Gyurkity Péter

Az előrejelző rendszerek hiánya okozta a délkelet-ázsiai katasztrófát

A Los Angelesben lévő Csendes-óceáni Szökőárfigyelő Központ (Pacific Tsunami Warning Center) közleménye szerint az amerikai szakemberek idejében észlelték a földrengést, de megfelelő kapcsolatok hiányában nem tudták értesíteni az érintett országok lakosságát.

Az amerikai központ vezetője a szükséges előrejelző- és riasztó rendszerek hiányának tulajdonítja a hatalmas katasztrófát, és hangsúlyozta, hogy ezen rendszerek megléte esetén a lakosság nagy részét még az árhullámok megérkezése előtt ki tudták volna telepíteni. Charles McCreery, a honolului Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (National Oceanic and Atmospheric Administration) igazgatója ezzel egy időben elmondta, hogy a térségben nincsenek az amerikaihoz hasonló előrejelző rendszerek, mivel a mostanihoz hasonló rendkívül erős földrengések csak nagyon ritkán, körülbelül hétszázévente fordulnak elő.


A tengeralatti földrengés okozta szőkőár mindent elsöpört a parton

"Mindent megpróbáltunk, de őszintén szólva nem rendelkezünk megfelelő kapcsolattal ezen országokban" - jelentette ki McCreery. Elmondása szerint percekkel a földrengés észlelése után felvették a kapcsolatot ausztrál kollégáikkal, illetve különböző haditengerészeti tisztviselőkkel és egyes amerikai nagykövetségekkel, majd végül a külügyminisztériummal. Mindezek ellenére nem tudták értesíteni az érintett területek lakosságát, és a térségben egyik ország sem rendelkezik az ehhez szükséges előrejelző és riasztórendszerrel.
A megfelelő rendszerek hiányában az amerikai szakemberek sem jutottak hozzá pontosabb információkhoz, így tehetetlenül várták a katasztrófa bekövetkeztét. Az Egyesült Államok ugyan kiépítette saját figyelő központjait a nyugati parton, Hawaii szigetén, és Alaszkában, de ezek egyike sem követi figyelemmel az Indiai-óceán térségét.




A halálos áldozatok száma már 20 000 felett jár

Waverly Person, a Nemzeti Földrengés Információs Központ (NEIC) szakembere az újságírók kérdésére válaszolva kijelentette, hogy az ázsiai kormányzatoknak ki kell építenie a szükséges számítógépes központokat, és megfelelő instrukciókkal kell ellátnia a lakosságot, hogy egy újabb földrengés esetén minél előbb kiüríthessék a veszélyeztetett területeket.

Elmondása szerint egy tengeralatti földrengés esetén általában húsz perctől két óráig terjedő időszak áll a hatóságok rendelkezésére, hogy legalább a minimális intézkedéseket megtegyék. "Az árhullám mintegy másfél óra alatt érte el Srí Lanka szigetét, és körülbelül egy óra alatt ért Thaiföld és Malajzia nyugati partjaihoz" - jelentette ki Person. "A szárazföldön tartózkodva 15 perc áltatában elegendő, hogy aránylag biztonságos helyre érjünk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • haxoror #48
    Ja erről van szó, ilyen kevés idő alatt még egy fejlett ország sem tudta volna biztonságba helyezni a teljes érintett lakosságot de az áldozatok száma kevesebb lett volna és a segítségnyújtás is sokkal korábban érkezik a helyszínre hogy mentse a menthetőt és megakadályozza a járványok kitörését. Szomorú de ez is benne van a pakliban, ha valaki a tengerparton él akkor számolnia kell ezzel mint ahogy pl. a magas hegyekben jöhet a lavina (bár az ellen könnyebb védekezni) de Los Angeles és San Francisco is bármelyik pillanatban beleborulhat a Csendes-óceánba...
  • Cat #47
    nem 13-14 ora, hanem 2, azaz kettő óra max., és ez is csak indiánál!
    szumátrára, indonéziába 1 orán belül odaért a szökőár
    de a cikkben is itt van a kép, felül ott van hány perc telt el a rengés óta, és hol tart a hullám
  • Mice #46
    azért azt se veszem be, hogy egyáltalán nem lehetett volna szólni

    ott van egy sys ami 13-14 órával előre tud jelezni, nehogy már ne lehessen elereszteni egy font valami seregtelefonon

    ok hogy már 150K körül áll az áldozatok száma, de kizárt, hogy egy ekkora államnak mint Indiának ne tudott volna vmit csinálni a katonasága

    szerintem inkább az amcsi észlelők tojtak az egészre...
  • Mice #45
    épül, csak 2-2.5 év alatt lesz meg
  • haxoror #44
    Nem a földrengés vagy a szökőár volt a katasztófa hanem az hogy ilyen magas az áldozatok száma, ha van megfelelő infrastruktúra akkor az áldozatok száma is lényegesen kisebb lett volna szvsz.
  • Kelta #43
    Akkor is ennyi lett volna,megközelitöleg.
    1: a helyi lakosok tojnak az ilyen nyugati civilizácios baromságokra (tapasztalat)
    2: a sok hülye turista nyomult volna a partra, filmezni...
  • atlagember #42
    A katasztrófát a földrengés okozta, az áldozatok magas számát az előrejelzés hiánya. Nem mindegy.
  • haxoror #41
    A jelzőrakéta nem jó ötlet mert az ilyesmi vonza az idiótákat és a sok barom azzal szórakozna hogy lő egyet a levegőbe és röhög ahogy mindenki menekülni kezd, egy idő után az emberek immunissá válnának a rakétára. Más módszerre meg nincs pénz. Erre a hírre tényleg csak azt a példát tudom mondani hogy amikor Norvégiában volt egy kompbaleset annak csak egy halottja volt (pedig az északi-tenger nem éppen meleg vízű) és az is már a parton halt meg mert nem bírta az izgalmakat és infarktust kapott. Malajziában egy ilyen balesetnek több százas áldozata van. Ha nincs pénz akkor nincs civilizáció és ezért biztonság sincs, szar ügy de ez van. Ha jövőre jön egy újabb szökőár akkor annak ugyanennyi vagy még ennél is több áldozata lesz :/
  • ThePartyFace #40
    Nepszabadsag cimlapja:
    http://iaro.srv.hu/kep/IMG_2389.jpg

    En a tragedia elott 3 nappal jottem el Phuketrol. Sajnalom:(
  • BiroAndras #36
    Ez esetben 1-1.5 órával eőre lehetett tudni. Normális esetben ez bőven elég. Sokszor néhány másodperc is sok életet megmenthet.

    Egyébként érdekes, hogy a sokat szidott modern technika mennyit is számít ilyen esetben. Az elmaradottabb országokban jellemzően tízezrek halnak meg, de előfordult már több millió halott is. Ellenben a fejlett országokban inkább az anyagi kár miatt aggódnak, mert a legrosszabb esetben is legfeljebb néhány tucat ember hal meg.