Berta Sándor

Német e-személyik - ujjlenyomat csak kérésre?

Érdekes végeredménnyel zárult a német nagykoalíció két pártjának legutóbbi egyeztetése. Eldőlt ugyanis, hogy mégsem lesz kötelező az ujjlenyomatok elhelyezése az új elektronikus személyi igazolványokban.

Wolfgang Schäuble német belügyminiszter azt szerette volna elérni, hogy ha kötelezően minden új német személyi igazolványba bekerülne legalább egy ujjlenyomat. Az új kompromisszumos megoldás, amelyről most Wolfgang Schäuble és kollégája, Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter állapodott meg, derült égből a villámcsapásként érte a közvéleményt.

Az ujjlenyomatok esetleges kikerülése a személyikből önmagában nem jelentene gondot, azonban így az Európai Unió által kértekhez képest egyel kevesebb biztonsági jellemző lesz az okmányokban. Ami biztos, hogy a dokumentumok csekk-kártya méretűek lesznek és változatlanul tartalmazni fognak egy biometrikus chipet. Utóbbiban azonban csak digitális fotót fognak tárolni. A német állampolgárok pedig maguk dönthetik majd el, hogy szeretnék-e, ha bekerülnének a chipbe a PIN-kódjuk, illetve az ujjlenyomataik. Sebastian Edathy, a német parlament belügyi bizottságának elnöke szerint az ujjlenyomatot is tartalmazó személyi nem lett volna sokkal biztonságosabb az elődeinél, azonban azoknál többe kerülne.

Peter Schaar német adatvédelmi biztos üdvözölte a kompromisszumos megoldást, Gisela Piltz, az FDP belpolitikai szóvivője ugyanakkor "nevetségesnek" minősítette a változtatást, mondván az állam vagy igényt tart az állampolgárai ujjlenyomataira vagy nem. Így azonban fennáll a veszélye annak, hogy első- és másodrendű emberek lesznek, az első kategóriába az ujjlenyomataikat megosztók, a másodikba pedig a nem megosztók tartoznak majd. Utóbbiak kapcsán mindenki azt fogja találgatni, hogy nincs-e takargatnivalójuk?

Érdekesség, hogy tavaly októberben még mind az SPD, mind a CDU képviselői egyetértettek abban, hogy ujjlenyomatokat is tároljanak az új német személyi igazolványok biometrikus chipjeiben. Az idén februárban felmerült álnév-funkció ugyanakkor várhatóan továbbra is megmarad a dokumentumokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #2
    Ha egy kicsit tovább látnál az orrodnál, akkor rájönnél, hogy nem itt van a gond. A gond ott van, hogy attól a pillanattól fogva, hogy a hatalom birtokába kerül az ujjlenyomatod, onnantól fogva - ha a hatalom ki akar iktatni, - az ujjlenyomatodat elhelyezheti valami köztörvényes bűntény helyszínén, és a bíróság elitél. A világ egyre aljasabb lesz, a hatalom aljas dolgokat követ el. Pl.: a rendőrpalota lövetése, molotov koktélok használta prominens személyek ellen, stb. Érdekes, hogy ezek az "elkövetők" nem kerültek elő (mindenki tudja, hogy miért nem). Ha a birtokukban lennének az ujjlenyomatok, akkor lehet, hogy már pár kiiktatandónak minősített ember ujjlenyomatát meg is találták volna...
    De ha a politikai vetületét nem is nézzük, akkor is a hamisítások melegágya lesz az ujjlenyomatok birtoklása, vagyis a visszaéléseknek semmi sem szab gátat.
    A bűnözőknek eddig is tárolták az ujjlenyomatait, és ez jó, de ennyi elég is, nem kell túlzásokba esni.
  • kopa1 #1
    Ha MO-n lehetőség lenne rá én megtenném... Semmi félnivalóm nincs ha pedig csinálok valamit és megtalálják a helyszínen az ujjlenyomatot nyugodtan azonosíthassanak! Legtöbbször csak azok paráznak akiknek vmi félnivalójuk van