Berta Sándor

Bécsben jogellenesen tárolják a térfigyelő kamerák felvételeit

Adatvédelmi botrány borzolja az osztrák főváros lakosainak kedélyeit. Kiderült, hogy az engedélyezett 48 óra helyett hónapokig őrzik a videokamerákkal készített filmeket.

A bécsi metrószerelvényekben 2005 nyara, a földalatti állomásokon pedig tavaly tavasz óta vannak biztonsági kamerák. A vállalat eddig azt állította, hogy szigorúan betartja a hatályos előírásokat és a felvételeket legkésőbb 48 órával a rögzítésük után törlik. Most azonban komoly kételyek merültek fel ezzel kapcsolatban. A Wiener Zeitung szerkesztőségének birtokába jutott ugyanis egy olyan dosszié, amelyből világosan kiderült, hogy a cég koránt sem tartotta be az adatvédelmi jogszabályokat és legalább egy esetben bizonyítható, hogy az adatok elemzését egy arra nem jogosult személy végezte el.

Tavaly december 7-én az U6-os vonal siebenhirteni állomásán készült filmeket sokszorosították. Az esetből vizsgálat lett, meg is állapították a jogsértést és az egyik alkalmazott bejelentette a főnökének, hogy tájékoztatja a cég vezetőit. Ebből azonban semmi sem lett, az ügyet megpróbálták eltussolni. Pont a vállalat adatvédelmi megbízottja akadályozta meg a történtek nyilvánosságra kerülését és hogy bárki tájékoztathassa az Osztrák Adatvédelmi Bizottságot (DSK) a történtekről. Amikor az illető erről tudomást szerzett és megpróbálta a DSK-t értesíteni, fegyelmivel fenyegették meg, mondván megsértette a szolgálati titkot.

Az igazán érdekes azonban az, hogy az első vizsgálat csak idén február elsején indult, két hónappal az incidens után. A felvételekhez azonban még a vizsgálat előtt is hozzáfértek, vagyis jóval meghaladták a 48 órás határidőt. "Nyílt titok, hogy csak a metrókban felszerelt kamerák filmjeit törlik 48 óra után, a többiekét csak akkor, ha betelt a merevlemezük" - nyilatkozta egy névtelenséget kérő technikus.

A Wiener Zeitung szerkesztőségének birtokába jutottak ezenkívül olyan felvételek is, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az U2-es vonal Stadion állomásánál illegálisan vannak elhelyezve térfigyelő kamerák. Ezt bizonyítja, hogy a készülékek nem a metrólejáratot, hanem a közeli teret és utcát figyelik, így felismerhető például az elhaladó autók rendszáma is. Ezzel a bécsi metró megsértette a DSK engedélyét, mivel az kimondja, hogy a kamerák kizárólag a peronokat, a hagyományos és mozgólépcsőket ellenőrizhetik.

A botrányt csak tetézi, hogy filmeket nem titkosítják, azok akár egy Windows Media Playerrel vagy más programmal is lejátszhatók, valamint hogy a szerverek - szintén jogsértő módon - csatlakoznak a világhálóhoz, ezáltal bárki megszerezheti a rajtuk tárolt tartalmakat. A DSK már megkapta az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) hivatalos feljelentését. Roman Böhm-Raffay, az ÖGB egyik részlegének vezetőjét nem csak megdöbbentette, de szinte sokkolta az ügy és komoly felelősségre vonást követelt.

Ausztriában idén májusban Günther Platter osztrák belügyminiszter még azért lobbizott, hogy a jelenlegi 48 óra helyett tárolják hosszabb ideig a térfigyelő kamerák felvételeit. A kérdés már csak az, hogy ha egy állam vagy egy cég nem tartja be az adatvédelmi előírásokat és visszaél a lehetőségeivel, akkor miért csodálkozik azon, hogy jelentősen nő a különböző megfigyelési megoldásokat ellenzők száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!