Dojcsák Dániel

Cirkusz és 3G a népnek

Mobil Show címmel három napos ingyen cirkuszt és önreklámot prezentál a legnagyobb hazai mobil szolgáltató és a mostanság nézettségi gondokkal küszködő országos kereskedelmi TV csatorna december 1-3. között a SYMA Rendezvényközpontban. Az ötletgazda Bitlock szerint az esemény célja a nagyközönség számára is bemutatni a szélessávú mobilszolgáltatások hétköznapi színtereit.

A sajtó számára rendezett viszonylag tartalmatlan előzetes bemutatóból kiderült, hogy az idén először megrendezésre kerülő Mobil Show főként mainstream szórakoztató eseményekkel próbálja magához vonzani a látogatókat a három nap során. Így az advent első hétvégéjére programot nem találók élvezhetik majd a megbukott Megatánc szereplőinek performanszát, a még mindig tündöklő Megasztárokat, de lesz divatbemutató, szépségverseny, póker Kordával, interjú Talmácsi Gáborral, Jóban-Rosszban dedikálás is.

Talán a Rém rendes családot is érdemes lett volna rétegprogramként beilleszteni, de az sajnos kimaradt a repertoárból. Az ingyencirkusz két értelmes programja a Hooligans koncert és egy Kanadából idecsöppent dögös zenét játszó, szuperszexi ikerpár Carmen és Camille rock koncertje, amiből a sajtó egyből kapott egy kis ízelítőt. Tényleg elég jók, akár ezért érdemes benézni a rendezvényre. A Tatu mellett úgy tűnik más ifjú lánykára is muzikálisan pozitív hatással van az északi hideg.


A fenti tömegvonzó programok mellett a mobilkommunikáció új dimenzióját, tehát a hangszolgáltatások utáni korszakot kívánja bemutatni a piac jónéhány szereplője, mint a mobilfizetéssel foglalkozó Cellum Zrt. és az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. Ezeknek a bemutatóknak a haszna az lehet, hogy a hétköznapi emberek között is hintik a port arról, hogy mennyivel kényelmesebb és egyszerűbb digitális módszerekkel operálni aprópénz helyett, így még azelőtt, hogy széles körben használható megoldássá válna hazánkban a mobil/micro payment, azelőtt követőkre lelhet a korai befogadókon túl is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Tóta A. Péter, a T-Mobile kommunikációs osztályvezetője azon túl, hogy hangosan csodálkozott el azon, mekkorát fejlődött 13 év alatt a mobiltechnológia, elmondta, hogy ők a legjelentősebb területnek a szélessávú technológiák elterjesztését látják, mint az EDGE és a HSPDA. Véleményünk szerint a technológia önmagában viszont még nem termék, senki nem fog jólcsengő betűszavakra előfizetni. Ezért szükség lenne a televíziók, művészeti műhelyek és tartalomszolgáltatók szorgos munkájára, hiszen az egyszeri felhasználó nem 3G-zni szeret, hanem Barátok Köztöt meg Híradót nézni, és akkor fogja megvenni ezeket a szolgáltatásokat, ha ezután akár a mobiltelefonján is eléri ezeket a programokat.

A tartalomipar másik oldala, a web2 hypehoz kapcsolódó hatás, miszerint a fogyasztó már nem csupán befogadója a tartalomnak, hanem gyártója és forgalmazója is. Tehát a kamerás mobilokkal felszerelkezett nép egy óriási stábbá is alakulhat olykor és egyfajta olvasó-szerkesztő szerepben megörökítheti gyermekének első lépéseit, de akár azt is, hogyan verik véresre a rendőrök valamelyik politikust. A mobilkommunikáció így túllép az egyének közti kapcsolaton és egyfajta médiává avanzsálódhat önmaga is.

Klikk ide! Klikk ide!

Visszatérve a programra, érdekes meglepetés, hogy a teljesen kommersz esemény támogató szervezetei között feltűnt az NHH, azaz a Nemzeti Hírközlési Hatóság, aminek Hidasi István szerint elsődleges célja a piaci verseny erősítése és a fogyasztók minél alaposabb tájékozódásának segítése. Véleményük szerint így ez a rendezvény fontos kezdeményezésnek bizonyulhat, mellyel az egyszerű fogyasztók közelebb kerülhetnek az új technológiához. A kipróbálható 3G applikációk és készülékek mellett a szervezők igyekeztek minél több szinten bevonni a mobilt, így a programfüzetnek is létezik majd egy elektronikus változata SMS értesítés formájában.

Az ingyenesen látogatható hétvégi programot szakértőknek, jól tájékozott mobilosoknak nem ajánljuk, hiszen teljesen kommerciális oldalról közelítenek a standot állító cégek, a szakmaiság pedig háttérbe szorul. Nagy meglepetésekre, bemutatókra nem kell számítani, a nyári RoadShow-kat hiányoló családoknak viszont egy helyettesítő program lehet a hétvégi TV bámulás helyett. Viszont olvasóink nagyrészéről feltételezhető, hogy a fenti két kategóriából inkább az elsőbe tartoznak, ők kézen foghatják a családot, nagyszülőket, szomszéd Gizi nénit és végre tehetnek valamit azért, hogy az általuk ismert XXI. század megérintse a tech-szüzeket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #15
    Szerintem a 3g-t kb úgy baszta el a magyar mobilszolgáltatás, mint az mms-t.
    Vaz, annyira dől a pénz hozzájuk, hogy bármelyik vezető hozhat idióta és hibás döntéseket, akkor is dől a pénz hozájuk és senkit nem rúgnak seggbe.

    Kár érte, mert a szélessávú mobil fontos és hasznos dolog lenne, végre nyáron kimehetnék a parkba, a friss levegőre csézni :)

    És a barátok köztöt meg igen nagy ívben szarom le. Ha nem emlegetnék a neten az újságírók (és csak ők!) akkor azt sem tudnám, hogy megy-e még ez a sorozat.
  • mazsa #14
    Nem szóltam, már látom. :)
  • mazsa #13
    A bal oldali szőkéről nincs kép hátulról? :)
  • Sadist #12
    Én úgy kb. leszarom, hogy milyen betűvel meg számokkal illetik ezt a sok parasztvakítást. Számomra a lényeg, hogy tudjak telefonálni, meg SMS-t küldeni, lehetőleg minél olcsóbban. Meg ha esetleg arra vetemednék, hogy wifi helyett mobilon keresztül netezzek, akkor csak rádugjam a gépre és normális sebességgel működjön. Ezt is minél olcsóbban, nem ám százezrekért.
  • m4G1c #11
    És vajon az árak pofátlanul magasan tartásáról lesz szó?
  • HuAn82 #10
    Jó csajok!
  • Sir Quno Jedi #9
    Pászmeg, én ikerben is bevállalnám őket!
  • Darth Sith #8
    "Véleményünk szerint a technológia önmagában viszont még nem termék, senki nem fog jólcsengő betűszavakra előfizetni. Ezért szükség lenne a televíziók, művészeti műhelyek és tartalomszolgáltatók szorgos munkájára, hiszen az egyszeri felhasználó nem 3G-zni szeret, hanem Barátok Köztöt meg Híradót nézni"
    ez úgy kb mindent elárul a célközönségről...
  • sylas #7
    http://www.myspace.com/carmenandcamille
    http://www.carmenandcamille.com/

    máshol is kerestem muzsikájukat de semmi wikipedian sem találtam róluk leírást
    lehet még újak :)
  • GanXstaZoleeWrk #6
    nekem is :)