JohnnyCage

Jönnek a kamerás mobilok



Miután az európai mobiltelefon piac az elmúlt évek során fokozatosan telítetté vált, a gyártók számára létfontosságúvá vált egy olyan "kritikus alkalmazás" keresése, amely újból meghozza a felhasználók vásárlókedvét.

Az európai mobiltelefon piac az elmúlt 10 évben rendkívül lendületes fejlődésen, illetve növekedésen ment keresztül, amely messze megelőzte többek között az amerikai szegmenst is. A mobilpiac az elmúlt 1 - 2 évben azonban Európa legtöbb országában telítetté vált, így a mobiltelefon gyártók, illetve mobilszolgáltatók eladásai elkezdtek jelentősen visszaesni. Ennek a visszaesésnek elsősorban a mobiltelefon gyártók látták kárát, a szolgáltatóknak a meglévő előfizetői tábor némileg biztonságot nyújt. Mivel azonban a szolgáltatók jelenleg elsősorban más társaságoktól átpártoló előfizetőkre számíthatnak, mintsem új felhasználókra, egyre jobban kiéleződik az árverseny, amely a szolgáltatók bevételeit is jelentősen lecsökkentette.

Égető szükség merült fel tehát az olyan kritikus alkalmazásokra, amelyek új készülékek vásárlására, illetve a különféle adat-alapú szolgáltatások intenzívebb használatára késztetik a vásárlókat. Ezen kritikus alkalmazások közé tartozhatnak a közelmúltban megjelent, és egyre szélesebb körben elterjedő fejlett mobiltelefonos játékok, amelyekről egy korábbi cikkben már szó volt, valamint a jelen írás alapjául szolgáló, digitális kamerával rendelkező mobilkészülékek.

Egyes ipari szakértők úgy vélik, a válságból való kilábalás első lépése, hogy a társaságok tudomásul vegyék a probléma jelenlétét. Az európai mobiltelefon gyártók, illetve mobilszolgáltatók számára az elmúlt években elért, várakozáson aluli bevételek, egyes cégek esetén pedig a halmozódó veszteségek intő jelek lehettek.

Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, a harmadik generációs (3G) mobilhálózatok és mobiltelefonok újból óriási lendületet adhatnak majd a mobiltelefon iparnak. A gyártók hatalmas lendülettel vetették bele magukat a 3G mobilhálózatok, illetve mobiltelefonok kifejlesztésébe, a szolgáltatók pedig dollármilliárdokat áldoztak a különféle új rendszerek kiépítésére. Érthetően hidegzuhanyként érte a társaságokat, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a felhasználók döntő többségét nem érdekli a 3G által ígért nagysebességű csomagkapcsolt mobil adatátvitel, a jobb hangminőség, illetve a különféle videószolgáltatások lehetősége.

A legtöbb felhasználó mobiltelefonját kizárólag telefonálásra, illetve esetlegesen SMS szöveges üzenetek küldésére és fogadására használja, vagyis arra, amire azt eredetileg kitalálták. Az előfizetők ezen körét egyáltalán nem csábítják a különféle extraszolgáltatások, mint a mobil internet, a színes kijelző, a mobiltelefonos játékok, illetve a digitális fotók készítésének lehetősége, amelyekért ennek megfelelően nem is hajlandóak fizetni. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy ez a felhasználói kör mindaddig nem is cseréli le mobiltelefonját, ameddig az működőképes marad, kínáljanak a szolgáltatók bármilyen csábító akciót.

A mobiltelefonokért rajongó, készülékét gyakran újra cserélő, extraszolgáltatásokért is fizető felhasználók száma azonban viszonylag kevés. A nagy befektetők ennek megfelelően elvesztették bizalmukat a 3. generációs mobilhálózatok iránt, és a rendszerek bevezetése későbbre tolódott, illetve bizonytalanná vált. A mobilgyártók első komoly próbálkozása az eladások ipari szintű fellendítésére, illetve az extraszolgáltatásokból származó bevételek növelésére a WAP (Wireless Application Protocol - Drótnélküli Alkalmazás Protokoll) volt, amelynek bevezetését a teljes sikertelenség övezte. A lassú, körülményes, és áttekinthetetlen "mobil internet" iránt csak a felhasználók elhanyagolható százaléka mutat érdeklődést, az elsöprő többség továbbra is az olyan, "kínosan szokványos", de sokkal hatékonyabb módszereket alkalmazza az információszerzésre, mint például a televíziózás, a teletext, a rádiózás, az internetezés, vagy az újságok olvasása. A mobilosok jelentős része a költséges reklámkampányok ellenére ki sem próbálta a szolgáltatást, sőt még a WAP funkcióval ellátott előfizetők közül is csak kevesen használják a funkciót.


A pár napja bemutatott Sony Ericsson T310

A 2.5G hálózatoknak is nevezett GPRS (General Pocket Radio Service - Általános Csomagkapcsolt Rádiószolgáltatás) megoldások a WAP-nál valamivel nagyobb sikert arattak, mivel a technológiát támogató készülékek ára a kezdeti, igen magas szintről fokozatosan elérhető szintre süllyedt, és megnyílt az út az Internet elfogadható sebességű, bár egyes esetekben nem éppen vonzó tarifájú mobil elérése felé is.

A mobiltelefon ipar képviselői korábban ígéretes technológiaként tartották számon a GPRS-adatátvitelre épülő MMS (Multimedia Messaging Service) multimédiás üzenetküldési technológiát is, amelyet a társaságok sokáig az SMS leendő utódjának tartottak. Mint később azonban kiderült, a megoldás - noha számos felhasználó érdeklődését felkeltette - a készülékek magas ára miatt ezidáig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Könnyen lehet viszont, hogy a technológia a GPRS, a mobiltelefonokba integrált digitális kamerák, valamint a színes kijelzők általános elterjedésével a közeljövőben újabb lendületet véve mégis meghódítja a piacot. Ebben ugyanakkor kulcsfontosságú szerepe lehet az egyes szolgáltatók árpolitikájának is.

Figyelmet érdemelhet azonban a tény, hogy az elemzők többsége szerint az MMS még relatív sikeressége esetén sem fogja tudni megközelíteni az SMS által véghezvitt eredményeket.

Egyes ipari szakértők szerint jelenleg két olyan szolgáltatás létezik, amely potenciálisan alkalmas arra, hogy fellendítse a mobiltelefonok iránti felhasználói keresletet. Ezek egyikét a fejlett (Java-alapú) mobiltelefonos játékok képezik, a másik ilyen funkció a digitális fotók készítésének lehetősége. Mindkét új funkcióra igaz azonban, hogy csak a lehetőségekhez mérten nagyméretű, jó minőségű színes kijelző egyidejű alkalmazásával nyújthat olyan minőségű extraszolgáltatást, amelyért a felhasználók fizetni is hajlandóak.


Balra a ma legelterjedtebb kamerás mobil, jobbra a Nokia legnagyobb riválisa, a Siemens változata

A digitális kamerák piaca az elmúlt években dinamikusan fejlődött, és a készülékek rövid idő alatt általánosan elterjedtté váltak. Ezzel párhuzamosan megjelentek az első olyan mobiltelefonok, amelyek a színes LCD kijelzőt a készülékhez kapcsolható, illetve integrált digitális kamerával egészítették ki.

A színes digitális fotók készítésének lehetősége vonzó funkció a felhasználók számára, bár a kamera-mobilok magas ára ezidáig megakadályozta az ilyen modellek általános elterjedését. Ez a kezdeti, magas ár a későbbiekben várhatóan azonban jelentősen lecsökken, így a beépített digitális kamerával rendelkező mobiltelefonok előtt nagy jövőt látnak mind az elemzők, mind a mobiltelefon ipar képviselői. A Strategy Analytics piackutató cég által február végén kiadott, Wireless Device Strategies elnevezésű jelentés adatai szerint 2002-ben összesen mintegy 18 millió darab kamera-mobil talált gazdára világszerte, és ez a szám az idei évben várhatóan már a tavalyi kétszerese lesz. A tavaly eladott 18 millió kamera-mobilból mintegy 13 millió darab a japán piacon kelt el, az európai és észak-amerikai mobilpiac pedig egyelőre jelentős lemaradásan van. A legtöbb digitális kamerával rendelkező mobilt eddig a brit mobilkommunikációs óriás Vodafone tulajdonában lévő japán J-Phone adta el.

Mint Neil Mawston, a Strategy Analytics Global Wireless Practice vezető elemzője elmondta, a 2002-ben eladott 18 millió kamera-mobilból mintegy 9 millió darab az év utolsó negyedében került értékesítésre. - A 2002-es kamera-mobil eladások 36 százalékát a J-Phone érte el, amely lenyűgöző teljesítmény - tette hozzá a szakértő. A J-Phone előfizetőinek jelenleg 40 százaléka rendelkezik kamera-mobillal, méghozzá többnyire a legdrágább csúcsmodellekkel.


Samsung SGH-V205 és a Toshiba CDM-9600

David Kerr, a piackutató cég elnökhelyettese, aki szintén hozzáfűzött néhány észrevételt a jelentéshez megjegyezte, hogy a japán mobilgyártók, mint a Toshiba és a Sharp előnyt kovácsolnak tapasztalatukból, és az európai, illetve észak-amerikai kamera-mobil piacból is megpróbálnak minél nagyobb részesedést szerezni. Erre jó példa a Sharp GX10, amely többek között Magyarországon is kapható.

A Strategy Analytics jelentése szerint a GSM rendszerű kamera-mobilok piacán a finn Nokia 2002-ben elsöprő, 91 százalékos részesedéssel rendelkezett 7650-es készülékének köszönhetően. A Nokia 7650-es modellt a közeljövőben a 3650-es változat fogja leváltani. A CDMA szabványra épülő kamera-telefonok - jóval nagyobb - piacát jelenleg a japán Sharp vezeti, de tavaly a dél-koreai Samsung Electronics is jelentős, 24 százalékos részesedéssel rendelkezett a szegmensben.

A piackutató cég egy korábbi jelentése szerint a digitális kamerával rendelkező mobiltelefonok eladásai az elkövetkező években dinamikusan fognak növekedni, és 2007-ig elérik a 147 milliós évi darabszámot. A különálló digitális kamerák piacának évi 34 százalékosra becsült növekedése alapján a társaság ugyanakkor csak mintegy 95 millió ilyen készülék értékesítésére számít 2007-ben, vagyis a kamera-mobilok eladása - a piackutató cég szerint akár már 2004-ben - túlszárnyalhatja a különálló digitális fényképezőkét. Ebben többek között az is közre fog játszani, hogy a közeljövőben megjelenő kamera-mobilok egyre jobb minőségű fotók készítésére lesznek képesek, lehetővé téve a felhasználók számára a különálló készülék által nyújtott felvételekhez hasonló minőségű, teljesértékű képek rögzítését.

A Strategy Analytics szerint néhány év múlva már csak a hivatásos fotósok, valamint a fotózás megszállottjai fognak különálló digitális kamerát vásárolni, az átlagfelhasználó pedig mobiltelefonját fogja alkalmazni erre a célra. A piackutató cég ennek megfelelően úgy véli, a 2007-ben eladott mobilok 20 százaléka rendelkezni fog digitális kamerával.


A mozgatható kamerás Sony Ericsson A1301S, a J-SH51 és a Sanyo 5300

"A digitális kamerával rendelkező mobiltelefonok komoly szerepet fognak betölteni az adat-alapú mobilkommunikációs szolgáltatások elterjedésében, de a fejlett kamera-mobilok értékesítése nem megy magától. A szolgáltatóknak megfelelő akciókkal, illetve vonzó MMS tarifákkal kell támogatniuk a készülékek vásárlását, mert ha beleesnek abba a hibába, amelyet a GPRS esetében kezdetben elkövettek, veszélybe kerül az MMS bevételek növekedése" - mondta David Kerr.

Szintén sok függ attól, hogy a társaságok milyen új szolgáltatásokkal próbálják majd kihasználni a színes kijelző, a digitális kamera, illetve a GPRS-alapú MMS által nyújtott lehetőségeket. A szakértők ugyanis úgy vélik, a nagyinak küldött, önmagunkról készült fotót tartalmazó e-mail ugyanis nem lesz sokáig újdonság, és a GPRS/MMS-alapú kamera-mobilok megfelelő szolgáltatások hiányában gyorsan elveszíthetik népszerűségüket.

A mobilszolgáltatók oldaláról nézve a kérdés elsősorban az, hogy az adat-alapú mobil szolgáltatások elérik-e a társaságok által kitűzött célt, vagyis, hogy 2005 - 2006 tájára a bevételek mintegy 25 százalékát képezzék. Ez elsősorban az elérhető adat-alapú szolgáltatások igényességétől, változatosságától, és díjszabásától függ. Ez utóbbi a jelenlegi, meglehetősen bizonytalan gazdasági helyzetben sokkal kritikusabb tényező lehet, mint korábban volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [Walaki]D`Lair #41
    Hát nemtom...Nekem a Siemens ME45-ön sztem még 5 év múlva is telefon lesz, ezek meg már régesrégen tönkremennek addigra :PPPPP
  • kergeegér #40
    hát ne tudom.....
    Ezek a mobilok lóf@sz minőségben csinálnak képet egy mai 18-20 ezer forintos digikamerához képest is és ráadásul még iszonyatosan felverik az árát a gépnek....
    Igazán csak az adja az értelmét ,hogy egyből (ha ma még nehézkesen is) elküldhető bárhová az elkészített "fotó"

    bye
  • vax #32
    Igaz. Bár a sátor egy kicsit nagy lenne. Nem lehet ilyen kicsire összhajtani. A vizmelegitoról jutott eszembe az öngyújtó tényleg nem lenne rossz benne. Főleg egy dohányosnak. Az előbb egy javaslatra a svájci bicska már felkerült igy szerintem külön kés, villa és kanál talán nem kell. :)
  • Eric #30
    Egy gond van:
    A képen az a készülék nem a T310-es Sony Ericsson, ui épp a kezemben tartok egy ilyet és...
  • vax #29
    Az egy nagyon jó telcsi. Illetve a Panasonic-ok jó telefonok.
    "Még nem vagytok tisztában vele, hogy mire van szükségetek egy telefonban. Majd a PR-ek, marketingesek eldöntik helyettetek. Nektek nem kell gondolkodni csak megvenni."
  • vax #27
    igazad van. Az iránytű és a nagyitó, távcső, mikroszkóp és persze az elengedhetetlen svájci bicska vagy valami jó kis túlélő készlet.
  • vax #25
    Szerintem rövid időn belul a rádió telcsiben az alábbi dolgok lesznek bele zsufolva:
    telefon, pda szerű számitógép ami perifériákkal bővithető, kézi konzol ami esetleg tévére köthető, fax, szkenner, nyomtató, video kamera, audio felvevő, rádió, rádió adóvevő, GPS, bankkártya szerű fizető eszköz, személy igazolvány, jogositvány és egyéb igazolványok amelyek azonositásra alkalmasak, életfunkció mérő eszközök (vérnyomás, pulzus, hőmérséklet stb.), önvédelmi berendezés vagy riasztó, számológép, óra, elemlámpa, stb. Hirtelen több nem jut eszembe. Ja és persze egy idő után belénk épitik vagy maga az ember bio áramai táplálják a készüléket és nem kell az aksit tölteni. A végén kész a Star Trek Borg-ja.:)
  • vax #24
    Nem lehet hogy két zeb van.
    zeb és
    @zeb.
  • vax #23
    Melyik szolgáltatónál?
  • Mike #21
    nmost már csak azt áruld el, mi a fasznak jöttél vissza 2003-ba?