Berta Sándor

Egyetlen hozzáférés számos közösségi platformhoz

A Google, a Facebook és a Plaxo személyében jelentős támogatókat sikerült szereznie a DataPortability Workgroup nevű munkacsoportnak.

"A DataPortability célja, hogy a felhasználók már egyetlen weboldalra való regisztráció után is hozzáférjenek más oldalak tartalmához, az ott lévő képekhez és adatokhoz vagy akár új kapcsolatokra is szert tehessenek " - ismertette az ötlet lényegét Chris Saad, a DataPortability Workgroup társalapítója. "Nagyon örülök a három cég lépésének, mert így az ő felhasználóik is megkaphatják az ellenőrzést az adataik felett" - tette hozzá a szakember.

A munkacsoport információi szerint egyébként már jelenleg is számos különböző, a portálok egymás közötti adatmegosztását lehetővé tévő technológia létezik. A DataPortability Workgroup azonban nem új szabványokat akar kidolgozni, hanem a meglévő technológiákat szeretné egyetlen referenciaként szolgáló szabvánnyá összefogni. Így a jövőben elsősorban a közösségi portálok és azok látogatói működhetnének - minden eddiginél - könnyebben együtt, ráadásul nem lenne szükség annyi regisztrációra sem.

A koncepció egyik fő pontja az egységes regisztrációs rendszer kidolgozása, vagyis, ha valaki a Google rendszerének regisztrált tagja lesz, akkor automatikusan hozzáférést kap a Facebookhoz és más oldalakhoz is. Ebben a kérdésben egyébként a DataPortability Workgroup a feledésbe merült OpenID technológiára épít, amelynek tavaly februárban fogadták el a 2.0-s változatát. Az OpenID-t már most is támogatja a Google, főleg a Blogger rendszerénél. Így nem is csoda, hogy rendszeresen felbukkannak olyan pletykák, miszerint a konszern rövid időn belül az OpenID támogatója lehet.

"Nagyszerű lenne, ha a Google és a Facebook az OpenID-t is támogatnák és egyáltalán nem lepne meg egy ilyen lépés a két cég részéről. Ráadásul a Yahoo és a Flickr is érdeklődést mutat a DataPortability Workgroup munkája iránt" - jegyezte meg Chris Saad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!