Berta Sándor

Utcai röntgenkamerák Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium legújabb tervei szerint az utcai lámpákba röntgenkamerákat szerelnek, amelyek képesek lesznek belátni az alattuk elhaladó vagy a közelükben tartózkodó személyek ruhái alá is.

A világ egyetlen államában sem folynak olyan intenzitással és nagy számban a megfigyelések, mint Nagy-Britanniában. Mindez azonban látszólag egyáltalán nem zavarja a helyi lakosokat. Tavaly novemberben Richard Thomas brit információs biztos kritizálta Surveillance Society címet kapott 102 oldalas tanulmányában a jelenlegi nagy-britanniai folyamatokat. A Big Brother-díjra egyébként is Nagy-Britannia lenne a legesélyesebb, hiszen az országban becslések szerint összesen 4,2 millió magán és állami videokamera van felszerelve. Egy átlagos brit állampolgárt naponta körülbelül 300-szor fotóznak le vagy vesznek fel a szalagokra. Ezenkívül a biztonsági rendszerek naponta 35 millió gépkocsi adatait jegyzik fel, a nemzeti DNS-adatbankban pedig már 3,5 millió ember adatait tárolják. Emellett hatmillió állampolgár ujjlenyomata is a szigetországi hatóságok birtokában van.

A legújabb sajtóértesülés pedig csak erősíti a teljes megfigyelés érzetét. A kiszivárgott brit belügyminisztériumi tervek szerint ugyanis - a biztonság érdekében - olyan új rendszereket szerelnek fel az utcai lámpákba, amelyek az általuk használt terahertzes sugárzás segítségével képesek lesznek átvilágítani az alattuk vagy a közelükben elhaladó, illetve tartózkodó személyek ruházatát, de akár még egyes műanyagokat is. Így minden eddiginél könnyebben kiszűrhető lesz, hogy kinél van esetleg fegyver vagy robbanóanyag. Mindegy, hogy fiatal, öreg, férfi vagy nő válik gyanússá, a rendőrök közbe tudnak majd lépni és a remények szerint megakadályozhatják a terrorcselekményeket vagy a rablásokat.


Ráadásul mivel a felderítés anélkül történik, hogy erről az emberek tudomást szereznének, így a brit államnak nem kell attól sem tartania, hogy felháborodási hullám tör ki emiatt. Ettől függetlenül a szakemberek attól félnek, hogy az újfajta kamerázást kevesen fogadják majd el, hiszen ki szereti, ha benéznek a ruhája alá.

A megoldás mindenesetre nem új, rendszeresen alkalmazzák például repülőtereken, azonban ez az első eset, hogy egy állam a közterületeken akar felszerelni ilyen rendszereket. Ezenkívül szó van egy esetleges adatbázis létrehozásáról is, amiben minden lakosról biztonsági kamerás felvételeket és más információkat tárolnának el, hogy így deríthessék fel az emberek mozgását és szűrhessék ki az esetleges terroristákat. Emellett tervezik egy arcfelismerő rendszer kiépítését is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • huuu #27
    Fasiszta szarháziak.
    Tudtam, hogy hülyék az angolok...
    De ennyire?!
  • Neerpelt #26
    Bravó. Irány a totális diktatúra!
    És ezek az idióták le is szarják magasról a személyiségi jogaikat!
  • Benoke #25
    Hát akinek lesz esze az rendszeresen nem jár majd arra, mivel nem lesz egészséges teljesen hogy állandóan lövik az embert :)
  • BiroAndras #24
    "A röntgensúgarak nem károsak?"

    Azok károsak, de ez a kamera nem röntgen.
  • teddybear #23
    Mondjuk az angoloknál gyakran robbangatnak az írek, régebben mindennaposak voltak Észak-Írországban a lövöldözések. Ezek után ne csodálkozzatok, ha kissé más a hozzáállás az ellenőrzésekhez is.
  • Sanyix #22
    "Utcai hasznalat eseten detektalashoz javasolom a sugarzasmerok hasznalatat es a keszulekek modszeres szetvereset." ez jó ötlet. Csak pár nagyobb kődarab kell a tatyóba, és a magasabban lévő kamerák se jelentenek gondot.
  • sathinel #21
    )a végén olyanok leszünk mint a csirkék a vágóhídon. Egy gép eldönti ki mire alkalmas, ki veszélyes, és ez alapján szortíroz minket. Ezért utálok minden teroristát. Az ilyen törekvéseket szeptember 11 előtt még kiröhögték és felháborító volt hogy ilyesmit gondolnak. Ma meg természetesnek veszik az emberek hogy a seggükben is kameráznak. A Sony-nak volt egyébként egy kamerája ami a vékonyabb ruhákon átlátott:D be is tiltották. És az nem sugárzással működött. :D A végén még azt mondják hogy ez kimondottan jó pl rákos daganatok ellen.DDD kis sugárzás és tovább élsz!
  • teddybear #20
    A kamera maga nem is, de amit még mellette ki kell építeni(hálózat, ellenőrző központ, karbantartás, stb.) az már alaposan megdrágítja. És még nem is említettem a különböző lenyúlásokat, meg amit még ki tudnak találni...
  • Razgon #19
    Szerintem alapvető hiba a megvalósításban, hogy nem integrálnak lézerfegyvert a kamerába. Integrált lézerrel rögtön meg is lehetne semmisíteni a terrorista elemeket. :)
  • tar86 #18
    A röntgensúgarak nem károsak?