Berta Sándor

Mégis kiadja a kért adatokat a MySpace

Néhány napos ellenállás után beadták a derekukat a népszerű közösségi portál vezetői és átadják az amerikai igazságügyi szervek által kért, szexuális bűnözőkre vonatkozó információkat.

Mint ismeretes, a MySpace az elmúlt hetekben több ezer szexuális bűnöző adatlapját törölte. A múlt hét kedden nyolc amerikai szövetségi tagállam ügyésze és igazságügyi minisztere intézett nyílt levelet a honlaphoz, amelyben a szexuális bűnözők adatainak kiadását követelték. A MySpace május 29-ig kapott haladékot az információk átadására és annak kifejtésére, hogy miként akar együttműködni a rendőrséggel és más hivatalos szervekkel, hogyan segítené a munkájukat a szexuális bűnözés elleni harcban. A portál üzemeltetői akkor még azt közölték, hogy a már törölt információkat adatvédelmi okokból nem adják ki a hatóságoknak.

Nos, úgy tűnik gyorsan meggondolták magukat az oldal tulajdonosai, ugyanis kijelentették, hogy készek mindenben együttműködni az amerikai hatóságokkal. Mindez azt jelenti, hogy a MySpace a jövőben minden olyan felhasználónak a nevét és más adatait ki fogja adni az igazságügyi szerveknek, akik legalább egyszer voltak már büntetve szexuális bűncselekményekért. A bejelentéssel így egy hetek óta húzódó ügy végére került pont.

A honlap működtetői elmondták, hogy Connecticut és Észak-Karolina szövetségi államok képviselőivel sikerült egy olyan megoldást kidolgozniuk, amelynek segítségével az adatvédelmi jogszabályok sem sérülnek és a kért adatok átadása is megvalósulhat. A cég vállalta, hogy a jövőben a konkrét nyomozásokban és bizonyítékok keresésében együtt fog működni a hatóságokkal. Ezt bizonyítja már az a program is, amely segít az üzemeltetőknek a szexuális bűncselekmények miatt már elítélt felhasználók kiszűrésében. A kért adatokat nemcsak az azokat követelő nyolc (Pennsylvania, Connecticut, Georgia, Idaho, Mississippi, Új Hampshire, Észak-Karolina és Ohio), hanem az összes amerikai szövetségi állam hivatalai megkapják.

Tom Corbett pennsylvaniai igazságügyi miniszter szerint vannak arra utaló nyomok, hogy a MySpace már több ezer profilt törölt, vagy blokkolta a hozzáférésüket, azonban ez nem elegendő. Fontos az is, hogy a felhasználók is tudatában legyenek annak, mekkora veszélyeknek lehetnek kitéve. Mike Angus, a MySpace-t felügyelő Fox Interactive Media vezető ügyvédje ugyanakkor elismerte, hogy a kezdetektől együtt akartak működni a hatóságokkal. Erre azonban csak egy újabb, 90 napos haladékot adó felszólítás után került sor.

Az Egyesült Államokban rendkívül komolyan veszik a szexuális bűncselekmények kérdését, ami nem csoda, hiszen az országban a becslések szerint 600 000 szexuális bűnöző van. A már büntetett személyeknek kötelező magukat az aktuális lakóhelyükön regisztráltatniuk. Felmérések szerint azonban minden hatodik személy ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, ráadásul állandóan változtatják a lakóhelyüket, ez pedig komoly problémát jelent a hatóságoknak. A rendőrség azonban nem esik kétségbe, inkább különleges keresőket alkalmaz. Így sikerült például megtalálni tavaly ősszel azt a szexuális bűnözőt, akit korábban már - tévesen - halottnak nyilvánítottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #5
    Én sem értem, hogy gondolta. Nem szabad az ilyenekkel gyöngéden bánni, mert nagyon hamar visszaélnek vele!
  • messen #4
    Elítélnek valaki szexuális zaklatásért, mert ráütött a titkárnője azon felére, amin annak ülnie kellett volna és nem illegetnie a főnök előtt. Ezek után a főnököt meghurcolják, a titkárnő új főnököt kap... Egyenjogúság? Nőuralom!
    :D :D Ne vegyetek túl komolyan :D :D
  • Gerygrey #3
    stigmaként rajtad marad örökre, be kell jelentkezned hetenként a hatóságoknál, gondolom tetoválnak vmit az ember homlokára is, vagy egy tábla a nyakába

    Egy szexuális bűncselekmény elkövetője vagy egy gyilkos esetében ez a minimum, én még megtoldanám azzal hogy ha már úgyis az őrsön jár, ugyan legyen már szíves kitakarítani a székházban található százharminckét retyót.
  • Mike #2
    aha USA-ben nem elég leülni a büntetést
    stigmaként rajtad marad örökre, be kell jelentkezned hetenként a hatóságoknál, gondolom tetoválnak vmit az ember homlokára is, vagy egy tábla a nyakába
    "Szexuális bűnöző vagyok" "Autótolvaj vagyok" "Gyilkos vagyok" "Gettóba' bandatag voltam 20 évesen" "Gengszter vagyok"
  • Mike #1
    vagy bármi másért
    ha az FBI kéri, ezek után kiadják
    csak azt nem értem, minek az FBI-nak a bünözők adatai?
    nincsnek már meg nekik?
    a MySpace honnan tudta ki szexuális bünöző és ki nem? volt ilyen rublika? "kérem pipálja ki a ha Ön szexuális bünöző" kérem írja be miért hányszor volt börtönben, és legutóbbi bűncselekményét!" "Önt kőrözik?" és hasonlók?