Gyurkity Péter

4 milliárd felett a mobiltelefonos elérések száma

A GSMA adatai szerint világszerte immár 4 milliárdnál is több mobiltelefonos elérést használunk, amely azonban nem feltétlenül jelent 4 milliárd felhasználót - egyre népszerűbbek a mobilinternetes megoldások.

A GSM Association az ágazat legnagyobb rendezvényére készülve jelentette be a fontos mérföldkő elérését, a Mobile World Congress ugyanis a jövő héten kerül megrendezésre Barcelonában. Adataik szerint immár 4 milliárdnál is több elérést veszünk igénybe nap mint nap, azt azonban rögtön hozzáteszik, hogy a felhasználók száma ettől eltérő - nyilván ez utóbbi kisebb szám.

Ennek oda pedig az, hogy a fejlett régiókban sokan használnak egynél több készüléket. Nyugat-Európa esetében ez például az összes elérések 20 százalékánál jelentkezik, az arány pedig valószínűleg hasonló a fejlett világ egyéb részein is. A fejlődő országokban viszont ezzel ellentétes helyzetet találunk, itt ugyanis sokan használják megosztva a mobil készülékeket, nyilván anyagi és egyéb szempontok alapján. A szövetség előrejelzése szerint jó úton haladunk a korábban meghatározott úton, így 2013-ra az elérések száma meghaladhatja majd a 6 milliárdot.

A jövőre nézve talán ennél is fontosabb, hogy jelenleg 100 millió felett jár a mobil szélessávú elérések száma (ez a nagy sebességet nyújtó HSPA-szabványra épülő megoldásokat jelenti). Egyre népszerűbbek a laptopokat a mobiltelefonos hálózatokhoz csatlakoztató készülékek, valamint a szintén nagy sebességet nyújtó telefonok, mint például a Nokia és a HTC fejlesztései, vagy éppen az Apple iPhone készüléke. Itt a szövetség szerint hatalmas lehetőségek kínálkoznak a piac szereplői számára, hiszen a fix szélessávú elérések száma jelenleg 1,1 milliárd körül van, így bőven akad potenciál a mobil megoldásokban.

Azt sem szabad persze elfelejteni, hogy nem mindenhol használnak GSM-technológiát a telekommunikációs cégek. Észak-Amerika (és Ázsiai egyes részei) esetében például a CDMA-platform számít uralkodónak, jóllehet az ezt használók száma jóval kisebb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!