Gyurkity Péter

25 éves a Macintosh

Egy negyedszázaddal ezelőtt bukkant fel a piacon az első Macintosh számítógép, amelyhez hasonló rajongást kevés fejlesztés váltott ki a személyi számítógépek szegmensében. Az Apple is hosszú utat tett meg ez idő alatt.

A napokban számos internetes portál megemlékezett a 25. születésnapról, a cég ugyanis 1984 januárjában dobta piacra az első Mac számítógépet, mégpedig eredetileg 128 kB memóriával, amelyet hamarosan 512 kB-ra növeltek. Az első igazi áttörést a Mac II révén érték el, amely jóval nagyobb népszerűségre tett szert a színes kijelzőnek köszönhetően, a nyolcvanas évek legvégén pedig felbukkant a Macintosh SE/30, amely immár erősebb processzort és 80 MB-os merevlemez tartalmazott - ez azonban horribilis, 6500 dolláros árat eredményezett, amely az IBM AT szintjével vetekedett. A régmúlt néhány érdekesebb fejlesztései között ezen az oldalon böngészhetünk.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a fontosabb fejlesztések, a Mac család igazi különlegességei vajon Steve Jobs, avagy az alatta dolgozó mérnökök (sokak szerint az igazi újítók) kezdeményezőkészségének köszönhetők. az azonban biztos, hogy Jobs távozása után az Apple mélyrepülésbe kezdett. A piaci részesedés folyamatosan csökkent, a továbbra is a Motorola 68k processzorokra épülő konfigurációk nem tudtak komoly eredményeket elérni - egészen a kilencvenes évek elejéig, amikor is Jobs visszatérését követően az első iMac végre ismét igazi újításokat hozott magával.

Ekkor fontos váltásra került sor, hiszen az Apple a Motorola és az IBM közös munkája révén immár az új PowerPC chipekre támaszkodhatott, amelyeket a cég G3, G4, majd pedig G5 néven alkalmazott saját összeállításaiban. A PowerPC uralma egészen 2005-ig tartott, amikor Jobs egy sokat vitatott, ám végül sikeresnek ítélt lépés eredményeként az Intel fejlesztései mellett tette le voksát - innentől kezdve az új Mac számítógépek immár az Intel chipjei köré épültek, ami idővel lehetővé tette a Windows alkalmazását is. Ennek egyesek örültek, mások viszont attól tartottak, hogy az Apple a Mac igazi különlegességéről mond le a redmondi platform támogatásával.

Az persze nem kérdés, hogy a nyolcvanas évek közepén megjelent megoldásai révén az Apple örökre beírta nevét a számítógépes történelembe. Az olyan merész húzások, mint a grafikus interfész támogatása, az azóta is egyetlen gombot tartalmazó egér alkalmazása, kétségkívül megérték a fáradozást. Jól bizonyítja ezt, hogy a két évtizeddel ezelőtt oly népszerű egyéb számítógépes családok (Commodore Amiga, Atari stb.) közül szinte egyedül az Apple maradt életben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Doktor Kotász #52
    Szerintem ugyanaz a véleményünk. :-)
  • dez #51
    Persze, az irodai PC-kkel nem lehetett versenyezni. De pl. az Apple-lel is lehetett volna hathatósabban is versenyezni pl. a DTP piacon, és/vagy az Atarival a midizésben. És voltak más területek is. Mondjuk kettőt el is foglalt az Amiga több-kevesebb időre: a videofeliratozást + más effélét (hála a PAL/NTSC képnek és genlockolhatóságnak) és a 3D renderinget. Az első komolyabb ray-tracer programok az Amigára készültek. Aztán egy idő után a PC-k gyorsabbak lettek, mint akár egy proci-kártyával kiegészített Amiga, így ezek a programok átvándoroltak arra. De még mielőtt ez bekövetkezett, pl. munkaállomásként is használható volt, ezt a vonalat is lehetett volna jobban nyomni, a C64 utód image helyett, vagy akár mellett. Néhány más cég bezzeg ezt csinálta (Acorn, Next, stb.). A Commodore sajnos nagyon lassan kapcsolt, ill. a vezetői nem is igazán értették meg a helyzetet. Aztán ott volt pl. a Midi port (mint alapfelszerelés) hiánya, ellentétben az Atari ST-kkel... Ez meg szerintem valami titkos alkú volt.
  • Doktor Kotász #50
    "Az Amigával a fő vaj az volt, hogy a Commodore inkább játék-gépként reklámozta, komolyabb célra meg a vacak PC-klónjait próbálta nyomni."

    Ez is igaz...
    De annyival kiegészíteném, hogy mire a Mac és az Amiga megjelent, addigra az IBM-kompatibilis PC-k már milliós számban keltek el, így egy cégnek logikusabb döntés volt még venni ezer darabot az irodákba a korábbi ezer mellé, mint kidobni a régieket, és venni 2000 Mac-et vagy Amigát, és újra megvenni a szoftvereket, kiépíteni egy rendszert.
  • Doktor Kotász #49
    Az Amigának nem volt gyengébb a hardvere... én ezt írtam... és nem a fordítottját...
    Az Amiga 1000 jelent meg elsőnek, és az nem volt olyan olcsó azért.
  • McMac #48
    iMac from gateway :DD
    Bar legalabb olcso.

    http://www.hwsw.hu/hirek/37922/gateway_athlon_szamitogep_asztali_pc.html
  • dez #47
  • dez #46
    "Az Amiga ugyanazt a processzort használta, mint a MAC."

    Tudom. (Még kódoltam is rá, asm-ben meg C-ben.)

    "Semmivel nem volt gyengébb hardvere."

    De igen. Az első Mac 512x342 pixeles monokróm képpel rendelkezett, miközben az Amiga 500, 1000, és 2000 720x576-os 16-színű, vagy 352x576-os 32 v. 4096 (HAM) színű módokkal. A Blitterről és a Copperről nem beszélve.

    Később persze jöttek komolyabb Mac-ek (még jóval drágábban), de az Amiga 2000-hez is készültek grafikus kártyák -- az akkori Mac-kel ellentétben külső cégektől is, mivel a ZorroII busz spec. elérhető volt. (Apropó, ZorroII: már 1985-ben erősen a sokkal későbbi PCI-ra hasonlított képességeiben és rugalmasságában.)

    És ami ugyanilyen fontos: az AmigaOS sokkal fejlettebb volt, mint a MacOS. Pl. az AmigaOS preemptive multitaskos volt, a MacOS meg cooperative.

    "Az Amiga Európában tarolt, a MAC Amerikában. A DTP tartotta életben a Mac-et."

    Az Amigával a fő vaj az volt, hogy a Commodore inkább játék-gépként reklámozta, komolyabb célra meg a vacak PC-klónjait próbálta nyomni.
  • FlyingV #45
    Amúgy a Mac már az OS X megjelenése óta visszatért a két gomb+görgő+annyi gomb amennyit akarsz dologhoz (2001-ben jelent meg a 10.0?). Mellesleg ha az új MacBook-ok (sima, Pro, Air) trackpadját nézzük, ott vannak a multitouch gestureok (zoom/forgatás/scrollozás/alkalmazások közti váltás/asztal előhozása/exposé/stb, ezt csinálja utána bárki bármilyen PCvel, alap cuccokkal, ilyen sebességgel/pontosságal), de ha a régieket, akkor is (bár ez az újnál is megvan:) ) ott van a Hot Corner feature, stb, stb.. Szóval ha úgy vesszük, akkor egér funkciókban a PC van lemaradva? :) (Mellesleg én Logitech G5-öt használok a feka MB-mhez, alapból felismerte minden gombját :) )

    A linkelt gépek nem rosszak, bár a HP az HP.. A Dellnél meg az a bili a végén nem tetszik, de ott a pont, nektek van igazatok, itt a cégnél HPk vannak, mind vizuális környezetszennyezés szintűek :)

    Egy Mac-esnek csak a design a fontos? Nem hinném, bár tény hogy egy kiadványszerkesztő/zenész/filmes ad is erre, én inkább úgy mondanám, hogy ennyi pénzért legyen már dizájnos is.. És azért amit adnak, az megéri a pénzét, de leginkább a Mac OS miatt. És ha megnézed, most nem szőrözésből, de egy unibody MacBook házának minden egyes pontja úgy ki van találva, hogy még ezeket is szépen lealázza a sallangmentességével, a gyönyörű formáival (nem, nem vagyok ratyi :) )

    Molnibalage: egyetértek, de pont az a jó a Macben, hogy mindemellett a leghasználhatóbb cuccos, amivel valaha találkoztam. Sokan vagyunk még így evvel, de azt is elfogadom, ha valakinek nem.

    És amit McMac ír, az a fontos: a produktivitás :) Mert azért sok csodát láttam én már Windowssal is, Linuxszal is, de ahhoz, hogy egy átlagfelhasználó több éves tapasztalat nélkül egy gyors, megbízható és kényelmes rendszerrel rendelkezzen, ahhoz bizony egy Macintosh kell ma; szerény véleményem szerint.
  • McMac #44
    Produktivitas ecsem, produktivitas :P (jobb gomb, bal gomb, expose, show desktop, dashboard, zene/video start/stop, hangero +- --> f@szom csesztesse folyton a billentyuzetet ha ez egyszerubb, de legfokepp gyorsabb...
    Es meg fox lepodni, 3 ujjammal nyomogatom a 8 gombot, nem ottel :P
    Amugy meg at kene meg konfigolni eccer a masik kettot is ha a third party driver mar kepes megoldani, mert a copy/paste meg hianyzik, szoval a 10 gomb ESETLEG eleg :P De amugy kene meg app switch +- is, alma+tab-nal jobb lenne :P
  • mad mind #43
    Az eredeti 1984-es promó.
    http://www.youtube.com/watch?v=G0FtgZNOD44