SG.hu·

Folytatódnak a fájlcserélő perek az USA-ban

A szórakoztatóipart képviselő RIAA máris jelezte, hogy a várhatóan még a héten lezáruló első bírósági per kimenetelétől függetlenül további pereket készítenek elő, hogy felelősségre vonják a törvénysértő felhasználókat.

Szerdán mi is beszámoltunk arról, hogy megszülethet az ítélet az Egyesült Államokban zajló első olyan fájlcserélő perben, amely eljutott a bírósági szakaszig, mivel nem jött létre peren kívüli megállapodás a felek között. Ez az újabb meghallgatásokkal tovább folytatódik, ám a RIAA időközben jelezte, hogy újabb pereket készítenek elő, amelyekben az egyéni felhasználók felelősségre vonására koncentrálnak majd, követve az eddigi útvonalat.

Érdekes, hogy Jammie Thomas ügye az első, amely a bíróság előtt landolt, hiszen 2003 óta összesen mintegy 26 ezer esetben igyekeztek felelősségre vonni felhasználókat, illetve cégeket a szerzői jogi törvény megsértése miatt. Korábban azonban szinte minden esetben sikerült tető alá hozni a peren kívüli megállapodást, míg most a bíróság előtt kénytelen bizonyítani a zeneipar, hogy a vádlott valóban elkövette a kétségtelenül szörnyű bűntetteket. Ezen dolgozik most a Sony BMG, az Arista Records LLC, az Interscope Records, az UMG Recordings Inc., a Capitol Records Inc., valamint a Warner Bros. Records Inc.

A per - amelynek lefolytatását ezen az oldalon követhetjük figyelemmel - közben folytatódik, tegnap éppen azt illusztrálták az esküdtszék előtt, hogy milyen gyorsan történik az egyes számok felmásolása a zenei CD-kről, vagyis a rippelés. Ez zeneszámonként mindössze 10 másodpercet vett igénybe, bőven a szakértő által korábban jósolt 15 másodperces időintervallum alatt, ám azt is figyelembe kell venni, hogy 2005-ben a felhasznált szoftver akkori verziója valószínűleg eltérő eredményt produkált. Thomas eközben nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy feltelepítette-e valaha is gépére a Kazaa programot.

Ahogy arról legutóbb is írtunk, a RIAA 1702 helyett mindössze 24 zeneszám megosztásáért vonná felelősségre a kétgyermekes anyát, ami számonként 750 és 30 ezer dollár közötti összeget jelent, illetve akár 150 ezret is attól függően, hogy szándékosan történt-e az eset. Ennek megfelelően a büntetés végső mértéke 18 ezer és 3,6 millió között lehet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KoS2007. 10. 05.. 09:28||#9
Ehhehe!! Koszi a linket!! <#eljen><#wave>
© aaaaa2007. 10. 05.. 02:14||#8
Amúgy a legnagyobb érdekesség a számonkénti 150 ezer dolláros "büntetés".
Aki ezt kitaláta, azt kellene legelõször villamosszékbe ültetni. Az a zeneszám szám kb. max. 1 dollárt ér.
Ilyen alapon aki szándékosan ellop egy egydolláros kiflit az is milliós büntetéseket érdemel, de minimum teljes vagyonelkobzást. Elgondolkodtató milyen hatalmas korrupciós kenõpénzeket kellet fizetni a jogalkotók és politikusok részére a "jogvédõknek", hogy ezt a fatális barom igazságtalan törvényt elfogadtassák.
Éredekes, hogy amíg egy valós ellopott tárgyért, ami onnantól nem lesz a tulajdonosa birtokában nem követelheti senki a 150 ezerszeresét !, addig egy virtuális semmiért, ami el sem tûnik, eszement összegeket követelnek, a mi lett volna, ha 1 millió ember tovább másolja, hazug csúsztatások miatt.
© aaaaa2007. 10. 05.. 01:03||#7
Az ilyen hírek miatt lesz egyre kevesebb olyan, aki úgy érzi ez a becsületes. A jogvédõ hiénákat támogatni nem becsültesség, hanem ostobaság.Minden megvett cd árának legnagyobb része hozzájuk vándorol. A szerzõket , zenészeket meg õszintén tudom sajnálni, de ha csak ezeknek a senkiháziaknak a közvetítésével tudják eladni vackaikat õket sem kell sajnálni, ha netán éhenhalnak, ami pesze hatalmas kamu, de már sokszor hallottuk. Zenéljen jókedvébõl, ne azért, hogy milliomos legyen.
A mûvészet nem ipar , aki pedig ezt iparnak tekinti, nyugodtan "éhenhalhat", abból a havi pár millióból, amit keres.
Most lehet sírni, hogy hány zenész nem él meg, na de senki sem kényszerítte arra, hogy ilyen pályát válasszon. A pedagógusok ápolónõk, kutatók,mérnökök stb. is éhbérért dolgoznak. Sokszor komolyabb tudással mint néhány "óriási tehetségû zeneipari dolgozó". Értük soha nem megy a siránkozás.
Ha senki nem venne CD-t vége lenne az egész kiadói maffiának. Ekkor elgondolkodnának valami ésszerûbb és korszerûbb megoldáson. De amíg birka mód veszik az emberek CD-ket, addig úgy tartják jól jön az a pénz, amit ezen bekaszálnak...
© zserrbo2007. 10. 05.. 00:41||#6
Én nem a RIAA-nak szurkolok. Ha van egy klassz album, amit már leszedett valaki és bizony van rá lóvé akkor legyen annyi becsület az emberben hogy megveszi. Ha meg szar az album, megveszi az ember aztán lehet többé sose attól az elóadótól. Most nem pont M.O.-ra értem a mi kereseteinkhez képest..., de azért élnek a mi kis hazánkban is nagy fizetésû, de töltögetõ emberkék...
© zserrbo2007. 10. 05.. 00:38||#5
Azt hiszik csak a mi zsebünkbõl könnyû lopni, hát az élelmes felhasználó visszaadja kamatostul 😊
Már a legkisebb szar cd-ért is elkérnek simán több ezer Ft-t. Amin persze van pl 10 szám 20-25 perc oszt örüljél a pénzedért.
© Jonah2007. 10. 04.. 23:27||#4
Nagy az Isten állatkertje, de mindig a ganajtúrók vitáznak a szargalacsinon... 😞

Most õszintén, mi értelme van ? Volt anyagi haszna annak aki letöltötte saját célra ? mennyi ? És ez összhangban van a cca 3 millás kártérítési igénnyel?

Ja amúgy a galacsintúró is egy álszent faj: csinál egy galacsint, aztán belepetézik, majd tesz rá...
© Wittgen2007. 10. 04.. 18:01||#3
Hajaj, elõzõ cikkben még 26 zeneszám szerepelt max 1,2 misiért itt meg 24 szerepel 3,6 misiért...úgy néz ki az idõ teltével egyre nagyobb kárt okoz szegény csaj a kiadóknak akarata ellenére...
© Dany0072007. 10. 04.. 14:35||#2
Omg ez so cool xD Miniképregény😊
© wanek2007. 10. 04.. 14:33||#1
"Korábban azonban szinte minden esetben sikerült tetõ alá hozni a peren kívüli megállapodást" - ráijesztettek a lámákra, azok meg fizettek, mint a katonatiszt. Persze meg is érdemlik az amerikaiak, nem sajnálom õket.