Berta Sándor

Mobilszolgáltatók levele a G20-akhoz

Példa nélküli akcióba kezdett a világ mobil iparának 25 legfontosabb és legbefolyásosabb tagja. A vállalatok vezetői közös levelet juttattak el a Londonban tartandó G20-as konferencián megjelenő politikusokhoz.

A cégek azt állítják, hogy segítségükkel, a fejlesztési programjaiknak és az ezeknek köszönhető munkahely-teremtésekkel egy valóságos gazdasági csoda valósulhat meg. Persze mindez nem lenne grátisz, a vállalatok ugyanis komoly feltételeket támasztanának a világ 20 legbefolyásosabb államával szemben. A levélben a 25 cég vezetői nem kevesebbet ígértek, mint hogy néhány éven belül - elsősorban magán források bevonásával - 800 milliárd dollárt fordítanak mobil internetes fejlesztésekre és ezáltal 25 millió új munkahelyet teremtenek.

"A mostani kritikus helyzetben a mi kezdeményezésünk egyrészt újra lendületet adhat a világgazdaságnak, másrészt lehetővé tenné, hogy még többen férhessenek hozzá az internethez. Ez a két szempont együtt jelentős mértékben növelheti a termelékenységet és egyúttal szociális előnyökkel is járhat" - olvasható a Die WELT birtokába került üzenetben. A dokumentumot aláírták többek között René Obermann (Deutsche Telekom), Vittorio Colao (Vodafone), Cesar Alierta (Telefónica), Olli-Pekka Kalasvuo (Nokia) és Carl-Henric Svanberg (Ericsson), valamint számos afrikai és ázsiai mobilszolgáltató képviselői.

Az aláírók emellett rámutattak, hogy a mobil ellátottság szintjének tíz százalékos emelkedése a fejlődő országokban a GDP-t 1,2 százalékkal növelheti. De ennél is nagyobb, akár 3-4 százalékos lehet a növekedés a világgazdaság esetében. A mobilcégek ezenkívül tevékenyen részt akarnak venni a klímaváltozás elleni harcban. Állításuk szerint egy mobil szélessávú hálózat más IT-megoldásokkal együtt 2020-ra hozzájárulhat a globális széndioxid-kibocsájtás legalább 15 százalékos csökkentéséhez. Ráadásul a mobil szélessávú infrastruktúrák forradalmasíthatják az egészségügyi ellátást, az oktatást, a civil társadalmat és az e-kormányzati rendszereket.

A támogatást azonban a vállalatok két feltételhez kötötték. Az első, hogy a hatóságoknak ki kell osztaniuk az új hálózatok működéséhez szükséges frekvenciákat. A másik pedig, hogy létre kell hozni és biztosítani egy stabil, kiszámítható, minimális külső beavatkozások által fémjelzett környezetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mcninja #14
    Ez a történet nagyon érdekes, de csak egy nagy átverés része, amit az új világrend létrehozása érdekében léptek meg és így próbálják nekünk kozmetikázni...
  • pixx #13
    Adjatok nekem is milliárdokat, fejlesztek valamit, nem tudom mi lesz az, de sok embernek tudok majd munkát adni(legalábbis fizetést a ti pénzetekből), nem lesz éhezés, és jó lesz(legalábbis nekem). :)
  • kukacos #12
    Szánalmas ez a levél, különösen az indokok.

    A mobilszolgáltatás hasznossága a biznisz szempontjából a jövőben megkérdőjelezhető: az elmúlt két évtizedben valóban javított a munka szervezőképességén, de akiknek, valóban szüksége van rá, az ma már a dzsungelben is hozzájut a mobilhoz, nyugaton meg minden zsebére jut egy. Az afrikai kávészedő munkásnak minek a mobil? Hogy a főnök SMS-ben közölje, most eheti meg napi tányér levesét? Ettől fog boom-olni a fejlődő piac? Ott sokszor olcsóbb a mobil már ma is, mint európai országokban.

    A mobilnak a tömegeken át a bizniszre gyakorolt hatása még ma is 95%-ban az alapszolgáltatásban rejlik: beszédben. Ebben a maximumot a telefónia már mindenhol elérte. Innentől amit nyújt, az a szórakozás és a személyes kapcsolattartó képesség javítása, aminek gazdasági haszna nem sok, viszont más területeken megtermelt pénzből fizetik, nem a mobil által elért hatékonyság-javulással. A levélben vázolt nagyívű programokkal évtizedek óta kísérleteznek olyan országokban, ahol mindenki zsebében ott lapul a 3G-s telefon, és valahogy mégsem forradalmasították az egészségügyet és a civil társadalmat ott sem, az interneten meg pornót nézegetnek.

    Magyarán ha minden dzsungellakónak és kínai melósnak adunk mobilt, az feltehetőleg semmit sem segít a fejlődő országokon azonkívül, hogy a levelet aláíró mammutok az ő zsebüket is könnyebben fejhetik.

    A gazdaság felfuttatása a telekomon keresztül persze nem teljesen butaság. Sok találmány hozott létre új iparágakat a semmiből, például az autó, amelyek képesek átrajzolni a gazdasági térképeket. A mobil is kielégít egy régóta létező emberi igényt, a bárhol bárkivel beszélés igényét. Viszont nem tiszta, hogy fel tud rá épülni egy üzemanyag-iparral, autós közlekedéssel összemérhető szolgáltatás-háttér, vagy örökre megmarad a népek néhány ezer forintos havi kiadásának, kártyásan. Persze az aláírók ezt szeretnék, de akarni nem elég.

    Igény, az van rá a fejlődő országokban is. Ezért fejik a multik a politikát: adjátok most nekünk ingyen a lelketek (frekvenciáitok) az örökkévalóságig, és mi garantáljuk, hogy a polgáraitok erre a narkóra költeni fognak. Mi persze közben szép hasznot zsebelünk be, és közben arról költünk szép verseket, hogy hogyan fogja ez majd forradalmasítani az országaitokat. Egyszer. A jövőben.

    Pedig nem kéne az államot engedményekre kényszeríteni, aki vissza akar valamit emelni az évtizedes extraprofitokból a frekvenciadíjakon keresztül. Van ennek tiszta módja is. Ha lesz rá igény és működik a technológia, majd szépen kialakul a szuper mobilos egészségügy. Először lássuk a fejlett nyugati országokban, hogy megy. Addig nem sietünk sehová.
  • Tetsuo #11
    Ez lesz a magyarok veszte, es ez volt eddig is. :(
  • halgatyó #10
    Ha majd egyszer győz a tisztesség ebben a szennyel elborított világban, akkor mindazokat, akik 95 évre akarták felemelni az időtartamot, máglyán fogják elégetni. Akik csak helyeselték (politikusok, döntéshozók) azokat meg csak símán felakasztják majd.
    El kellene már kezdeni az emberiség megtisztítását a mocsoktól.
  • Wittgen #9
    "Hazánk képviselői azonban valamiért meggondolták magukat, így a helyüket román kollégáik foglalták el."

    Jellemző, csak a magyar seggfej vezetőink hunyászkodnak meg némi kenőpénz elfogadásával. Mocskos banda. Az anyjukat is eladnák, nem csak a szavazatukat.
  • hapi #8
    Yeeesss! Csak ennyit tudok mondani. Nem kell nekik 3 különböző ferrari a garázsba.Ez lassan az összes 50-es évekbeli slágert hallgathatod jogdíj nélkül.
  • nyalógép #7
    Korrekt ajánlat a cégek részéről..
  • Balintos #6
    A url cikkre küldött kommentek mennek a url hírbe is, érdekes.
  • Balintos #5
    Ha annak idején az első ősember levédeti a lándzsát, évezredekre biztosítja az utódai gazdagságát.