Berta Sándor

Fellebbez a fájlcsere miatt elitélt családanya

A kétgyermekes 30 éves családanya nem nyugszik bele a néhány nappal ezelőtt hozott ítéletbe és mindenképpen folytatja harcát az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) ellen.

Október 5-én számoltunk be arról, hogy megszületett az ítélet az első bírósági szakaszig eljutott amerikai fájlcserélő perben. A döntés értelmében a 24 - összesen 1702 - zeneszámot letöltő majd azokat megosztó vádlott megsértette a szerzői jogi törvényt, ezért számonként 9250 dollárt köteles megfizetni. A teljes összeg így 222 ezer dollárra rúg. Jammie Thomas hiába tagadta mindvégig bűnösségét, az esküdtszék megalapozottnak találta a kiadók állítását. A két gyermekét nevelő, 30 éves nő azonban nem tudta elfogadni az ítéletet és amint azt a MySpace-nél létrehozott oldalán bejelentette, ügyvédje, Brian Toder a CNN-nek már jelezte is, hogy fellebbeznek a határozattal szemben.

A múlt héten nem lehetett tudni, hogy Thomas mit lép, hiszen a kérdés, miszerint fellebbez-e, nyitott maradt. Az első fokon elítélt édesanya egyúttal közölte azt is, hogy az adományok fogadására egy PayPal folyószámlát és egy külön oldalt hozott létre, ahol bárki bármekkora összeggel támogathatja.


Brian Toder elsősorban arra alapozza a védelmet, hogy az ülést vezető bíró egyoldalúan, a RIAA-nak kedvezően, megváltoztatta az esküdteknek átadott dokumentumot, így befolyásolta a véleményüket. A fő vitapont, hogy egy fájlcserélő kliensprogram megosztott mappájában tárolt fájlok vajon már terjesztésnek minősülnek-e? Az eddigi perekben a bíróságok mindig másképpen döntöttek ennek a kérdésnek a megítélésekor. Ráadásul az ítélettel kapcsolatos reakciók is megosztottak, vagyis közel sem nőtt az emberek szimpátiája a RIAA-val kapcsolatban.

Tény, hogy a bizonyítékok Thomas ellen szóltak és a bíró nem a lehetséges legnagyobb büntetést szabta ki rá. Azonban ez csak egy pirruszi győzelem lehet, hiszen a RIAA csupán egyetlen csatát nyert meg, nem a háborút. "Az ítéletnek jelzés értéke van az Egyesült Államokon kívül is. A zeneszámok ellopása bűntett, és jobban járnak a fájlcserélők, ha inkább igyekeznek peren kívül megegyezni az őket vádló szervezetekkel. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Európában a bíróság soha nem hozna olyan ítéletet, ami a vádlott életét romba dönti" - összegezte véleményét Stefan Michalk, a Német Zeneipari Szövetség vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zedas #51
    Gondolod, hogy ha mennek, akkor megnézik hogy jogtiszta e a géped? Elviszik a fél házadat a francba, aztán örülhetsz ha hónapok alatt visszakapsz mindet. A lelki sérelmedet meg anyukád orvosolja. A károdat meg majd te magad.

    Addig örülj, míg csak olvasol ilyenekről.
  • kadar1 #50
    Jöhetnek Full jogtiszta a gépen.Aztán gyanúsitásért és rágalmazásért feljelenteni öket..Jaj a lelki sérelmeimröl még nem is irtam , (mik házkutás alatt értek és a város a szájára vett)
  • sathinel #49
    Én ezt elhiszem csak ki kéne próbálni hogy a politikusok, és akik ezeknél a cégeknél dolgoznak, feljelenthetőek-e ugyanígy. Abból tuti TV hír lenne ha pl Orbán, Gyurcsány, vagy a BSA vezér lakását átkutatná a rendőrség. Minden nap fel kell jelenteni ezeket az embereket akik ilyen törvényt hoznak, hogy tudják mivel jár ez.
  • Foga #48
    Hát ha nem hiszel nekem, itt van. Azt hittem tudtok róla hogy van ilyen. Ha bejelentés érkezik 2 napon belül kimennek házkutatni.
    http://w3.bsa.org/hungary/report/

    Amiért én fel vagyok háborodva az ez a mondat mellette:
    "Illegális szoftverhasználatról van tudomása? Amennyiben arra gyanakszik, hogy valamelyik munkatársa, kollégája vagy korábbi munkahelye olyan szoftvert használ, amelyre nincs licence, hívja a helyi BSA irodát a megadott telefonszámon vagy jelentse be az interneten keresztül. A bejelentés csak pár pillanatig tart, és az Ön adatait szigorúan bizalmasan kezeljük, sőt akár névtelen bejelentést is tehet."

    Csak nincs odaírva hogy + barátod, családtagod stb stb... egy besúgó rendszert akarnak kialakítani. A magyar mentalitásból kiindulva sikerülni is fog nekik.

    Nah felforrt az agyvizem megint tőle!

  • sathinel #47
    ismeretlen telefonos bejelentő? hm ennyi erővel ha én mondjuk felhívom a rendőrséget hogy vlamelyik politikus illegális zenét tölt le vagy a családja akkor kimennek házkutatásra, vagy ez csak megint az átlagpolgárok szopatását engedélyezi "törvényes" keretek közt???
  • rigidus #46
    http://www.freejammie.com

    Site Temporarily Unavailable
    We apologize for the inconvenience. Please contact the webmaster/ tech support immediately to have them rectify this.

    error id: "bad_httpd_conf"
  • Foga #45
    Ismeretlen telefonos bejelentő! Szal nem tudom, de csak egyszer derüljön ki megölöm!
  • intrex #44
    Foga: sajnállak öregem. Gondolom volt egy kedves haverod, aki feljelentett.
    Szerintem a bíró kölcsönkérte a kisfia MP3 lejátszóját, és alaposan megnézte hogy hogy is néz ki egy ilyen újkori szörnyű szerszám, amivel a RIAA munkatársait lehet sanyarú sorsra juttatni. Előfizetett internetre otthon, mert a bíróság netjét nyilván nem használhatja illegálisan, mert mégiscsak hogy nézne ki. Aztán elkezdett zenéket vásárolni valamelyik netes áruházból. Aztán egyre kisebb lett a lelkesedése, mert azt tapasztalta hogy bizony az amúgy tisztességes bírói keresete nem lég zenei CD-k vásárlására. Ellenben örömmel töltötte el hogy megtalálta végre a 30 éve elfeledett kedvenc zenekarának új albumát, amit 7 lakat alatt örzött számítógépére gyorsan letöltött.
  • angol #43
    a fájlcsere modern hippifiling, mindenki mindenkit ölel és ismeretlenül küldi sok szeretettel saját gyűjteményét, és ez jó, a sok büdös bunkó önző kocsog meg menjen a durva édesanyjába, a zenészek meg koncertezzenek sokat (amit tesznek is ha jók persze - és szépen megélnek belőle )
  • Wittgen #42
    Tehát már eleve birtoklásért is büntetnek? Ez kemény.