Berta Sándor

Dagad a Vista-botrány

Egyre több jel mutat arra, hogy sokkal nagyobb gondok vannak a háttérben a Vista halasztása kapcsán, mint ahogy azt a Microsoft kifelé láttatni engedi. Bétatesztelők, szoftverfejlesztők, számítógépgyártók egyaránt a késés okait találgatják.

A PC-gyártóknak a tervek szerint augusztus 25-én kellett volna megkapniuk az új operációs rendszer első példányait, az időpont azonban október 25-ére módosult. A Vista következő CTP-verziójának megjelenése április 12-éről május 24-ére csúszik, az első RC-változat pedig július közepe helyett augusztus 25-én lesz elérhető. Ez csupán néhány azok közül az időpont változások közül, amelyeknek valódi okát egyelőre még csak találgatni lehet.

Érdekes ugyanakkor az a világhálón terjedő jelentés, amely szerint a Vista végső változatában a kódok akár 60 százalékát is újra kell írni. Állítólag a Microsoft már kénytelen volt az Xbox részleg több programozóját is átvezényelni a Vista-csoportba. Az új szakembereknek elsősorban az operációs rendszer multimédiás funkcióin kell javítaniuk. A Microsoft a Betanews.com híroldal tájékoztatása szerint ugyan cáfolta és spekulációnak minősítette a kódok 60 százalékának átírásáról szóló információkat, ám a szkeptikusok tábora egyre nő.

A Netzeitung német híroldal tudósítása szerint ugyanakkor van más probléma is, amivel a redmondi konszern vezetőinek szembe kell nézniük. Az óriáscég egyre több munkatársa követeli ugyanis a felelős vezetők lecserélését és nem csak a középszintű vezetőkről van szó, hanem a Microsoft legfontosabb irányítóiról.

Folyamatosan nő az amerikai vállalat azon munkatársainak száma, akik egyre nyíltabban adnak hangot csalódottságuknak és felháborodásuknak a Vista késése miatt. A leglényegretörőbben a Mini Microsoft nevű blog írója fogalmaz: szerinte a Microsoft csaknem teljes vezetését el kellene bocsátani. Az alkalmazott már megálmodta, amint azt mondja egy gyűlésen: "Ti voltatok a vezetőink [...] elegünk van a tehetetlenségetekből, a kudarcaitokból és belőletek is. Távozáskor adjátok le az igazolványotokat, a személyes tárgyaitokat majd utánatok küldjük. Nem akarunk többé látni benneteket." A bejegyzést már 450-en kommentálták, az egyik olvasó például azt írta, hogy csupán alig néhány napja vették fel a céghez, de máris aggódik a konszern jövője miatt.

Az ügyben megszólalt a Microsoft egyik legnevesebb blogere, Robert Scoble is. Mint a Scobelizer oldalán írta fájdalmas, de ugyanakkor arcpirítóan szégyenteljes is volt a Vista megjelenésének elhalasztásáról szóló döntés. Szerinte azonban egyrészt már korábban is előfordult, hogy késett egy-egy termék, másrészt még mindig jobb, ha egy szoftver megjelenése csúszik, mintha hibásan kerülne a piacra. A Silicon hírportál még nyíltabb véleményeket is idéz. Egy blogbejegyzés szerint például távoznia kell Steve Ballmernek is, mert "ő volt a Microsoft bukásának egyik megalapozója és meg vannak számlálva a napjai".

Szakértők szerint a legnagyobb problémát a fejlesztőknek alighanem a Vista összetettsége és nagysága okozza. Az új operációs rendszerben 50 millió kódsor van, ami 40 százalékkal több, mint a Windows XP-ben. S hogy ez gondot okoz, már elismerik a Microsoft egyes vezetői is, akik szerint "az ilyen komplex feladatok halálosak, mert megölik a kreativitást, kiszívják a programozók életerejét és szinte lehetetlenné teszik, hogy előre tervezhessünk. Ezenkívül nem szabad megfeledkezni a biztonsági kockázati tényezőkről sem és a feladat nagysága miatt akár frusztrálttá is válhatnak a munkatársak".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #136
    Ez jó, én is ezeket a dolgokat szoktam felhozni a saját álláspontom mellett;)))

    "IT ipar nem igen volt az MS előtt... az IT ipar csak nagyvállalati rendszerek formájában létezett, és éppen ezért jött fel a Microsoft az Apple akik sikeressen átélték a futamot, de volt még sok aki nem pl. Commodore, stb. "

    A mondat eleje, hogy is mondjam finoman szólva ellentmondásos, ezt te is belátod.;)))

    Ami az M$-hez köthető, az az eléggé érdekes PC ipar. A PC nem tudott olyan zárt platform maradni, az IBM minden igyekezete elllenére, amilyenenek a más gyártók által kialakított platformok lettek ebben a szegmensben: Apple, Amiga, Atari stb. Az viszont, hogy mindenki szeretett volna rámozdulni erre a szegmensre a platform egyfajta felrobbanását okozta. Ennek minden jó és rossz hozadékával.
    Miközben viszonylag fontos részek tudtak zártak maradni, pl az M$ uralta OS. Más dolgok kontrolálása, és szabályozása egyszerűen felszívódott. Szal erre a szegmenre egymással versengő kisebb nagyobb vállalatok törtek be, sokszor anélkül, hogy bármilyen nyílt vagy zárt szabványban megegyeztek volna. (Pl: PCI vs VesaLocal, Intel vs AMD proc/alaplap, protokolok szabványok, egyéb SW elemek).
    Ez a szabadság/szabadosság elindított egy fajta evolúciót, hiszen a platformon egymással korlátozottan kompatibilis HW/SW verziók is tudtak párhuzamosan létezni, melyek csak a legkisebb közös többszörösben, x86 kompatibilis CPU, és a már többé kevésbé nyilt BIOS-ban egyeztek meg. A PC piac igazi felfutása '90-utánra tehető, amikor ezek a felszabadulási folyamatok többé kevésbé lezárultak, az IBM lemondott a PC piacról, és nem próbálta többet a platformra vonatkozó legális és erkölcsi jogait érvényesíteni.

    Na most mind ezt az M$ érdemeként bemutatni veszélyes dolog. Mert láthatólag olyan szerteágazó dolgokról van szó, amit egy vállalat max kihasználhat és nem kontrollálhat. Másrészt ha ez utóbbi az igaz akkor a világtörténelem legnagyobb összeesküvésével állunk szemben, és akkor minden rossz igaz amit csak az M$-re kitaláltak.;)))


    "A Pirates of Silicon Valley fikció, BG nem hazudott az IBM-nek, hogy neki van OS, hanem csak biztosította őket, hogy lesz."

    Őööö... Igen ez nem hazugság, de minimum csúsztatás!;)))

    "Persze abban az időben a BASIC alapjában az OS szerepét is betöltőtte a gépen, úgyhogy némi OS területe is volt elméletileg, de az OS kevésbé fontos volt akkor az OS nem ért semmit programnyelv nélkül, még a programnyelv főleg a BASIC megjátszotta az OS-t is microcomputer szinten persze."

    Az OS az OS a felhasználói felület, meg felhasználói felület. A szavaidból is látszik, hogy a M$ már a kezdetektől elég ellentmondásos viszonyban volt ezekkel. Miközben az OS-ek fontos részét képező BIOS soha nem volt a tulajdona, addig az aktuális felhasználói felületet mindíg is birtokolta. Mivel ma ő ezen a piacon a legerősebb, így mondhatja hogy az az OS amit ő annak tart. De ez akkor is csak üzleti és nem szakmai meghatározás.

    Te hangsúlyozod az üzleti meghatározás elsődlegességét, csakhogy az a piac amiben a M$ jelenleg él, egy véletlenszerűen kialakult (lásd fent) de mesterségesen fenntartott szabályozásból gyökerezik. Abból, hogy az OS nemképezi az információs alapinfrastruktúra szabványosított és ingyenes részét, elismerik a M$nek a zártság fenntartására vonatkozó igényeit, miközben pl az IBM-et 10 évvel ezelött szintén az OS-hez kapcsolódó BIOS tekíntetében meghátrálásra kényszerítették a más gyártókkal szemben. Ennek eléréséért harcolnak a szabad fejlesztés hívei. Az infrastruktúra ugyan is semmilyen sem fizikai sem elvontabb (SW) szinten nem jó, ha piaci és nem szakmai szempontok alapján kerül kialakításra.
  • kerob #135
    Azok a problémák, amiket magadtól oldasz meg, sokkal több örömöt szereznek, mint amit egy olyan szerkezet old meg, amit azért készítettek, hogy neked ne kelljen ismerni a megoldás algoritmusát.
    A dolog lényege, hogy mindkét megoldás jó, csak amelyikért nem te dolgoztál meg, abban sokkal kevesebb örömöt lelsz.
    Például, ha egy autóról van szó, akkor sokkal jobb érzés, amikor te pakolod neki a sebességeket, mint amikor csak a gázt kell nyomni. A cél ugyanaz, A-ból B-be jutni, csak az nem mindegy, hogy hogyan, és, hogy az út mennyire lesz unalmas, vagy göröngyös.
  • BiroAndras #134
    "Én ugyan nem értek a programozáshoz, de azt áruld el nekem, hogy minek pocsékolni a géppel? Miért az OS vigye el a géped xy%-át? Az OS azért van, hogy a progikat vigye, nem azért, hogy feleméssze a gépedet..."

    Pont erről szól a dolog. Az vol a terv, hogy nem lesz sok %. És azért van értelme magasabb szintű programnyelveekt használni, mert azokban könnyebb, gyorsabb, és hibamentesebb a fejlesztés. Van amikor a teljesítményért megéri többet dolgozni, van amikor meg nem. Azt se felejtsd el, hogy a programozót fizetni kell (és messze nem minimálbéren dolgozik), szóval, ha egy kis teljesítménycsökkenés árán 10x gyorsabb a fejlesztés, akkor bőven megéri. Mégha te magad veszed hozzá a hardvert, akkor is könnyen lehet olcsóbb 2x erősebb vasat venni, mert a szoftver fejlesztésen többet spórolsz.
    Én se szeretem az optimalizálatlan kódot, de tudomásul kell venni a tényeket.
  • BlackRose #133
    OK. Brooksot olvastam néhányszor (remélem Rigidus-nál átmentem a screeningen ), de mellé még minimum egy tucat hasonló könyvet. Pl. Steve Mcconnelltól vagy Tom DeMarco és Timothy Listertől de pl. a maga volt MS PM Scott Berkuntól, vagy Edward Yourdontól, de még sok mástól is akik elégé alapul veszik Brooks könyvét, és mint minden könyvben van sok igazság is meg van ami a körülményektől függ, úgyhogy soha nem hasonlítanák egy élő projektet egy könyvhöz. Viszont Brooks-ot nem akarom céfolni mert nem is tudom, az embernek igaza van. De ez a Cherry profeszor már más tészta, ugyanis ha jobban odafigyelt volna és objektívan beszélne, akkor egy valami ki kellene, hogy szúrja a szemét... A VISTA MAJDNEM FEATURE COMPLETT. Ez a majdnem ez azt jelenti néhány build távolságra van. Szóval egy egésszen más játékról van szó, ami a manpower-t illeti, a feature complett kód az már csak csiszolva, javítva van, nem nagyon szükséges a kommunikáció az emberek között, fontos felfedezni a problémákat, felírni a bug tracking rendszerben és figyelni amikor kijavítva lesz, újra tesztelni... tehát egésszen röviden a profeszor úr téved. A Microsoft persze számtalan problémába ütközött, és biztos, hogy olyanban is amelyekről Brooks irt, de számtalan olyan dolog is közbejött, amelyről Brooks egy szót sem szólt, mert 1975-ben még csal elméletben sem jelenkezhetett a problémák nagy része. És ez normális dolog, látszik is, hogy a Microsoft napról napra változtat a fejlesztési modelen, pl. CTP-k, nincs klasszikus béta stb. Tehát a problémák regisztrálva vannak és változások révén megoldásokat keresnek. Hogy mennyire sikeressen az kérdéses és majd meglátjuk. Viszont egy valamit nem tudok megérteni, miért gondolja mindenki, hogy jobban éppen ő az aki tudja mi a baj, hogy éppen ő az aki tudja mi a megoldás. A szoftverfejlesztés projektmanagement egy nagyon komplex probléma, sokkal komplexabb mint egy építészeti vagy más, mert a dolgok nagy része nem igen fogható kézzel, nem nagyon van más terület ahol bugokat kell kergetni, szintén a kompatibilitás is alapjában csak a szoftveriparban jelentkezik stb. tehát itt soha sincs biztos megoldás és a "one size fits none" it teljessen érvényesül. Szóval mégegyszer a Vista feature complett, még ha néhány dolgot későbre is halasztottak. A Vista fejlesztése nagy problémákkal járt és jár, de ez minden szoftver esetében így van. A Microsoft ha nehezen is de megoldotta ezeket a problémákat, mert megvan a FEATURE COMPLETT kód, és ezek után biztossan megoldja a hátralévő problémákat is mert azok már nem olyan komolyak mint az előbbiek. Viszont az lehet, hogy a Vista még késhet, de ez már nem nagyon változtat a dolgokon.

    És még valamit a managereknek nem szabad határidőt szabniuk, különböző software metrics metódusokkal és tapasztalat alapján a fejlesztői csapat kell, hogy megadja a fejlesztés megközelítő paramétereit. Ha ez nem így van akkor már előre elkönyvelhető a projekt sikertelensége. A másik dolog, meg a nyitott kommunikáció, mindent lehet tolerálni kivéve az információk rejtését, visszaszorítását, elferdítését egy csapatban. Főleg ha problémákról van szó. Ha baj van azt regisztrálni kell és kezelni, másképpen megdagad és... Mindenképpen el kell kerülni a mushroom effectust, a katonai egyirányú válogatott információ továbbítást. A csapatban mindenki "meztelen" ez az alapelv. A csapatban együtt oldják meg a problémákat, és ennek alapfeltétele, hogy a csapat nyitott legyen, hogy egymás között minden információ szabadon folyon, és mivel a cég csapatokból áll a managerek is csapatoban vannak a hír legyen jó vagy rosz villámgyorsan odaér mindenkihez akinek tudnia kell rólla. Ha nem így van akkor ott nincs szoftverfejlesztés, hanem csak a technológia erőszakolása. Persze sajnos a legtöbb helyen éppen ez folyik, de a Microsoftban többnyire nem hiszem, bár annak alapján amit láttam, hallottam MS fejlesztőktől ott többnyire nem így van. Ott más gondok vannak, nem manageri tudatlanság vagy diktatúra.

    NEXUS6...

    IT ipar nem igen volt az MS előtt... az IT ipar csak nagyvállalati rendszerek formájában létezett, és éppen ezért jött fel a Microsoft az Apple akik sikeressen átélték a futamot, de volt még sok aki nem pl. Commodore, stb. A Microsoft meg úgy pozicionálta magát, hogy amikor a nagy IT iparból valakinek eszébe jut (olvasd IBM), hogy ebből pénzt lehet csinálni akkor az ő ajtójukon kopogtassanak be. BG-nek halvány gőze sem volt, hogy mekkora lesz az MS, mert alapjában tudta, hogy maga nem képes semmi forradalmira, de abban az időben a programnyelvek voltak a legfontosabbak és ő ezt csinálta, tudta, hogy ha valami lesz akkor a programnyelveket nem lehet kihagyni. Persze abban az időben a BASIC alapjában az OS szerepét is betöltőtte a gépen, úgyhogy némi OS területe is volt elméletileg, de az OS kevésbé fontos volt akkor az OS nem ért semmit programnyelv nélkül, még a programnyelv főleg a BASIC megjátszotta az OS-t is microcomputer szinten persze. Az IBM egyébként két dolgot vizsgált, a nyelvet, és BG volt itt a legerősebb abban az időben, a másik pedig egy OS, ezért felkeresték az MS-t és a Digital Research-et, BG kérdés nélkül aláírta az NDA-t, mert tudta, hogy az IBM lehet az esély, még Gary Kildall előbb ügyvédével vizsgálta a dolgokat, persze az IBM nem szokta meg, hogy valakire várjon, BG pedig megígérte, hogy az OS is meglesz. A Pirates of Silicon Valley fikció, BG nem hazudott az IBM-nek, hogy neki van OS, hanem csak biztosította őket, hogy lesz. Mivel tudta, hogy rövid az idő, megvette a Seattle Computer-től az OS-t és magát a fejlesztőt is és az IBM Boca Ratoni hadiszálásával együttműködve fejlesztették a PC-t és az OS-t, azért van az, hogy a PC annyira összenőtt a DOS-al és még mai napig is megmaradt, mert a két dolog együtt lett fejlesztve. A megvett OS az csak kopasz gerinc volt, csak időmegtakarítás miatt volt rá szükség. Az IBM nagyon sietett, mert már késtek és nem engedhette meg magának a további kimaradást a piacról, ezért nem indult maga OS és BASIC fejlesztésbe, habár megvolt neki minden erőforrás, nem volt idő, a Microsoftnak volt már kész BASIC amelyet csak modifikálni kellett a PC-hez és félig kész OS gerinc amelyet BG megvett. Az IBM-nek volt olyan OS amelyet microcomputeren lehetetlen volt alkalmazni és ez szintén érvényes a programnyelveire is. Egyszerűen nem volt idő. Az IT ipar olyan formában ahogyan később elterjedt meg éppen formálódni látszott, az MS csak a legjobban tudta kihasználni a hullámokat.

    Az OS meg OS... hát pl. a hálózati alrendszer az OS vagy nem, el tudsz képzelni ma egy OS-t TCP/IP nélkül, vagy GUI nélkül, pedig az már a régi definició szerint nem az OS része. Szóval a piac az ami meghatározza, hogy mit nevezünk OS-nek. Iskolai alapfogalmakban nem, de azt nem lehet eladni abból nem működik a cég az nem a valós világ. A piac határozza meg, hogy egy termék sikeres e vagy nem, csak a piac senki más, és ez így lesz a Vistával is. Ha a marketingesek jól kitapogatták a piac igényeit akkor nincs mitől félni, de ha nem akkor lehetetlen sikeresnek lenni.
  • rigidus #132
    "Cherry szerint a Brooks könyvében említett csapdák közül többe is beleesett a Vista. A túlzott önbizalomtól fűtve a menedzserek irreálisan optimista határidőket szabnak, a középvezetők pedig rejtegetni próbálják a főnökeik elől a késések valódi mértékét."

    Ott a elso pont.

    "Cherry személy szerint nem hiszi, hogy a Microsoft tartani tudja majd a 20http://www.sg.hu/cikkek/43555/dagad_a_vista_botrany#TOP07. januári új határidőt. Az év kezdetén ugyanis messze nincsen az a nyomás, mint amely a karácsonyi főszezonra készülve siettetné a munkát."

    Ott meg a masodik pont.

    IMHO a Brooks tanai egy eleg alapmu, ha a rendszerszservezes oladalarol nezzuk. En nem vennek fel egy egy team leadert sem aki nem keni-vagja a konyvet. Erdemes egyebkent szoftveres statisztikakat is megsasolni. Javaslom a usereknek, de kulonosen leendo ugyfeleknek akik sajat szoftvert akarnak fejlesztetni. Vannak ott dobbenetes szazalekok szoftverkudarcokrol.
  • NEXUS6 #131
    Ja és akkor egy érdekes, bár kissé hatásvadász cikk: ITT
  • NEXUS6 #130
    Bocs hogy belepofizok a nagyok dolgába, minden támadó szándék nélkül írom, hogy mint abszolút kívülállónak marhára az az érzésem, hogy az M$-hez közelállók úgy képzelik, hogy az M$ valami újat hozott a számítástechnikába, és ezt az újat alapvetően szakmai szempontból értik. Pl BlackRose-nál az OS régi és újfajta értelmezése, meg BíróAndris félelme a disztribúciókban levő sokféle progi inkompatibilitásától.

    Nos had mondjak egy varázsigét: szabvány. (általában, nyílt, és szabad/ingyenes)

    Na ez az amihez a M$-nek igen csak áttételes kapcsolata van, mert ő jobban szereti a szabadalmat ugye, ami ugyan az csak minden oldalról korlátozottan. És aztán a nézőpontbeli különbségek is innen jönnek.

    Szal IT (szakmai szempontból) volt már a M$ elött is, legalább is nekem még azt tanították. És az alapját, azokat a szabványokat protokolokat, amin általában ez az egész alapul, akkor dolgozták ki.
    És IT ipar is volt az M$ elött, csak akkor még piaci és nem monopolisztikus alapon működött.
    A M$-t meg a piacot egymás mellett emlegetni, kb olyan mint a hóhért, meg a jogot. Elvileg van kapcsolatuk egymással, de igen csak távoli!;)))
    Mert ugye amikor az ember a hóhér elég kerül, mindenféle jogról beszélni, eléggé felesleges és rövid idejú próbálkozás lesz.

    És hogy akkor az OS be is beleszóljak, mint amihez pláne nem értek.
    Az OS az OS, nincs ezen mit vitázni. A piac, vagy a marketingesesek, jogászok ne akarják már ezt eldönteni.

    Az hogy mit adok az OS mellé, az más kérdés. Mindenkinek az az érdeke, hogy sok mindent. Az M$ OS fogalma teljesen jogi alapú, hiszen így próbáltaák megnyerni a Netscape elleni pert az OS-be integrált böngészővel, meg most a MP oldalról is ezzel szórakoznak.

    Szal szerintem szakmai oldalról az M$ nem hozott semmi újat, csak a már meglevő, letisztult szakmai fogalmakba kevert be olyat, amihez annak semmi köze.
  • mousee #129
    Én ugyan nem értek a programozáshoz, de azt áruld el nekem, hogy minek pocsékolni a géppel? Miért az OS vigye el a géped xy%-át? Az OS azért van, hogy a progikat vigye, nem azért, hogy feleméssze a gépedet...


    De ez csak az én nézőpontom, mondom, nem értek a programozósdihoz...
  • lmisi #128
    Sajnos a magas szintű nyelvek nem váltották be a hozzáfűzött reményeket. Valószinűleg a .Net, java és társai a közeljövőben vagy sohasem fogják leváltani a c esetleg a c++. Ellenben ahogy alant kifejtették megtalálták a maguk piaci réseit. Sajna pontosan az extrém komplex problémák kezelésére alkalmatlanok
    Pl. Oprendszerek. Teljesítményük a c-hez képest nem lineárisan hanem exponenciálisan degradálódik a probléma számításigényességéhez képest. Márpedig akármilyen bika hardvered nem fogod beáldázni egy 1/100 teljesítménykülönbség fennálása esetén. Járhatóbb út egy c keretrendszer kialakítása és arra egy java, python, C# nyelv ráültetés. Bár ezen nyelvek sem mások mint egy c keretrendszer. Csak amíg a C-t jól lehet optimalizálni egy adott hardwerhez, a "fejlett" nyelveket alig.

    Lehet, hogy egy jó részmegoldás lenne, valamilyen az eddigiektől gyökeresen különböző nyelvet fejleszteni. Valamilyen önkódoló-önfejlesztő nyelvet/fejlesztőrendszert. Ahol egy adott alapfeladatra különböző kódváltozatok jönnének létre és ezek közül egymással versenyeztetve választódna ki a végleges, akárcsak az "evolúcióban". Hogy hogyan születnének a különböző verziók, most hiretelen nem tudnám megmondani;-)
    De a programozónak inkább a probléma jó megfogalmazására, ill. alproblémákra való lebontásában lenne szerepe, valószínüleg az algoritmuskitalálás sem szünne meg teljesen. Az optimalizáslást, a hasonló kodok eggyéolvasztását a fejlesztő rendszer végézné. Ez egyfajta MI (Primitív mesterséges intelligencia) lenne, de talán már a mostani chipek is képesek lennének a működtetésére. Szerintem már vannak ilyen projektek-szimulációk. A kódharcról konkrétan olvastam is. Már a legnagyobb probléma megmaradna:
    Értelmesen meg kell tudni fogalmazni mi a fenét is akarunk!!! Ez még a usereknek is nehezen megy, a programozóknak szintúgy;)
    Talán ezért is sikeres az opensource, ahol nem teljesen világosan, de homályosan kitűzik a célt, aztán lesz belőle valami...Jó esetben:-)
  • rigidus #127
    A gyakorlat mast mutat.