Berta Sándor

Mégis lesznek videokamerák az osztrák iskolákban

Ugyan jelenleg törvényellenes, azonban Maria Fekter osztrák belügyminiszter mégis szeretné elérni a helyi oktatási intézmények bekamerázását.

Úgy tűnik nem csillapodnak a kedélyek nyugati szomszédunknál az iskolai kamerák ügyében. Maria Fekter osztrák belügyminiszter ugyanis az idei esztendő első bűnügyi statisztikáinak adataira hivatkozva sürgette a korábbi döntés megváltoztatását és hogy minél több iskolában szereljenek fel térfigyelő kamerákat. A politikus szerint az adatokból világosan látszik, hogy az idei esztendő első félévében a 14 év alatti gyermekek által elkövetett bűncselekmények száma a tavalyi év hasonló időszakához képest 30 százalékkal nőtt. Míg 2007 januárja és júniusa között még csak 2067, a 10 és 14 év közötti korosztály tagjai által elkövetett bűncselekményt regisztráltak a hatóságok, addig ez a szám az idei esztendő első hat hónapjában 3397 volt.

A legjellemzőbb bűncselekményeknek a rongálások, a lopások, a rablások és a testi sértések számítanak. "Amennyiben az iskoláknak igényük van arra, hogy a kamerák elhelyezésével nagyobb biztonságot teremtsenek, akkor ezt lehetővé kell tenni a számukra. Van egy kiskapu az iskolai törvényben, éppen ezért szeretnék gyors megoldást találni" - érvelt a belügyminiszter. A javaslatot támogatta a Heribert Donnerbauer, az ÖVP igazságügyi szóvivője is, aki szerint Claudia Schmied oktatási miniszternek mielőbb reagálnia kell a problémára.

Az osztrák igazságügyi minisztérium képviselői viszont úgy vélték, hogy nem a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma nőtt, hanem az idén január elsejétől hatályos új Büntetőeljárási A szabályzatnak köszönhető, hogy most sok olyan esetre is fény derül, amikre korábban nem. Az Osztrák Adatvédelmi Bizottság (DSK) júniusban precedens értékű döntést hozott és Waltraud Kotschy, a DSK egyik vezetője ezután nyilatkozott úgy, hogy törvénysértő a térfigyelő kamerák felszerelése a helyi oktatási intézményekben.

Ausztriában először idén április közepén merült fel az iskolák bekamerázásának ötlete, amit a jogvédők szinte azonnal bíráltak. A DSK-tól eddig egyébként összesen 20 oktatási intézmény kérte, hogy engedélyezze a térfigyelő készülékek elhelyezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Harry Seldon #8
    A szabadon elérhetőséget könnyedén ki lehetne védeni egy felhasználó-jelszó alapú illetékességi rendszerrel. Csak az léphetne be, és nézhetné az eseményeket, aki erre jogosult.

    Szerintem a mai világban csak ez lehet a biztos megoldás. Így a végére lehet járni szinte mindenek. Hogy állnak hozzá a nevelők a gyerekhez, amikor a szülők nem látják, maga a gyerek hogy viselkedik a közösségben, és persze a videóanyag lehetne a legjobb bizonyíték arra, ha a renitens, deviáns kölykök netán terrorizálják a többséget.

    Nem tudom, hogy a rendfenntartás és ellenőrzés e formája miért ne lehetne elfogadható. Emberi jogok? Akkor szavazójogot a 8 éveseknek! Tanárok? Nos, ez van, munkájuk felelősségteljes minősége miatt el kell viselniük ezt, egyébként sem a lakásuk van megfigyelés alatt tartva.

    Tudod, nekem akkor vált szimpatikussá az ötlet, amikor rájöttem, hogy az oviban néhány dolog nem úgy van, ahogy azt korábban előadták. Egyszerüen sumákoltak, hazudtak bizonyos esetekben, mert nekik úgy volt kényelmesebb. Egyszer arra mentem be, hogy az ovónő, akire a gyerekem volt bízva, simán héderelt a játszó gyerekek között. Hédereljen otthon. Vagy ha nem bírja, váltson. És persze, hogy akkor esett le egy másik gyerek a mászókáról... Ha nem alszik, akkor is leesik, persze. De érted, nem dögleni vették fel az intézménybe, és ha nem alszik, valamivel kevesebb az esélye a baleset bekövetkeztének.

    Felelősség és becsület - ez a két kulcsszó, és én nem igazán látok más módot arra, hogy érvényesüljenek ezek a fogalmak
  • kvp #7
    "Évek óta mondogatom, hogy de jó lenne, egy nyitott videó rendszer az ovikban, bölcsikben, sulikban, amelynek segítségével otthonról figyelemmel követhetem az intézményt melynek gondjaira bíztam a csemetémet."

    Egy ilyen szabadon elerheto rendszer azt is lehetove tenne, hogy barki mas is lathassa a gyerekeket. Es mivel a rendszer csak akkor er valamit, ha az osszes gyerekek altal hasznalt helyiseg (belertve az oltozoket is) be van kamerazva, ezert valoszinuleg nepszeru online reality musor lenne belole. Belertve azokat a gyerekeket, akik direkt a kameranak produkalnak magukat. (mivel buntetni tovabbra sem lehetne oket, ezert valoszinuleg a verekedes is musor lenne) Ez alapvetoen a 'nagyon rossz otlet' kategoriaba tartozik.

    Az intezmenyek bekamerazasa addig meg talan elfogadhato, amig nem figyelik folyamatosan a kepet, hanem csak utolag veszik elo. Ez a feketedoboz elv persze nem csokkenti a bunozest, de ha egyaltalan kiderul, akkor utolag lehetove teszi a buntetest. (persze a gyerekek tovabbra sem buntethetoek jogi ertelemben)
  • mad mind #6
    Hmm, téged is megfigyeltek a szüleid, folyamatosan? A gyerekeknek kell egy kis szabadság, amikor nem figyelik őket árgus szemekkel.
  • Amcir #5
    Ja azé elöbb dolgozd ki a pszihohistóriát:)
  • Amcir #4
    Mellesleg hajogsértő ako ne mtegyék(vagy törvénymodosíytásaal?) de, az tény, hogy a sulik kicsit biztonságosabbak lennének. Ja de akko olyan ember is kéne aki nézi a képeket és nem is csak egy ember. És nem nem lehetne lerendezni, mert nem készitenek hangfelvétel ja és ki lehten a kamerákat is játszani lásd véletleül vvalaki nyitott álapotba rátesz egy tankönyvet...
  • Harry Seldon #3
    Gyakorló apaként - öt éves lányom van - abszolut támogatom a kamerázását minden tanintázmánynek, é snem csak a fiatalkori bűnözők miatt. Évek óta mondogatom, hogy de jó lenne, egy nyitott videó rendszer az ovikban, bölcsikben, sulikban, amelynek segítségével otthonról figyelemmel követhetem az intézményt melynek gondjaira bíztam a csemetémet. Így tökéletesen tisztában lehetek azzal, ki hogyan áll a gyerekhez, milyen kapcsolatban áll ő maga is a többiekkel, és persze ez lehetne egyfajta kontroll az esetleges túlkapások, illetve a kipécézések ellen is. Vitás eseteket is simán lehetne egy ilyen rendszerrel rendezni.
  • duke #2
    Egyebbkent meg loszar az egesz,nem a kamerakon mullik.Ha csak a kamerak miatt nem kovet el valaki buncselekmenyt azzal semmi sincs megoldva.Az orult nyugati tarsadalommal van a gond.A szethullott csaladok,a szeretet,torodes,barmifele ertekrend nelkul felnovo gyerekek millioi jelentik a problemat.Akik persze hasonloan "nevelik" majd a sajat gyerekeiket.Ezen kene valtoztani,nem kamerakat felszerelni.
  • duke #1
    Figyeljek csak meg a kis rohadekokat,aztan irany a borton,majd ott megtanuljak a kis gecik....