Berta Sándor

Megjelent az Opera 9.1

A norvég fejlesztőcsapat által készített böngésző új változata elsősorban a valós idejű adathalászat elleni védelmével tűnik ki a korábbi verziók közül. Az Opera 9.1 a phishing-oldalak kiszűrésére a GeoTrust és a PhishTank adatbázisait használja.

Az Opera szakemberei még októberben, egy Londonban tartott sajtótájékoztatójukon emelték ki, hogy az adathalászat elleni védelem tekintetében tudatosan más úton próbálnak járni, mint a legfőbb konkurensüknek számító Internet Explorer és a Firefox fejlesztői. Amennyiben a felhasználó egy eddig ismeretlen weboldalra téved, az Opera automatikusan elküldi a portál doménjét és az URL úgynevezett hash-értékének egy részét a GeoTrust adatbázisának. A program azért nem az oldal teljes URL-jét küldi el, mert a csapat tagjai szerint így megelőzhetik a későbbi esetleges adatvédelmi kritikákat.

A fejlesztők hangsúlyozták, hogy az adatokat nem küldik el harmadik félnek és csak saját szervereiken dolgoznak velük. Ezenkívül nem gyűjtik az IP-címeket, a sütiket és más személyes azonosításra alkalmas információkat sem. A beküldött adatok ráadásul egy mindenki számára megnyitható és látható szöveges fájlba kerülnek, így bárki megbizonyosodhat arról, hogy a fejlesztők valóban betartják-e az ígéretüket.

Az Opera szerverei megvizsgálják a beküldött adatokat és egy XML formátumú fájlt küldenek vissza a böngészőnek, amelyben feltüntetik, hogy az adott oldal biztonságos-e vagy sem. A biztonságos oldalak címét a program automatikusan eltárolja, így takarítva meg időt a felhasználóknak, hogy ne kelljen mindig külön begépelniük a címeket. A biztonságos portálokat egy i betűvel, a nem megbízhatókat egy ?-jellel jelölik, ráadásul utóbbiakhoz a szoftver automatikusan blokkolja a hozzáférést. A norvég fejlesztők szerint így megvalósulhat az egyensúly a hatékony adathalászat elleni védelem és a felhasználók adatainak védelme között.

Az adathalászat elleni védelmen kívül az Opera 9.1 számos hibajavítást is tartalmaz (például nem fagy le vagy a Gmail és a Google Maps oldalak megnyitásakor) és az ígéretek szerint sokkal stabilabb lett az előző verziókhoz képest. Az Opera 9.1 egyaránt letölthető Windows, Linux, Solaris és MacOS X operációs rendszerek alá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rafka #15
    szerintem sokkal jobb mint a Firefox.
  • tproli #14
    A GSpreadsheets nem megy.
    A spreadsheet url-jéhez hozzáfűzve a &browserok=true-t behozza a lapot, de nem lehet szerkeszteni benne semmit.
  • Diocles #13
    Ja a GCalendar működött figyelmeztetéssel. A GSpreadsheets viszont nem, megmondhatná valaki működik-e már.

    A Gmail sima 9-essel sem fagyott le nekem soha, de talán még 8.5-össel is működött.
  • cousin333 #12
    Az olyan oldalakat, mint a Google Calendar általában folyamatosan fejlesztik, tehát az, hogy most megy, lehet szerver oldali javítás is... Szerintem nem a 9.1 miatt megy, mintha korábban is jó lett volna.
  • tproli #11
    A Google Calendar eddig is működött? Most figyelmeztetéssel indul ugyan, de úgy tűnik, működik.
  • cousin333 #10
    Ez elég sommás megállapítás volt . Érvekkel alátámasztva, ahogy azt kell... Csak nehogy a flame irányába mozduljunk (ami elkerülhetetlen ).

    Aki esetleg most ismerkedik az Operával, annak tudom ajánlani ezt a cikket és ezt az oldalt .
  • nedudu #9
    Szerintem nem. A kettő teljesen más. Az egyikben ez a jobb a másikban az. Ez van. Nem szerettem az Operát mostanában, de tegnap feltoltam ezt a 9.1-et és meggyőzőtt. Valószínűleg a kettőt együtt fogom használni.
  • jin #8
    Hát én próbáltam, de azt kell hogy mondjam, a Firefox 2.0 sokkal jobb.
  • cousin333 #7
    "A biztonságos oldalak címét a program automatikusan eltárolja, így takarítva meg időt a felhasználóknak, hogy ne kelljen mindig külön begépelniük a címeket."

    Ez így azért érdekes... Talán inkább azért jó a cache, mert akkor legközelebb nem kell lekérdezni az oldalt. De begépelni még be kell.

    "A biztonságos portálokat egy i betűvel, a nem megbízhatókat egy ?-jellel jelölik, ráadásul utóbbiakhoz a szoftver automatikusan blokkolja a hozzáférést."

    Ez nem igaz, a ? jel - meglepő módon - az ismeretlen oldalakat jelzi (különben pl. az sg.hu-t sem tudnád olvasni, mert blokkolná). Az egyértelműen fake oldalakat viszont valóban blokkolja (pontosabban figyelmeztető üzenetet láthatunk helyette).

    GMail meg Google Map-al meg volt azért probléma, egy részük éppen a 9.1 előzeteseiben keletkezett :).
  • immovable #6
    muhahahaaa ott a pont én is hasonló cipőben nyomom, de hál istennek asszonynak van saját laptopja, ő a másik szobából netezik(wifi), enyémet ritkán használja, én nem más böngészővel "rejtőzöm", hanem egyszerűen fejben tartom azt a kb 15-20 jelszavam ami van