Berta Sándor

Amerikai terror-adatbázis félmilliárd dollárért

Finoman szólva sincs minden rendben az amerikai kormány legújabb, 500 millió dollárt felemésztő terrorista nyilvántartása körül.

Ez derült ki a Brad Miller amerikai republikánus képviselő által nyilvánosságra hozott nyílt levélből, amelyet a titkosszolgálatok felügyeletével Edward Maquirenek címzett. Miller adatai szerint az új XML-alapú, Railhead nevű rendszernek már a felépítése is hibás és ezért csak a kihívások egy részének tud megfelelni.

A Railhead 2009-től váltja fel a Lockheed Martin által létrehozott Terrorist Identities Datamart Environment (TIDE) nevű adatbázist. Az Oracle 10.1 alatt működő rendszer fejlesztésén jelenleg 800 programozó dolgozik. Mind a TIDE, mind pedig utódja egy mega-adatbázis. A kifejezés nem túlzás, ugyanis ezekben a nyilvántartásokban 30 különböző rendszer összes adatait egyesítik és elemzik. A TIDE-ban található információk alapján állítják össze például az úgynevezett No Fly-listákat és az adatokat a TIDE Online platformon keresztül a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és más hivatalok - többek között az amerikai határőrség is - bármikor elérhetik.

A Railheadet a Boeing Space and Intelligence Systems Mission nevű részlege készíti. A konszern választása a MarkLogic cég XML-platformjára esett. Ezt használja például az amerikai hadsereg Warrior Knowledge Base nevű rendszere is. Brad Miller kritikáját a Railhead első teszteredményeivel támasztotta alá, amelyeket a Hewlett-Packard szoftverminőség-ellenőrző központja végzett el. Kiderült, hogy az adatbázis 216 keresésből csak 148-at tudott sikeresen végrehajtani, 26 keresést csak részben teljesített, míg 42-nél egyszerűen elbukott. A Hewlett-Packard tesztelői különösen azt kifogásolták, hogy a Railhead nem volt képes az olyan egyszerű keresési feltételeknek sem megfelelni, mint az "és", a "vagy" és a "nem" használata. Ezenkívül a program semmilyen lehetőséget nem kínál például az arab neveknél az írási változatokra.

Miller az eredményeket katasztrofálisnak minősítette és óva intette az amerikai kormányt attól, hogy további dollármilliókat, vagy akár a teljes tervezett összeget beleölje a programba. A nyílt levélre az amerikai Nemzeti Terrorizmus-ellenes Központ (NCTC) csak egy rövid közleményben reagált, mely szerint a projekt a tervek szerint halad, az Egyesült Államok nemzetbiztonsága nem forog veszélyben és a képviselő nem tagja annak a titkos bizottságnak, amely a programot felügyeli.

Nem ez az első olyan projekt, amelyet komoly bírálatok értek. 2006 szeptemberében szintén a Boeing nyerte meg az új amerikai-mexikói határvédelmi rendszer kiépítésére vonatkozó pályázatot. A sorozatos hibák, fennakadások miatt azonban már tavaly szeptemberre elfogyott az amerikai kormány türelme és úgy döntött, a problémák megoldásáig nem fizet tovább a Boeingnek. Az FBI pedig közel egymilliárd dollárért építi ki az új, Integrated Automated Fingerprint Identification System (IAFIS) nevű nyilvántartását, amely a világ legnagyobb biometrikus adatbázisa lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Turdus #11
    A rendszer nem rossz.
    Csak éppen az állampolgárok megfigyelésére való, ezért persze, hogy nem jeleskedik terroristák előkerítésében...
  • Narxis #10
    Ne ejhazz már te négyzetgyökér.
  • Chocho #9
    Ejha.
  • Praetor #8
    "...A nyílt levélre az amerikai Nemzeti Terrorizmus-ellenes Központ (NCTC) csak egy rövid közleményben reagált, mely szerint a projekt a tervek szerint halad, az Egyesült Államok nemzetbiztonsága nem forog veszélyben és a..."

    A projekt tényleg a tervek szerint halad, és ettől függetlenül nem forog veszélyben a nemzetbiztonság. Ha elkészül, akkor sem lesz nagyobb biztonságban a jenki nemzet, viszont egyes csoportok hatalmát erősíteni tudja. Az átlagember az ilyen "projektekkel" csak veszít. Jelenleg csak pénzt, a jövőben a szabadságot, és még ki tudja mit...
  • rigidus #7
    > Hát, ez ha jól értelmeztem ez nem egy feketelista szerű dolog lett volna

    Jo hat azt tudjuk, hogy a hivatalos kamu (terrorizmus, vagy a keleti valtozata "a belso ellenseg", stb) az csak a mezesmadzag, hogy a paraszt lenyelje. Ma mar a laptopod merevlemezet is szabadon masolhatjak a repteren anelkul, hogy jogodban allna megvedeni a privat adataidat.
  • mrzed001 #6
    Hát, ez ha jól értelmeztem ez nem egy feketelista szerű dolog lett volna (az manuális, józsika beszólt és örökre rajtamarad), hanem egy analitikus adattárházra épülő adatbányászati módszerekkel elkészített scoring rendszer (tehát mutatók kiszámolásán alapuló, mint pl a hiteligénylésnél). Egy-több súlyozott veszélyességi érték automatikus kalkulációjával felállított veszélyességi top lista előállítására (esetlen átlag veszélyesség, max megengedett veszélyesség, ami fölött automatikusan jobban "oda kell figyelni" a személyre.
    Csináltam már hasonlót, nem egyszerű, de józan paraszti ésszel (és tapasztalattal) nagyon szépen összeállítható.
    Egye fene, 100 millió dollárért lehet elvállalom
  • rigidus #5
    Ennyi penzert mar hozzaertoket is lehetett volna alkalmazni. De ha egyszer kozpenz...

    Masik meg, hogy ez a 'terrorista' adatbazis olyan mint anno Mo-on a feketelista? Aki boki a szemet a rendszernek azt felirjak? Csak mert eddig van rajta mindenfele ember, 4 csillagos tabornokoktol 6 eves gyerekekig messze szemelyisegi es adatvedelmi jogokat sertve. (Lasd: SWIFT es egyeb botranyok)
  • Palinko #4
    microsoft? :D
  • Wasa #3
    Csatlakozom az előzőekhez, ez valóban kiábrándító h ennyi pénz, és tudás (800 programozó) és mégis 1 rakás *** a rendszer :(
  • Scroll #2
    500 millából mennyi éhező gyereknek lehetne enni adni... Hulladék egy rendszer. Én 5 forintot nem adnék érte. "nem volt képes az olyan egyszerű keresési feltételeknek sem megfelelni, mint az "és", a "vagy" és a "nem" használata." LOL