyújtott a már említett technikával történő fotózáskor. Ekkor történt, hogy Wheeler éppen a víz alatt fotózott, amikor hirtelen megváltozott a szélirány. Emiatt vizes búvárruhában volt kénytelen rohanni, a tűzoltók és helybéliek nem kis megrökönyödésére.

Amikor megérkezett a megfelelő helyre ráeszmélt, hogy fogalma sincs, egyáltalán hol vannak úszómedencék azon a könyéken. Ekkor mobilról felhívta barátját, aki a Google Earth segítségével asszisztált neki. Végül a sokadik háztulajdonos beengedte, levette a takarót a medencéről, Wheeler pedig boldogan ugrott be a nem éppen tiszta, zöldes, algás vízbe. Az ott készített fotó különlegesen borús és baljóslatú hangulatával annyira jól sikerült, hogy egyike lett a Duncan Miller Gallery-ben kiállított 18 műnek.


Akár tetsznek valakinek Wheeler művei akár nem, semleges véleményt nemigen lehet alkotni róluk. Mivel speciális dologról van szó, óhatatlan a képek vegyes megítésése, de az is biztos, hogy sokaknak tetszenek ezek a művek, melyeket nézegetve nyilvánvaló, hogy Wheeler megtalálta azt, amit a legtöbb ember keres: az alkotói örömöt, boldogságot. Azoknak pedig, akik más úton, vagy más műfajban keresik az utat, inspirációt meríthetnek Wheeler tevékenységéből, kitartó és következetes munkájából, és magukból a művekből.