Gyurkity Péter

Interneten az Opera 10 első előzetese

A jelek szerint december az előzetesek hónapja lesz: a Microsoft után most az Opera böngésző készítői szolgáltak friss verzióval, amelyben gyorsulást, valamint a felhasználók által régóta kívánt funkciókat ígérnek.

Az Opera a hét közepén tette elérhetővé a böngésző soron következő verziójának első alfáját, amely természetesen mindennapos használatra még nem feltétlenül alkalmas, ám legalább bepillantást nyújt az újdonságokba. Az Opera 10 Alpha 1 névre hallgató változat több érdekes módosítással és régi hiányosságok pótlásával érkezik, a piac kicsinyke részét birtokló böngésző rajongóinak örömére - a cél nyilván ezen kicsinyke rész megnövelése.



A részletes listából (amely külön oldalon elérhető Windows, Mac, valamint Linux rendszerekre) kiderül, hogy a Peregrine kódnéven megjelent változat immár az új Presto 2.2 motorra épül, amely mind sebességben, mind pedig a webes szabványok kezelésében előrelépést jelent. Példaként említik a CSS-kezelést, valamint az általános teljesítményt, emellett pedig megjegyzik, hogy az Acid3 teszten a böngésző 100 százalékot nyújt, ami eddig egyetlen riválisnak sem jött össze (a Google Chrome legfrissebb előzetese elég jól áll ezen a téren, de az Opera itt vezető pozíciót birtokol).

A felhasználók által régóta hiányolt funkció volt az automatikus frissítés, amely szintén bekerült az alfába (akár minden egyes snapshot verziót letölthetjük ily módon, amennyiben élünk a beépített speciális opcióval), ezzel együtt pedig több meglévő funkciót javítottak/bővítettek ki. Az Opera Mail esetében a rich text kezelés, illetve a kívánt időszak utáni automatikus törlés jelent meg, a több soros szerkesztő- és űrlapmezők esetében pedig alapértelmezetten érkezik a helyesírás ellenőrzése, amely a Firefox és a Chrome esetében már eddig is elérhető volt. Utóbbi egyelőre angol nyelven biztosít nagyobb kényelmet, a további nyelvek támogatása nyilván később várható.

A végleges változat (a béták szereplésétől függően) jövő év közepe felé jelenhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #35
    az a teszt csak simán rossz. nekem ff-el mindig változtatja, hogy hányasra hozza ki.
  • Sir Ny #34
    " a piac kicsinyke részét birtokló böngésző "
    az Opera a piacnak igen nagy részét birtokolja. főleg a mobilokban. de nemsokára jönnek a BIOS-ba épített Operák. meg az Opera Turbo.
  • cousin333 #33
    Nem, valamit egyszerűen benéztél, esetleg felcserélted a két böngészőablakot.
  • snapadam #32
    A munkahelyi gépen (asztali) megnyitott 9.62es böngésző 100 pontra hozta ki az ACID 3 testet, háromszor is ellenőriztem és nem a referencia képet néztem, mert mentek felfelé a számok :-)
    Itt a laptopon megnyitva "csak" 85, de hétfőn megint ellenőrzöm. Lehet azért történt, mert mind a két Opera egyszerre meg volt nyitva???
  • cousin333 #31
    Na, ez már kettő :).
  • Sil78 #30
    Ó, azért nem ez az egyetlen. Mondjuk az Opera 10-be bekerülő rendes frissítéskezelésnek is éppen itt volt már az ideje.
  • Sil78 #29
    A Firefox 1.0 2004 végén (novemberben) jelent meg, szeptember körül már volt egy preview verzió belőle (az 1.0PR). Én a 0.93-tól kezdve használom mint alapértelmezett böngésző, és az Adblock volt az első kiterjesztés, amit feltettem (a 0.9-ben már benne volt az "új", végre használható kiterjesztéskezelő). Magának az Adblock kiterjesztésnek a története 2002-re nyúlik vissza, eredetileg a Mozilla Suite-hez íródott. A userContent.css-sel pedig ettől függetlenül is lehetett blokkolni a reklámokat, de az urlfilter.ini-hez hasonlóan ez sem volt egy igazán felhasználóbarát, kényelmes módszer.
  • cousin333 #28
    Az opera:config, igaz about:configra is működik. Ez az egyike azon kevés Firefox funkcióknak, amiket érdemes volt átvenni :P. Az mindenképpen jó ötlet volt, hogy megtoldották a közvetlen linkelés lehetőségével, sajnos egyes fórummotorok nem tolerálják...
  • cousin333 #27
    "Nem jól tudod. AdBlock-ot már az 1.0 előtt is használtam, amikor Operában még nyoma sem volt a tartalomszűrőnek."

    Azért erre nem vennék mérget. Emlékeim szerint a tartalomszűrő, ahogy most látod, a 2005 elején megjelent Opera 8-ban volt benne először. De az urlfilter.ini használatával már jóval régebb óta lehetett szűrni.
  • hdo #26
    Heh ... hogy ez pont nekem nem jutott eszembe, állandóan az about:config-ban turkálok! xD