Dietmar Kammerer kultúrtudományi szakember a Megfigyelés képei című művében az emberek elképzeléseit gyűjtötte össze a videokamerás rendszerekről.

"A témát nem akartam a videokamerákra és kizárólag a technikára redukálni. Egyszerűen abból az ötletből indultam ki, hogy amikor egy készülék fel van szerelve a falra, akkor is hatást fejt ki, hogy ha valójában nem is működik. Lehet, hogy csak egy ál- vagy nem működő kameráról van szó, ennek ellenére úgy véljük, hogy megfigyelnek és ellenőriznek minket. A könyvemben vannak olyan képek, amelyekről egyértelműen tudható, hogy térfigyelő berendezésekkel készültek. Ezek a felvételek különböző eljárásokkal vannak összeköttetésben és jogi normák hatálya alá tartoznak. De vannak olyan fotók is, amelyek a megfigyelési eszközökhöz való viszonyunkat igyekeznek befolyásolni. Ez utóbbiakat Roland Barthes francia filozófus szavai szerint a videomegfigyelés mítoszába tartozó képeknek is nevezhetjük" - jelentette ki Dietman Kammerer, aki többek között a berlini tageszeitung (taz) és a Der Standard osztrák napilap munkatársa.

"Az egyik ilyen téveszme például, hogy a videokamerák mindent látnak. Ez hibás elgondolás, ráadásul maguknak a megfigyelőknek a szemszögéből sem lenne célszerű, ha ez valóban így lenne. A mai biztonsági rendszerek leginkább pont a hatalmas feldolgozandó adatmennyiségtől szenvednek. Túl sok a kép és a hálózatok egyszerűen nem képesek megbirkózni a feladattal. Egy másik mítosz a nagyítás, vagyis hogy akár több száz méter távolságból is lehetőség van egy újság elolvasására. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy aki zoomol, az nem látja a körülötte történő dolgokat, elveszíti a helyzet átlátásának a képességét. A nagyítás miatt nagyon sok információ veszhet el, pont ez az a funkció, amit nem kellene használni a térfigyelő készülékeknél."

"A legnagyobb mítosz viszont az, hogy maga a videomegfigyelés megakadályozhatja a bűnözést. Pont Nagy-Britanniában, a világ legsűrűbben bekamerázott országában derült ki egy tanulmányból, hogy a térfigyelő berendezések alig csökkentették a bűncselekmények számát. Ennek ellenére már 1993-ban 800 millió fontot költöttek ilyen biztonsági rendszerek kiépítésére. Tény, hogy a megoldás sokat segíthet az autólopások felderítésében, de a személyek elleni erőszakos bűncselekmények megakadályozására teljesen alkalmatlan" - tette hozzá a kutató.

Kammerer leírja könyvében, hogy az utcai megfigyelések 1667-ben kezdődtek Párizsban, amikor XIV. Lajos megszervezte a közvilágítást. Mindenki tudta, hogy nem a világítás volt az elsődleges célja, hanem az hogy a kaotikus, sötét közterületeket állami ellenőrzés alá vonja. Amikor lázongás volt vagy forradalom, akkor az emberek először nem véletlenül a lámpákat törték össze, a lámpások ugyanis a királyt szimbolizálták. Először csak a 19. században terjedt el az a nézet, hogy az utcai lámpa jó dolog és célja az utcák megvilágítása.

"A videokamerás rendszerek kihalóban vannak, ezt pontosan tudják a rendőrök és a biztonsági szakemberek is. Ennek ellenére ragaszkodnak hozzájuk és további milliókat áldoznak rájuk. Ennek oka abban keresendő, hogy még mindig bízunk a képek erejében" - szögezte le végül a kutató.