Gyurkity Péter

2007-re csúszik a Windows Vista

A Microsoft nagy meglepetést okozott legújabb bejelentésével: eszerint a Windows Vista operációs rendszer csak a vállalati ügyfelek számára lesz elérhető még az idén, míg a magánszemélyek januárban kerülnek sorra.

A szoftvercég közleményben jelezte, hogy frissült az operációs rendszer útiterve, amely már annyiszor módosult az elmúlt hónapokban, években. Ezúttal ismét halasztásról számoltak be: a jelek szerint két részre osztották a megjelenést, és míg a vállalati ügyfelek (pontosabban a Volume Licensing Program előfizetői) a korábban beígért novemberi időpontban juthatnak hozzá a szoftverhez, a vásárlók legnagyobb része kimarad ebből, és csak jövőre, január-február magasságában kerül sorra.

Ezzel tehát végérvényesen lőttek az idei megjelenésnek, pedig még a legutóbbi értesülések is megerősíteni látszottak a novemberi debütálást. A megfigyelők nagy része tarthatónak vélte a dátumot, igaz, a Microsoft csak annyit volt hajlandó megerősíteni, hogy a megjelenést a második félévben tervezik. Úgy látszik azonban, hogy még ennél is több időre van szükségük, bár azt igyekeztek leszögezni, hogy a soron következő előzetesek időben megérkeznek majd a tesztelőkhöz. Emellett természetesen továbbra is hangoztatják, hogy a Vista letisztultságot, kibővült funkciókat,és mindenekelőtt nagyobb biztonságot hoz majd az otthonokba és irodákba egyaránt.

"Szükségünk van még néhány hétre, hogy az egész ágazat számára optimalizáljuk a végterméket" - jelentette ki Jim Allchin, a Windows platformért felelős alelnök. Rögtön hozzátette, hogy a következő bétát - azaz közösségi előzetest - a korábbi ígéretnek megfelelően időben kézbe veheti majd a mintegy kétmillió tesztelő. A csúszás a PC-gyártókat is kényelmetlenül érinti: ők szintén az őszi megjelenésben bíztak, ám a jelek szerint új konfigurációikhoz csak januárban mellékelhetik az következő Windows-t.

A Volume Licensing Program előfizetői tehát már novemberben kipróbálhatják az operációs rendszert, amit Redmond azzal magyaráz, hogy itt óvatosabban és nagy odafigyeléssel kell eljárni, ezért több időre van szükség a kihelyezésre, illetve a váltás lebonyolítására. Nekünk, egyszerű vásárlóknak marad a januári megjelenés, amely remélhetőleg már valóban végleges dátum.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jzombi #179
    "és az imént említett doom3 és HL2 is.. ahhhha:D"
    Naná! Amúgy az UT-t ki is próbáltam, nem volt jól beállítva az egér, de amúgy egész játszható:). Mozgóképként egész jól láthatók a tárgyak meg minden... Azért nem árt persze ismerni a pályát:).

    z5oTtu, ez nem a videókari nem a win hibája, valszeg a driveré, bár gondolom már mondták neked.
  • z5oTtu #178
    "Tán azért működik a hibás VGA linux alatt, mert Win alatt van driver hozzá, és a driver kihasználná a VGA adott ságait, de linux csak standard VGA-ként látja:D:D"

    Egy korábbi topic-ban már leirtam.
    Leirom megint. Valami bedoglott a VideoKarimban(FX5700). Nem megy minden kiterjesztése. Ettől a Windows teljessen felborult,azota sem képes 5 percnél tovább müködni. Linux , mikor feltettem az Nvidia drivert, azt mondta hogy problémák vannak a Videokártyámmal, de kikapcsolja azoknak a kiterjesztéseknek a használatát és akkor menni fog. Igen megy vele a CodUO,WarCraftIII,Quake3,Quake4. Semmi effect hiányt nem vettem észre, sőt CodUO gyorsabb mint Win-en. Es a sok fagyastól még a Windoz szétcseszte a filerendszert a Winyon. A linux kezeli, a Windows(ha elindul) butaságokat lát belőle. Ez van.
  • kbupdate #177
    és az imént említett doom3 és HL2 is.. ahhhha:D
  • Equ #176
    "Vannak olyan megszállottak is, akik az egész grafikus felületüket (x szervert) aalibbel jelenítik meg:)"

    perverz disznók
  • jzombi #175
    Vannak olyan megszállottak is, akik az egész grafikus felületüket (x szervert) aalibbel jelenítik meg:)
    http://www.meow.org.uk/stan/xserver/
  • jzombi #174
    "Na most megfogtál, ilyen szerintem nincs winen, már váltok is linuxra"
    Inkább ne! Akkor nem lesz több flame?
    Valószínűleg megy winen is, mert aalib meg SDL is van winre (bár valószínűleg az ut-nak nincs windowsos SDL-OpenGL drivere).
  • Equ #173
    Na most megfogtál, ilyen szerintem nincs winen, már váltok is linuxra
  • mousee #172
    funny :D
  • jzombi #171
    "hová gondolsz, nemhogy hibás vga-val és vinyóval, de még vga nélkül is, karakteres terminálon is futnak a játékok linux alatt."

    Sikerült beletalálnod: SDL megy vesa-val, svgalibbel, caca-val és aalib-el. Pl.: UT aalib-el.
  • Equ #170
    "és gondolom most mondod majd, hogy de Doom3at meg HL2-t is végig nyomtad így a VGAval:D:D"

    hová gondolsz, nemhogy hibás vga-val és vinyóval, de még vga nélkül is, karakteres terminálon is futnak a játékok linux alatt.