Berta Sándor

Egyedi európai verzió is készül a Vistából

Az új verzió kiadását a Reuters Global Technology nevű, New York-i média és telekommunikációs konferencián jelentette be Neil Holloway, a Microsoft EMEA vagyis európai, közel-keleti és afrikai részlegének elnöke.

A szakember elmondta, hogy a Windows Vista különleges európai változatában nem lesz többek között beépített multimédiás lejátszószoftver. A redmondi konszern azért döntött így, mert nem akarja, hogy ismét azzal vádolja meg az Európai Unió, miszerint visszaél a piaci pozíciójával.

Mint ismeretes, még jelenleg is tart az a per, amelyben a felperes Európai Bizottság azt veti a Microsoft szemére, hogy visszaélt a szoftverpiacon betöltött pozíciójával és így Media Player lejátszószoftvere jogosulatlan előnyhöz juthatott a konkurens programokkal szemben. Az Európai Bizottság 2004. márciusában 497 millió eurós rekordbírság megfizetésére kötelezte a Microsoftot, és úgy döntött, hogy a konszernnek meg kell osztania riválisaival szoftverének kódját és fel kell ajánlania a Windows Media Player nélküli változatát is. A Microsoft a döntés ellen fellebbezett az Európai Bíróságnál.



Az amerikai cég úgy tűnik, igyekszik tanulni a múlt eseményeiből és kétszer nem akar ugyanolyan támadási felületet adni az Európai Bizottságnak. Az már más kérdés, hogy a Microsoft a Windows XP-nél is kiadta a Media Player nélküli változatot, ami azonban finoman szólva nem volt sikeres. A kereskedőknek azóta is fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek a halomban álló operációs rendszerekkel, hiszen a vásárlók inkább a teljes értékű változatot keresik és gyakorlatilag senkinek sem kell a "lecsupaszított" Windows XP Home Edition N. Az operációs rendszer nevében az N betű a "Not with Media Player" rövidítését takarja és a változat ugyanannyiba kerül, mint a Media Playert is tartalmazó testvére.

Nos, úgy tűnik az egész hercehurca, ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt, hogy a Microsoft megtanulja a leckét és ne kívánja még egyszer ugyanezt az utat végigjárni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #86
    Ez nem feltétlenül hülyeség kérdése, sokan a név alapján azt hiszik, hogy ez a régi WMP. (Bár ehhez kell egy nagy adag tájékozatlanság is, videolejátszás témában.) A szöveg alapján úgy tűnt, hogy esetleg te is.
  • randomly #85
    Szia!

    Miért gáz hogy benne van?
    Például benne a Backup szoftver is, sosem használom.
    És nevetni fogsz a mediaplayert sem, ha kapok egy videót emailban akkor vissza írok mondja már el mi van benne, meg ugye nem nyitom.

    Én a gépet munkára/pénz keresésre használom ... és gondolom sokan azért kerül ennyibe.
    kb 3 évig fut egy példánya, utána megy a géppel együtt kukába.
    Na de 3év az 1000 nap a win mondjuk 30000 akkor napi 30 forint.
    Mit adnak 30 forintért ami pénzt hozhat?
    És ez az ár bőven meg térül ennyi idő alatt.

    L...x az el vett az életemből 2 hetet angol nyelv tudás híján.
    Buktam kb napi 20000 pénzt.
    Na itt ment a dev0 ba végleg.
    A fórumai általában flame hasznos infót nem találtam.
    Modemet nem ismerte fől, innen kezdve használhatatlan/értéktelen volt számomra.

    Nem maradt más csak a WINDOWS tehát ha majd lesz olyan valami.
    Amit berakok a meghajtóba, és tudok levelezni céges levelet írni.
    És számoló tábla is lesz.
    Nem kell ini-ket szerkeszteni meg mi egymás akkor majd drágálni fogom.

    Feltelepít minden szart.
    Hmmm tegye nem használom, 40GB-on elfér.
    1024MB memóriában is van nekik hely.
    Csak hozza a pénzt, semmi más nem számít.

    rand

    ps. Bocs hogy hosszú lett.
  • BiroAndras #84
    Ne nézz hülyének.
  • dez #83
    De azt ugye tudod, hogy a Media Player Classic nem a MS terméke? Lásd #35.
  • BiroAndras #82
    "- Alacsony skálázhatóság (ez erősen bejáccik a biztonságba, hiszen alapból telepít egy csomó OS összetevőt/szolgáltatást, amit a kutya sem használ, csak a vírusok)"

    Ezekkel el lehet bánni, csak érteni kell hozzá.

    "- Csak a saját fájlrendszereit támogatja, más nem/kiba nehezen mountolható alá"

    Ez egyszerűen azért van, mert a többi konkurens OS-ekhez tartozik, amiket kevesen használnak. Ha támogatná őket, azzal csak a konkurenciának tenne jót.

    "- OS szintjén kezelt datatypes hiánya, magyarán az OS nem csak a 3 karakteres kiterjesztés alapján kéne próbálkoznia"

    Nem csak 3 karakter lehet a kiterjesztés. Bármennyi lehet. Annyiban különbözik a datatypes-től, hogy a júzer is láthatja a szemével (kivéve, ha alap win-t használ, mert akkor nem látja). Ha a felismeréshez a fájl belselyét is vizsgálni kéne, az csak lassítaná a kezelésüket.

    "Szal kodekes őrület elfelejtve."

    Hogy jönnek ide a kodekek???

    "- integrált registry. Nincs olyan ember a világon aki karaktere pontosan tisztában van azzal, hogy a saját gépében hol mi van beállítva, beletúrkálni pedig életveszélyes."

    Az ini fájlokat sokkal nehezebb megtalálni, és ugyanúgy nem tudod, hogy mi van beállítva. A registry legalább központosított.

    "Folyomány, marha macerás különböző autómatikusan betöltődő szoftver/meghajtó konfigurációkkal elindítani a rendszert."

    A szoftverek indítását júzerenként külön lehet megadni. Drivereket cserélgetni meg még sose jutott eszembe. De van hardver profil is, szeritnem azzal megoldható.

    "- GUI nélküli üzemmódból nem tudsz grafikus alkalmazásokat indítani."

    Hát hogy a tökömbe indítanál már GUI nélkül grafikus alkalmazást???

    "A mai átlagjúzer, antispywerrel, csicsával segédprogik tömkelegével agyonvert rendszere kb fele teljesítményt nyújt az erőforrás igényes alkalamazások (pl játék) alatt."

    Csak a béna júzerek gépe van agyontömve. 1 víruskereső, és 1 tűzfal elég (esetleg még 1-2 apróság, pl. daemon tools), azok meg szinte semmit sem számítanak.

    "- Ja és végül, baromira erőforrás zabáló. Ua szintű grafikus OS, amit kb monnyuk az XP is tud, már egy 10 (ejtsd tíz) MHzes gépen is megvalósítható!"

    Mutass nekem egy olyat. De ne csak grafikába tudja ugyanazt (bár azt se fogja), hanem mindenben.
    Egyébként az XP elvan 200MHz-n is, de nem az az ideális hozzá.
  • BiroAndras #81
    "Igazábol ez az érthetetlen, hogy miért nem lehet sokkal jobban egyénre szabni a telepítést(bár persze érti az ember az okokat és ezért sem szereti az MS-t)."

    Az XP-nél is csomó mindent lehet állítgatni, csak nem a normál telepítésnél. Az install CD-t lehet buzerálni (pl.: nlite).
    A Vista meg teljesen moduláris, rendesen lehet szkriptelni az telepítést. Még nem volt időm tesztelni ezt a részét, de a fícsörök közt szerepel.
  • BiroAndras #80
    "a wmplayer sz*r, szinte senki nem használja."

    Ez hülyeség. Majdnem mindenki azt használja.
    Egyébként szeritnem egyáltalán nem rossz. Legalábbis fényévekkel jobb, mint a RealPlayer vagy a QuckTime. Egyébként én is a classic-ot használom.

    "Nem alkalmas sem zenék, sem a videók professzionális lejátszásra."

    Ez mit jelent? Mi a különbség a sima és a professzionális lejátszás közt?
  • Zenty #79
    IE uninnstja egy vicc..
    Csak a háttérbe vonul,de azért teljes mértékben meglesz a gépen!
    Mert ugye win updatnek kell az ie ( kellet valami kifogás ,hogy bent maradjon valahogy :D)
  • dez #78
    Ja, az OS X-es böngésző nem téríti el a szabványokat és nem erőltet sajátokat. (Most már az IE is kevésbé, de több éves bírósági ügy kellett hozzá.)
  • dez #77
    Itt csak te siránkozol. Ahelyett, hogy olvasnál.