Gyurkity Péter

Nyomul előre a Mac az USA-ban

Az Apple Macintosh számítógépek egészen jól szerepelnek az Egyesült Államokban, ahol a piaci részesedésük nem ugrott meg, ám a drága konfigurációk szegmensében kétharmados többséggel bírnak.

A cég friss eredményeiről az NPD Group készített összefoglalót, amelyben kitérnek a Macintosh asztali és mobil számítógépek fontosabb mutatóira. Kiderült, hogy a javuló adatok ellenére nem igazán sikerült növelniük a részesedést a teljes piacon, ám az 1000 dollár feletti ajánlatoknál meglepően nagy arányban találnak gazdára a cég termékei.

Az asztali és mobil szegmensben átlagosan 14 százalékot sikerült kihasítaniuk a tengerentúli tortából, ahol hagyományosan jobban szerepelnek, mint a többi régióban. Ez nem jelenti a korábbi eredmény megugrását, hiszen egy évvel ezelőtt 13 százalékban határozták meg ugyanezen adatot. A piackutató cég szerint azonban ennél jóval fontosabb, hogy azon vásárlók körében, akik hajlandók akár 1000 dollárnál is többet áldozni egy-egy új konfigurációra, 66 százalékban választják az Apple megoldásait. Ez jól jelzi, hogy egy bizonyos szint felett nagyon is van létjogosultsága az alternatív platformnak, még akkor is, ha olykor nehézségekbe ütközik ennek miértjének megértése.

"A noteszgépeknél a piaci ütemnél kétszer gyorsabban növekedtek, miközben a Windows-alapú noteszek többnyire stagnálnak. Asztali megoldásaik 45 százalékkal bővítették korábbi adatukat, míg a Windows szegmensében 25 százalékos visszaesést könyvelhettünk el az amerikai piacon" - magyarázta Stephen Baker, az NPD Group iparági elemzésekért felelős alelnöke. Fontos azonban megjegyezni, hogy a felmérés adataiból hiányoznak a vállalati vásárlások, valamint több gyártó internetes eladásai, így a teljes kép némileg eltérhet az itt felvázolttól.

A drágább rendszerek körében elért jó eredményt emellett annak is betudhatjuk, hogy az Apple mindössze két, ezer dollár alatti megoldást kínál a tengerentúlon, ez pedig két Mac Mini összeállítás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #16
    Amcsiban nem számít drágának. Nem a házilag vagy kis boltokban összerakott, olcsódobozos cuccokhoz kellene hasonlítani. Amicsiban a legtöbben nagyobb gyártók gépeit veszik (Dell, Gateway, HP, stb.), és azok árszintjén mozog a Mac is.
  • homeless #15
    Nálunk a kliensek 80%-a xp 20%-a linux és még nem volt se vírus, se kékhalál, se adatvesztés, nem kellett még újratelepíteni egyiket se, mit csinálok rosszul? Amúgy 100+ kliensről beszélek.
    Megnézném azt a kisvállalkozást amelyik 300k-s imac-eket vesz az irodába:)))
  • endrev #14
    Valóban vérlázító az európai árpolitika.

    De ha az összképet nézed, az hogy nem kell egy fix biztonsági ember, aki menedzseli, vírus- és egyéb védelmet, meg hogy nem kell minden percben egy vírustól tartani, nem kell rendszeresen újratelepíteni a gépeket, mert a rendszer belassult, nem kell fagyástól, kékhaláltól tartani, ott teljesen értelemszerű a választás és az előny, és az ártöbblet - tessék tudatosítani magunkban - elenyészik a járulékos megtakarítás mellett, és azon milliók mellett, amelyek nem szálltak el egy adatvesztés következtében.

    Ma ha egy kisvállalkozás szeretne egy könnyen kezelhető, biztonságos, és könnyen költöztethető számítóprendszert az irodájába, vesz pár iMac-et vagy Mac Mini-t (utóbbinál plusz monitor), akinek mobilgép kell, annak Macbook-ot, produkciós profil esetén persze eggyel nagyobb kategória mindenkinek, majd vesz mell egy TimeCapsule-t, az egészet lerakja az asztalokra, a TimeCapsule-t a sarokba, és működik a rendszer. AZONNAL működik, és még kábelezni sem kellett, mert az N-es wlan gyorsabb mint 100 Mbites Ethernet, legfeljebb a hálózat védelmét kellett beállítani, és a TimeCapsule egy döbbenetesen jó Backup-ként működik, időgépszerűen visszakereshető mentésekkel, miközben ő maga a router.
    Nagyobb vállalati igényeknél pedig ott az Xserve, ha már nem elég egy TimeCapsule router-nek.

    Tehát letettem az asztalra ezeket, félóra beállítás (sem), és lehet dolgozni. Biztonságosan. Azt pedig, hogy a Keynote mennyivel jobb a Powerpointnál, csak az tudja, aki próbálta, de az már látni sem akar PPT.

    Azt gondoljuk drága, csak épp elfelejtjük, hogy az olcsóbb mindig drágább mint a drága.

    Ettől függetlenül @%#$&%$&$ annak a HDSys-nél, aki lenyeli azt a teljesen érthetetlen felárat.
  • greekboy #13
    :D
  • kjasfhasdfasd #12
    jaj, fordítva 0.6347
  • kjasfhasdfasd #11
    1 euró=1.5752 dollár
    http://finance.yahoo.com/currency/convert?from=EUR&to=USD&amt=1&t=5y
  • Polemius #10
    Konkrét árak:
    13-as, 2,1GHz macbook

    odaát: $1,099.00 ~ 171.440Ft
    idehaza: 263.880 Ft.

    A különbözet kb 92.000Ft,
  • kjasfhasdfasd #9
    ja, majdnem a felét éri a dollár az eurónak, 2x-es haszon, jó lehet kereskedőnek lenni
  • Ronny #8
    az a vicc, hogy az 1:1-ben váltás ugyanúgy működött, amikor még 200 felett volt a dollár is. Európát szépen megfejik...
  • kjasfhasdfasd #7
    én nem értem, hogy tudják a dollárt->euróba 1:1-be váltani. De működik sajnos...