MTI

Több mint ezer Robert Capa-fotó került Magyarországra

Robert Capa világhírű magyar származású fotóművész hagyatékából több mint ezer darabos gyűjteményt vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum a New York-i International Center of Photographytól (ICP).

A képeket tartalmazó ládákat ünnepélyes keretek között bontották fel. Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta: összesen 1010 felvétel, ezen belül 937 fotó, 48 vintázs, 5 gyűjteményen kívüli fénykép és 20 ajándékkép került Magyarországra. A kulturális tárca tavaly 300 millió forintos támogatást nyújtott a Magyar Nemzeti Múzeumnak a gyűjtemény megszerzésére és a szállítás, a kiállítás költségeire. A vételár 835 ezer dollár volt, a vevő eredetileg 167 millió forintra becsülte a hagyaték értékét, a becsült és a tényleges vételár 200 forintos dollár árfolyamon egyezik meg.


Robert Capa

Hiller István kitért arra is, hogy a Capa-hagyatékot gondozó ICP-t a fotóművész öccse, Cornell Capa hozta létre 1974-ben, és a központ ma már fogalom a fotóművészetben: nemcsak kiállítóhely, hanem iskola is, hiszen évente hatezer hallgató látogatja fotóstanfolyamait. A 937 felvétel negatívjáról az 1990-es évek elején Cornell Capa felügyelete mellett 40 × 50 centiméteres nagyítás készült három példányban: egy sorozat az ICP-é, egy Tokióban található, a harmadik válogatás képezi a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülő gyűjtemény alapját. A fotókról ebben a kidolgozásban és ebben a formában további példányok már nem készülhetnek.


A partraszállás napja

A gyűjtemény néhány darabjából március 5. és 15. között egy "bemelegítő" kiállítást tartanak a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a fotók egy nagy tárlaton július 2. és október 16. között lesznek láthatók a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban. A tervek szerint a Capa-gyűjtemény október közepétől 13 várost (Salgótarjánt, Miskolcot, Sárospatakot, Debrecent, Szolnokot, Békéscsabát, Szegedet, Szombathelyt, Győrt, Székesfehérvárt, Dunaújvárost, Paksot és Pécset) érintő országjárásra indul.

Páldi Lívia főkurátor többek között arról beszélt, hogy a Ludwig Múzeumban nyíló kiállításon bemutatják Robert Capa 1948-ban Magyarországon készített képeit is (az 1913-ban Budapesten született, de fiatalon külföldre távozott fotós akkor hat hetet töltött Magyarországon). Kiemelte: Capa fotói híradások voltak, újságokban jelentek meg és képein keresztül a fotózsurnalizmus kialakulása is nyomon követhető. "A kiállításra szeretnénk újságokat, dokumentumokat, leveleket is kölcsönkérni az ICP-től, hogy Robert Capa teljes munkásságát be tudjuk mutatni" - jelentette ki a főkurátor.


A milicista halála

Capa öt háborúban is fotózott, de készített felvételeket békében, világjáró utazásai során is. A most megvásárolt gyűjtemény - amelyet Kincses Károly és E. Csorba Csilla fotótörténész tavaly ősszel az ICP munkatársaival válogatott össze - tartalmazza a már publikált, Capát igazán híressé tevő 500 fotót (köztük 1932-es Trockij-sorozatát, a spanyol polgárháborúban készült, A milicista halála című felvételét, és utolsó képét, amelyet Indokínában készített, mielőtt aknára lépett volna), de azokat is, amelyeket korábban soha nem láthatott a közönség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RecoPhile #8
    Respect neki
  • Tetsuo #7
    Hogy kell ejteni a nevét: Cápa, Kapa v mi? :S
  • Lateralus #6
  • artschiatwork #5
    vazz, nagy királyság! Alig várom a kiállítást!
  • G_ArchAngel #4
    Nekem O a legnagyobb magyar, kar, hogy sokan nem ismerik - talan majd a kozeljovoben...
  • Skeez #3
    Pár éve még tervben volt egy amerikai film is, ami róla szólt volna, de azóta nincs hír erről.
  • Tetsuo #2
    Nagyon durva! Ez a csavo az ordog cimboraja volt '54-ig.
  • Skeez #1
    Friedmann Endre (1913-1954)