Gyurkity Péter

Hivatalos Vista terméklista

A Microsoft fontos hírrel kezdett a héten: hivatalosan is bejelentették a Vista operációs rendszer különböző változatait, amelyekről azonban már korábban tudomást szerezhettünk.

A vállalat által ismertetett lista nem tér el a Paul Thurrott által már korábban nyilvánosságra hozott változattól, amely a múlt héten figyelmetlenségből került ki a Vista súgóközpont oldalára. A Windows Vista tehát hat különböző verzióban lesz elérhető még az idén, amelyből kettő kifejezetten üzleti célokra, további három otthoni felhasználásra, egy pedig a fejlődő országok piacára készül. Az egyes változatok neve sem változott, érkezik tehát a Windows Starter 2007, Windows Vista Business, Windows Vista Enterprise, Windows Vista Home Basic, Windows Vista Home Premium és Windows Vista Ultimate.

A közlemény szerint a hat változattal a vásárlók széles táborát igyekeznek minél jobban lefogni, az otthoni felhasználóktól kezdve, a kis- és középvállalkozásokon át, egészen a nagyvállalatokig. A Vista emellett a 64 bitet, a Média Center és Tablet PC technológiát hivatott meghonosítani a piac teljes területén, vagyis beemelni ezeket az úgynevezett mainstream folyamba. Öt változat elérhető lesz 64 bites és 32 bites verzióban, OEM és dobozos kiszerelésben egyaránt. Ez utóbbi alól az Enterprise az egyedüli kivétel, amely kizárólag a Software Assurance programban résztvevő nagyvállalatok számára készül.

A név alapján könnyen kideríthető, hogy a két üzleti változat a Business és az Enterprise lesz, míg az otthonokba a Home Basic, a Home Premium, valamint az Ultimate változatokat szánja a szoftvercég. A Business a Tablet PC technológiával, az Enterprise a Virtual PC Express megoldással (régebbi Windows alkalmazások futtatására) és Unix alapú programok támogatásával bővül ki, míg az otthoni változatok Média Center és DVD-író funkcióval válnak teljessé. Az Ultimate nevéhez híven minden különböző opciót magában foglal, míg a Starter kizárólag 32 biten, a belépő szintű PC-kre készül, korlátozott "tudással".

A Vista operációs rendszerek megjelenését a második félévben ígéri a cég. Addig marad a meglévő, illetve az elkövetkező hónapokban megjelenő előzetesek tesztelése. A februári közösségi változat (5308-as jelzéssel) a napokban jelent meg, és vált elérhető a bétatesztelők számára. A korábban beígért funkciók ebben már kivétel nélkül megtalálhatók, míg a beszámolók alapján a futási sebesség még bőven hagy maga után kívánnivalót - van még csiszolni rajta a megjelenés előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #18
    "A technika meg alljon meg mert vista van a gepeken"

    Nem a Vista a hibás, ha olyan gépet veszel, amit nem lehet bővíteni.
  • mt91 #17
    Siethetnének már ezzel a Vista-val,mert nagyon várom,de azért ha már lesz akkor legyen jó!!!
  • risp #16
    A technika meg alljon meg mert vista van a gepeken
  • BiroAndras #15
    "Remélem találkozol is olyannal, hogy a 2 PCI slotos microATX alaplapodon mindegyik bővíthelyed foglalt lesz, amikor rájösz, hogy sűrgősen szükséged lenne egy firewire aljzatra az új videokamerádhoz, ami viszont nem lesz az alaplapodon."

    Aki bővítgetni akar, az vegyen normális alaplapot.
  • risp #14
    "A közlemény szerint a hat változattal a vásárlók széles táborát igyekeznek minél jobban lefogni, az otthoni felhasználóktól kezdve, a kis- és középvállalkozásokon át, egészen a nagyvállalatokig"

    Hat igen, ez az eddigi valtozatokkal nem sikerult, muszaj volt ennyifelet kiadni belole.

    Kivancsi leszek hogy mi sul ki a vistabol, erdekes dolgokat hallani a betakrol. (Persze az csak beta, de mindjart marcius.)
  • strogg #13
    Nexus6: Jaja. Imádom, hogy megvezetik az embereket, jól le4húzzák őket, szerzői jogi szervezetekkel terrpprizálják, és az illető kimegy, és éljenzi a kizsákmányolóját:))) Ez benne a legszebb. :)))
  • device #12
    Na jo itt az ideje egy jo kis debiannak.
  • woid #11
    A Béta verziók egyenlőre külön vannak, a 32 és 64 bitesek.
  • LoMAX #10
    Evil, nem tudom, hogy az előzetesek tartalmazzák-e a 64 bit-et, de tudtommal a végleges Vista csomagok mind képesek 32 és 64 biten is futni (nem lesz külön 32 és 64 bites oprendszer)kivéve a Starter mert ő csak 32 biten tud majd futkározni!
  • NEXUS6 #9
    Szerintem sem szemétség!;) Sőt!

    Remélem találkozol is olyannal, hogy a 2 PCI slotos microATX alaplapodon mindegyik bővíthelyed foglalt lesz, amikor rájösz, hogy sűrgősen szükséged lenne egy firewire aljzatra az új videokamerádhoz, ami viszont nem lesz az alaplapodon. Szal a problémád csak alaplap cserével lenne megoldható. (Plusz új Pista licensszel)

    És látom ahogy leüsz a foteledbe elégedett tűnődő arczal és álmélkodsz a M$ nagyszerűségén.

    ;) A legszebb öröm a káröröm, mert az totálisan önzetlen.