SG.hu·

Magabiztosan vezeti a HP a PC-piacot

A Hewlett-Packard az év első negyedévében tovább növelte előnyét a vetélytársakkal szemben, a Dell eközben veszített súlyából, különösen az amerikai régióban. Maga a piac eközben erős növekedést mutat.

Az IDC legfrissebb adatai szerint az év első három hónapjában a HP folytatta előretörését, ismét növelve részesedését a globális szállításokban. A gyártó immár a teljes forgalom 19,1 százalékát mondhatja magáénak, amit Todd Bradley, a HP Personal Systems Group irányításáért felelős alelnök a legszélesebb portfólióval, illetve a vállalati és fogyasztói igények kellő mértékű és ütemű kielégítésével magyarázott. A cég az USA-ban 25 százalékot, a többi régióban pedig 30 százalékot javított korábbi eredményén.

Az első helyet tavaly elvesztő Dell eközben tovább veszített súlyából, elsősorban az amerikai piaccal gyűlt meg a bajuk, ami az elmúlt egy év történéseinek fényében nem túl meglepő. A jelenleg 15,2 százalékot birtokló vállalat az Egyesült Államokban a forgalom 14 százalékos visszaeséséről számolt be, a világ többi részén pedig szerény, mindössze 1 százalékos növekedést tudott felmutatni.

A harmadik helyezett Lenovo eközben hordozható és asztali termékeinek népszerűségét egyaránt növelni tudta, bár globális részesedése mindössze 6,7 százalék, ami azért jelentősen elmarad a két nagytól. Érdekes, hogy a harmadik helyen holtverseny alakult ki, itt ugyanis az Acer behozta a Lenovót.

Míg utóbbi főleg a távol-keleti régióban erős (igaz, Európában is egyre nagyobb hangsúllyal van jelen), az Acer főként az EMEA-régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) és a tengerentúlon számít nehézsúlyúnak. Az ötödik helyezett Toshiba szintén Európában tudott javítani pozícióján, ám 4,3 százaléka még nem elegendő ahhoz, hogy komolyan beleszóljon a versenybe.

A globális x86-piac eközben 10,9 százalékkal bővült, ami kiemelkedő eredménynek számít, hiszen jó ideje egy számjegyű volt a növekedés. A Vista megjelenése értelemszerűen megdobta a januári eredményt, ám a szakértők egyetértenek abban, hogy a viszonylag lassú növekedés elsősorban a 2004-2005 közötti felfutásnak volt köszönhető, amely után egy indokoltan lassabb, nyugodtabb periódus következett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gerygrey2007. 04. 24.. 07:22||#22
Õ a saját bõrén érzi, ha szar valami, mert akkor neki rinyálnak telefonon, neki kell kimenni címre, visszavinni a cuccot gariztatni, majd újra kivinni a javítottat/cseréltet és telepíteni. Szóval nagyon nem érné meg neki szart eladni
Én meg alkatrészenként vásárolok, és ha szar a RAM akkor én is rinyálok, de nem kell az egész vasat végigcipelnem a városon, elég zsebrevágni a hibás memóriamodult és vinni cserére (amit jó esetben garancialevél felmutatása után azonnal kicserélnek, míg egy komplett konfigot gondolom ott kell hagyni, megvizsgálják mi a baja aztán egy hétig nincs gépem). Szóval a garancia nekem is fontos, de a rugalmasság ugyanennyire.

Ha megnyerném a lottót, akkor pláne hogy magamnak raknám össze a gépet, nehogymá' olyan vasam legyen amilyen másnak is lehet bármikor 😄 Meg ha már annyim van akkor nincs is olyan nagy kockázat, nem baj ha megkarcoltam a nyákját a két 8800GTX egyikének, legfeljebb egy napig nélkülöznöm kell az SLI-t, másnap fogom magam és veszek másikat. Szívesen kipróbálnám ezt az életérzést 😊
© Tetsuo2007. 04. 23.. 21:40||#21
plextor valamivel megbízhatóbb..
© chuky1232007. 04. 23.. 20:28||#20
Nem tudom mi bajotok van az Lg dvdírókkal nekem vagy 2 éve van és semmi baja
Az viszont igaz hogy sokkal több lemezfajtát beolvas mint némely pájó.
Sokszor jártam ugy hogy a karcos lemezt már csak az LG dvdíró olvasta már csak be.
Ha megyek vásárolni meghajtót akkor én mindig Lg-t veszek.
© sathinel2007. 04. 23.. 20:25||#19
© Tetsuo2007. 04. 23.. 17:51||#18
Nekem egy MSI KT4 Ultra alaplap és egy Audigy2 hangkari kombó a legjobb ASIO driverrel, az istennek se ment le 20ms alá recsegésmentesen..
Viszont ugyanez a konfig egy gagyi Asrock alaplappal 18ms (a hang latencyje) ugyanabban a szoftverkörnyezetben.
Ha adott célra veszel gépet, pl zenére innen (bár ennyi pénzbõl inkább vasat vennék), akkor a full konfig jobb lehet mint ha te rakod össze, ugyanis nem valószínû h cserélgetni tudod, referencia alkatrészekkel a vett cuccot.
A gyártók meg közölnek és nem is tudnak egy rakás adatot..
Ha gazdag lennék, lehet h ilyet is vennék ha vmi gond lenne vele, visszavinném és vennék 1 újabb modelt.
A legerõsebb Macet is kipróbálnám, a legnagyobb Mac monitorral, bár tudom h annyiért van jobb EIZO is, de ha gazdag lennék, lehet h fontosabb lenne a kinézet, a stílus 😊

Bár nemtom, szvsz ha megnyerném a lottót, én akkor is saját magam raknám össze a gépet! 😄
Onnan indulnék, h 3db legnagyobb EIZO kijelzõ, Pro Tools HD hang..
Laptopból szerintem vmi ritkaságot vennék, nem ilyen Lamborghini marhaságot, hanem vmi komolyabbat. 😊
Asszem megsütött a nap, még nem vettem kész gépet soha, meg nem is nyertem még a lottón, csak izé.. 😊
© sathinel2007. 04. 23.. 16:59||#17
Én is rakok össze gépeket. Nem mondom hogy a márka minden, mert volt vele problémám, de ha cserélik, utánna nagyon stabil. Azért szoktam Asus, Msi, ...stb alaplapokat ajánlani, mert ezekre Bios frissítés is gyors. MSI-t jobban kedvelem ASUS-nál, mert a drivereit sokszor a chip gyártótól is felrakhatod, míg asus a sajátjával mûkszik néha jól. A többi is lehet jól mûködõ, de ha sok gépet adsz el akkor majd meglátod mit érdemes. A márkásból is sokszor érdemes utánnaolvasni neten, mert lehet hogy 1-2k-val drágább sokkal stabilabb stb. És ha utánnanézel a neten a teszteknek akkor nem sok gyártó marad ami közül választassz. Mert inkább azt veszed amit a legtöbb helyen jó kategóriába sorolnak.
© Tyberius2007. 04. 23.. 12:11||#16
Hehe, nekem van egy ismerõsöm, aki abból él, hogy gépeket rak össze megrendelésre, olyanoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak ezzel veszõdni. Egy darabig szobatársam volt, láttam is, hogy dolgozik. Õ a saját bõrén érzi, ha szar valami, mert akkor neki rinyálnak telefonon, neki kell kimenni címre, visszavinni a cuccot gariztatni, majd újra kivinni a javítottat/cseréltet és telepíteni. Szóval nagyon nem érné meg neki szart eladni. És nem is keres többet az olcsóbb cuccon, mint a drágán (sõt).

Amin meglepõdtem: szívesebben vesz Asrock alaplapot, mint Asust, mivel az utóbbival többet szívott már inkompatibilitás okán, mint az elõbbivel (persze ha a vevõ pénztárcája engedi, akkor Abitot vesz, az a kedvenc márkája). LG DVD-írót is szokott venni. Szóval nem olyan biztos, hogy igazak azok a sztereotípiák... 😊

Nekem egyszer volt Asrock lapos gépem (Athlon XP proci alá), semmi gond nem volt vele, csak annyi, hogy a VIA chipset miatt gyengébb és nehezebben húzható volt, mint a késõbbi, Nforce2 alapú EPoX lap (viszont az Asrocknál nem kellett három különbözõ verziójú drivert végigpróbálgatni, mire stabil lett, és feleannyiba került, mint az Epox). LG DVD-íróm féléve van (elõtte egy Plextor, még elõtte egy Pioneer, azelõtt meg egy ASUS szolgált hûséggel sokáig, szal nem azért vettem, mert olcsójános lennék), egyelõre nem volt vele gondom.
© kvp2007. 04. 23.. 11:48||#15
A gyari gepek is egyre rosszabb minoseget kepviselnek, koszonhetoen a sporolasnak es a gyenge beszallitoknak. Pl. a kinai foxconn hutest tartalmazo gyari gepek hajlamosak nagyon gyakran meghalni (lasd: apple, msi, hp).

Sajat gepeknel viszont elojon a kompatibilitas problemaja. Pl. egy ceges hasznalatu asus alaplappal szivtam, mivel a technikusaink nem ertettek meg, hogy a belerakott processzor nem kompatibilis az alaplappal. Vegul egy ugyanolyan teljesitmenyu, de eltero stepping-u cpu kerult bele (a helpdesk megunta, hogy minden fagyasnal felhivom oket, naponta kb. 20-30-szor) es azota nem volt gond. Egy atlag felhasznalo nem szokta tudni, hogy a cpu verzioszam utolso szamjegyetol is fugghet az, hogy a gep stabil vagy sem. Meg a szerelok sem tudtak, mivel a kezikonyvben nem volt benne, viszont a gyarto weboldalan fent font. (nemzetkozi angol es egyszerusitett kinai nyelven) Ezzel szemben a kesobb vasarolt hp munkaallomasokhoz nem volt os tamogatas csak windows xp-hez. A problema, hogy linuxos munkaallomasoknak vettek oket. :-) En szemely szerint azota is a hazi barkacs asus gepet hasznalom, ez legalabb mukodik.
© Benoke2007. 04. 23.. 11:06||#14
Nem lenne rossz, hogy egyben tesztelt minõségi gépeket lehetne venni, de a HP pont nem minõségi 😞
© Carbine2007. 04. 23.. 10:16||#13
Én is inkább a home-made mellett voksolok, fõleg a pénz miatt. Ami a kompatibilitást illeti, nem túl gyakori, de elõfordulhat, -kiváltkép "noname" gyártó termékénél- és inkább a nem nagy nevû cégekre gondolok, és nem a gagyira, hogy okozhatnak problémát, de némi utánna járással, és józan ésszel kiküszöbölhetõ. Ahány ember, annyi variáció.