Gyurkity Péter

Az üzletre hajaz a Vista új előzetese

A korábbi ígéretnek megfelelően elkészült a Windows Vista újabb előzetese, amely azonban ezúttal a vállalati ügyfelekre koncentrál, hangsúlyozva, hogy az operációs rendszer az üzletre is nagy hangsúlyt fektet.

A februári előzetest már korábban beígérték a szoftvercég emberei, és ennek megfelelően el is készült az újabb változat, amely az 5308-as jelzést kapta. Ennek legnagyobb újdonsága, hogy immár minden egyes funkció, újdonság megtalálható benne, tehát véglegessé vált az elérhető funkciók listája. A terv továbbra is a második félévi debütálás, amit a Microsoft szerint tartani tudnak, bár előfordulhat, hogy a tengerentúlon is csak közvetlenül az ünnepek előtt, novemberben jelenik meg az operációs rendszer.

Az újságírók kérdéseire Brad Goldberg, a Windows kliens csapat termékmenedzsere válaszolt a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. Elhangzott többek között, hogy az 5308-as verzió azt a felfogást hivatott megerősíteni, miszerint a Vista legalább annyira, ha nem még jobban üzleti jellegű, mint otthoni felhasználásra szánt termék. Ezzel ellentmondott Bill Gates azon korábbi kijelentésének - amely a CES 2006 rendezvényen hangzott el -, hogy az operációs rendszer elsősorban a felhasználóknak készül. Goldberg ezúttal is kevesebb újraindulást (a javítások egyszerűbb telepítését), nagyobb biztonságot és könnyebb kezelhetőséget ígért, amely egyben a költségek lefaragásában is segítséget nyújt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Példaként említette a virtuális privát hálózat nélküli távoli belépést az irodai rendszerekbe, amelyet többen kedvezően fogadtak. Arról ezúttal sem esett szó, hogy a Vista pontosan milyen változatokban jelenik meg a boltokban és az OEM gyártók kínálatában. Erről - a vállalat figyelmetlenségének köszönhetően - a napokban már felbukkant egy újabb lista, amelyet azóta eltávolítottak, és jelezték, hogy még semmi sem végleges. Az biztos, hogy az áprilisban kezdődő pénzügyi negyedévben egy újabb, elsősorban otthoni felhasználásra szánt verzióval rukkolnak ki, míg a végleges változat a második félévben várható. Hogy pontosan mikor, az egyelőre nem világos.

A vállalat arra ígéretet tett, hogy hamarosan újabb információkat közölnek az operációs rendszerről, hogy kielégítsék a felhasználók és vállalatok körében jelentkező érdeklődést. Addig is mintegy félmillió kiválasztott tesztelő kezdheti nyüstölni az újabb előzetest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wmatyi #17
    Végre eljutottunk odáig, hogy már az átlagos gépek is kielégítik az XP hardverkövetelményeit, és SP2-vel egy stabil rendszert mondhatunk magunkénak!
    Miért is éri meg váltani?
  • BandiG #16
    Az én notebookom 1 pontot kapott az elsőben, pedig ezt nyüstölöm mindennap és semmi gond a sebességével. :D
  • rudiking #15
    2 terrabyte ramot?Jól vagy?
  • Emmegki #14
    "13 days left to activate" - na ebben is?
  • EvilDevil #13
    Szerintem 5-ig osztályoznak... ha nem akkor nagyon furcsák az eredmények.. bár a HDD-nél 5 fölött van, az is igaz
  • HUmanEmber41st #12
    Ahogy a Mic.sft.-ot ismerem, legalább 10 pontos a lista..
    Ezzel is jobb hw. vásárlására próbálják majd sarkallni a népeket...
    Ilyen párbeszédekre számítanak:
    -Vazz most vettem 2 Terabyte RAMot, és 3,2 pontot kaptam a Vistától!!!
  • Gerygrey #11
    A 128 mega videokártya RAM pedig 2.2 pont, hát ez vicces... Hány pontból vajon?
  • strogg #10
    Ne vccelődjünk kéremszépen. Emlékszünk a voodoo5 6000 -re? 100 wattos adatperrel kötötted össze a kártyát a konnektorral.:( Pedig istneem de szerettem a voodoo kártyákat... :(
  • vincuska #9
    azert mert a uj windows annyira powerful lesz, hogy 2 kabelt kell bedugni miatta a 220-ba...

  • Chappy #8
    Érdekes... Akkor az én 1 GB Ramomra és kétmagos AMD 64-esemre mit mond?