Gyurkity Péter

Sikeresnek ítélik az Apple plat­form­vál­tá­sát

Egy év elteltével a legtöbb elemző egyetért abban, hogy sikeres volt Steve Jobs merész lépése, a vállalat nagyobb gondok és fennakadás nélkül váltott az Intel processzoraira, lecserélve meglévő termékeit.

A MacWorld kutatócégek szakértőit, fejlesztőket és a partnerek képviselőit is megszólaltatta, hogy a vélemények alapján értékelje az elmúlt egy évet, illetve felmérje az előttünk álló időszakban kínálkozó lehetőségeket. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek nagy része igencsak elégedett az átállás alakulásával és meglepően jónak értékeli annak sebességét és kiemeli a fennakadások hiányát. Steve Jobsék tehát az érdekeltek szerint ezúttal is jó munkát végeztek, igaz, néhány területen még van mit bepótolni.

A Gartner és egyéb kutatócégek határozottan kedvezőnek ítélik meg a platformváltást, amely meglepetésükre semmilyen nagyobb fennakadást nem okozott. "Jobbára fájdalommentes átállásról beszélhetünk - a teljesítmény sikerült növelniük, miközben a megszokott szinten tartották az árakat" - jelentette ki Van Baker, a Gartner kutatásokért felelős alelnöke. Egy év alatt a hardver nagy részét lecserélték, és a nagyobb fejlesztőket is sikerült megnyerni az ügynek, akik kivétel nélkül ígéretet tettek szoftvereik natív változatának elkészítésére.


Jobs immár az Intel mellett érvel

Az eseményekről mi is folyamatosan beszámoltunk: a tavaly júniusi bejelentést követően elsőként az iMac és MacBook gépek mutatkoztak be, mégpedig hat hónappal a tervezett időpont előtt, még a januári MacWorld rendezvényen. Az Apple ezzel egy időben jelezte, hogy nincs kifogásuk a Windows alkalmazása ellen, bár az elkövetkező hónapokban, egészen a Boot Camp áprilisi megjelenéséig többnyire az operációs rendszer felerőszakolása volt a téma. Az elemzők már májusban pozitívan nyilatkoztak a fejleményekről, kiemelvén, hogy a vártnál kedvezőbb áron jelentek meg az új Intel-alapú összeállítások. Az Apple egy év alatt sikeresen lecserélte laptopjait, egyedül a csúcskategóriás asztali megoldásokkal, valamint a szerverekkel maradtak adósak. Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy az Intel újdonságaira várnak, amelyek a jelenlegi chipekhez képest nagyobb teljesítményt nyújtanak majd.

Egyedüli "adósságnak" a szoftverek univerzális - natív módban futó - változatának elkészítését tartják, ami eddig még nem valósult meg. Bár már elérhető az Apple saját Rosetta emulációs megoldása, a sebesség szinten tartása, illetve további növelése miatt elengedhetetlen a natív üzemmód. A három leginkább várt csomagként a Microsoft Office, az Adobe Creative Suite, illetve QuarkXPress szerepel az összeállításban, amelyek új verziója egyelőre várat még magára. Az Adobe jövő tavaszra ígéri a megjelenést, míg a másik két cég nem közölte terveit. A késlekedés azonban a szakértők szerint nem okoz fennakadást az átállás befejezésében, mindössze apró kényelmetlenséget jelent.

A gyors előrehaladás azonban aggodalomra ad okot a fejlesztők egy részénél, akik attól tartanak, hogy termékeiket hamarosan kiszorítják a Windows-natív megoldások. Ha az átállás ilyen egyszerű, ez a PowerPC platformra fejlesztett szoftverek fokozatos eltűnését jelentheti, igaz, az Intel chipjeinek kizárólagossá tételével ez előbb-utóbb elkerülhetetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #28
    Arról nem beszélva, hogy a Linuxhoz azért elkél egy kis szakértelem, az OS X viszont felhasználóbarátabb, mint a Windows.
  • Wittao #27
    A linuxnak annyi verziója van, mint égen a csillag...nem csodálom, ha nem tudnak közülük választani.
    Stabilabb cuccok a linuxok, mint a win, ez tény. Az Apple-t mondják sokan egy nagy marketingkupacnak, pedig szerintem az MS az, nézzük csak meg a produktivitásukat ::))) És ők aztán bármit le tudnak nyomni a nép torkán...ha jól emlékszem, 2003 óta várunk a Vistára, az Office is csúszik egy picikét.

    Az apple is növekedni fog, bár megszorítani oprendszerpiacon a wint nagyon nehéz lesz. Esetleg ha a Dell, PacardBell, HP, IBM elkezdi forgalmazni a gépeit OSX-szel is... akkor egy kicsit megváltozhatnak a számok.
    De lényegesen szerintem már soha (bár adná az ég ::))

    W
  • BiroAndras #26
    "A MS egy kicsit fél az Apple-től, mert az oprendszerük egy kicsit jobbra sikerült, mint a windowska."

    Nem hiszem, hogy ez lenne a helyzet. A linux is állítólag jobbra sikerült, mégse nagyon terjed.
  • Mice #25
    mind2 gyárt os-eket és szórakoztató elek. cuccokat amelyek egymástól veszik el a piacot...
  • Mice #24
    te el szoktad olvasni a cikket is? vagy csak játszod az agyad?
  • dez #23
    Hja, most már a lassan, de biztosan elv kerül előtérbe. :)

    Egyébként fako is vektorprocit írt (nem vektoregységet). Előbbi annyival több, hogy kb. olyan, mint egy proci, aminek csak SIMD utasításai vannak, plusz ugró utasítások.
  • dez #22
    Vagy inkább "G5.5".
  • dez #21
    Már milyen sebesség feleződött volna? Mint már Nexus6 is jól rámutatott, nem épp a (szerver szintű) adatbáziskezelés a Mac-ek fő profilja, hanem Photoshop és video. Ezeket meg igencsak megdobja egy Cell. (A kiadványszerkesztés is ide sorolható, de azzal is megbírkózik egy 2 hw szálas "G4.5" mag, főleg hogy a kirajzolásban nagy segítségére van a GPU.)
  • dez #20
    Felesleges az idézőjel, a igazán jó játékok mestermunkák voltak. Csak nem kellett hozzá egy egész stáb.
  • dez #19
    Itt már elhangzott a demagógia szó. Nos, ez meg szakmai demagógia. :)