SG.hu·

Nyílt forráskódú szoftverek mellett a brit kormány

A jövőben nyílt forráskódú programokat és szabványokat alkalmaznának a szigetország közigazgatásában. A brit kormány úgy döntött, hogy a következő években esélyt kapnak a nyílt szabványok és később a nyílt forráskódú szoftvercsomagok is.

Amennyiben az utóbbiak meggyőző teljesítményt nyújtanak, valamint kevés lesz velük a probléma, akkor a brit állam áttér a használatukra. A brit kormány fel akarja gyorsítani a szabad szoftverek beszerzését és alkalmazását. A nyílt forráskódú programok azonban csak akkor kerülnének előtérbe, hogy ha jobb ár-érték arányt nyújtanak a kereskedelmi forgalomban kapható társaiknál. Ez derült ki a most nyilvánosságra hozott Open Source and Open Standards Action Plan című stratégiai dokumentumból.

Ezenkívül a brit kormány nyílt szabványokat szeretne használni az állampolgárokkal való kommunikációban, később pedig átképeznék a hivatalok dolgozóit és akár nyílt forráskódú fejlesztési modelleket is átvennének. Tom Watson, a digitális átállásért felelős miniszter kijelentette: "Akkor fogjuk használni a nyílt forráskódú szoftvereket, hogy ha azok ugyanannyi vagy kevesebb pénzért jobb teljesítményt nyújtanak a kereskedelmi társaiknál." A nyílt forráskódú programok ingyenesek, így nem kell szerzői jogi licenceket fizetni utánuk. A váltással a brit állam becslések szerint 600 millió fontot takaríthat majd meg.

Simon Phipps, a Sun Microsystems nyílt forráskódú szoftverekért felelős vezetője úgy vélte, hogy a brit kormány döntésével követi számos más állam példáját. Globálisan ugyanis egyre több ország vált ilyen alkalmazásokra. Steve Shine, az Ingres európai alelnöke hozzátette: "Ezek a programok segíthetnek elkerülni, kivédeni a szerzői jog által védett társaik rejtett licenc- és egyéb költségeit."

Az elképzelések szerint a brit közigazgatásban elsősorban nyílt forráskódú irodai alkalmazásokat (szövegszerkesztőket és táblázatkezelőket), valamint dokumentum- és adatbázis-kezelő megoldásokat használnának.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gkalcso2009. 03. 01.. 16:56||#12
Megfontolandó a GNU kiáltvány
"Néhány helybõl visszautasítható kifogás a GNU céljait illetõen" bekezdése.
© Alvarez9992009. 03. 01.. 13:14||#11
Túl egyszerûen gondolkodsz, érdemes lenne visszaolvasni is egy kicsit. Az ingyenes szoftver messze nincs ingyen! A supportra kötött szerzõdés bevételébõl meg éppen úgy lehet lopni, talán még jobban.

Egyrészt tehetetlenségrõl van szó ("jó az a régi MS"), másrészt meg a magyar "rendszerházak" még nem eléggé álltak rá az open source lehetõségeire.
© BlackVoid2009. 03. 01.. 11:09||#10
Magyarorszagon ez eselytelen, az ingyenes szoftverek hasznalata eseten nem lehet penzt lopni!
Az allam ugy rendel barmit Magyarorszagon, hogy az elado ceg a bevetel egy reszet valamelyik partkasszaba folyositja. Ha ingyen van a szoftver, evvel 0 Ft kerul a partkasszaba. Persze hogy nem propagaljak. Gondolkodni persze hogy tudnak, de olyan megoldasra nem szivesen gondolnak, ahol nem lehet lopni.
© gkalcso2009. 02. 28.. 12:23||#9
Ilyen kellene nekünk is.
© gettoharcos22009. 02. 28.. 02:40||#8
"A jövõben nyílt forráskódú programokat és szabványokat alkalmaznának a szigetország közigazgatásában. A brit kormány úgy döntött, hogy a következõ években esélyt kapnak a nyílt szabványok és késõbb a nyílt forráskódú szoftvercsomagok is."

csakhogy van egy bökkenõ: a nyílt forráskódú programokat, okos programozók fejlesztik... és NEM , zsírfejû, idióta politikusoknak , és az õ igényeiknek

<#banplz>
© Dömsödi2009. 02. 27.. 20:50||#7
cégemnél=cégeknél elírtam na...
© Dömsödi2009. 02. 27.. 20:13||#6
Amig a cégemnél (közcég) millió fölött szó nélkül kifizetnek egy celeronos asztali gépre, egy 20 ezer forintos nyomtatóval, addig itt nem lesz semmi olyan ami ingyért van...
© Theodora2009. 02. 27.. 19:49||#5
"Akkor fogjuk használni a nyílt forráskódú szoftvereket, hogy ha azok ugyanannyi vagy kevesebb pénzért jobb teljesítményt nyújtanak a kereskedelmi társaiknál."
És ez a lényeg! Attól még, hogy nyílt forráskódú nem jelenti feltétlenül, hogy ingyenes! Nem jelenti azonnal, hogy jobb! Nem jelenti, hogy olcsóbb a bevezetése és az üzemeltetése!
© Sanyix2009. 02. 27.. 18:59||#4
Pedig nyugodtan megteheted.
© Alvarez9992009. 02. 27.. 18:34||#3
Minél többet kell fizetni valamiért, annál több pénzt lehet komolyabb feltûnés nélkül ellopni belõle.

A nyílt forráskódú alkalmazásoknak csak akkor lesz esélyük Magyarországon, ha az oktatásukra, felügyeletükre, karbantartásukra, menedzselésükre stb. stb. kötött állami megbízásokból legalább annyit lehet keresni és ellopni, mint eddig a fizetõsök esetén.

A dolognak van esélye, nem is kicsi. Hiszen míg a fizetõs alkalmazásoknál a szoftver tulajdonosának mégis csak kell fizetni valamit, az ingyeneseknél ezzel az összeggel is lehet növelni és szinte az egekbe srófolni a supportért kért díjakat.