Gyurkity Péter

November­ben rajtol a Vista

A legfrissebb hírek szerint október helyett november közepén érkezik a Microsoft következő asztali operációs rendszere - néhány fanatikus eközben a Windows XP-t is beüzemelte az új Macintoshok alatt.

Az értesülés ezúttal a Microsoft Watch oldaltól származik, amely az üzleti szoftverek fejlesztőinek szóló hivatalos internetes naplóra hivatkozva adta hírül, hogy a Vista megjelenése november 15-én várható. Eszerint csúszik az operációs rendszer bemutatkozása, hiszen korábban októberi időpontokról érkeztek hírek, és sokan abban reménykedtek, hogy a többszöri csúszás után sikerülhet tartani ezt az időpontot.

A blog eredeti bejegyzése szerint a Vista még ebben az évben, egészen pontosan novemberben megjelenik, ám az írást rövid időn belül módosították. A frissített változat már a második félévet jelöli meg célként, tehát ezúttal is ragaszkodtak a szóvivők által is hangoztatott tágabb intervallumhoz. Ez ugyan továbbra is az őszi (októberi - novemberi) megjelenést valószínűsíti, ám nem tűnik annyira távolinak és a szoftvercég szerint valamivel könnyebben fogyasztható. Addig azonban még több, mint hat hónap áll rendelkezésre, hogy beindítsák a korábban beígért reklámhadjáratot, amely a Windows 95 debütálása körüli hisztériát hivatott újra feléleszteni.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Érdekes, hogy a legújabb hírek szerint Redmond újabb szoftvereknél szeretne szabadulni a korábban alapvetőnek vélt "béta" stádiumtól, és egyre jobban a közösségi előzetesekre (Community Technology Preview) helyezi a hangsúlyt. Ezt a váltást legutóbb éppen a Vista esetében határozták el, és leszögezték, hogy a béta 2 helyett gyakrabban - eleinte havonta, majd ritkábban - megjelenő előzetesek érkeznek. Ilyen volt a decemberi, 5270-es verzió, majd nemrég a februári előzetes, amely 5308-as jelölést kapott. Ezúttal az SQL fejlesztői csapata döntött hasonló változtatás mellett, és úgy tűnik, a Microsoft legtöbb szoftverénél várható hasonló lépés.

A spekuláció szerint a vállalat ezzel a nyílt forráskódú szoftverek jelentette kihívásra szeretne válaszolni. Ezeknél ugyanis a fejlesztők jóval gyakrabban állnak elő újabb és újabb verziókkal, és a ritka, kiszámítható béták mellett a különböző kisebb buildek is fontos szerepet kapnak. A Microsoft részéről elhangzó nyilatkozatok szerint az SQL Server után a WinFS fejlesztői használják majd ki az új eljárást, és igyekeznek biztosítani az aktuális verziók frissítésének lehetőségét.

Eközben lezárult a Windows XP Macintoshon történő elindítására kiírt verseny, amely egyéni kezdeményezésre indult. Az adományokból összegyűlt 13 854 dollárt a “narf2006" és “blanka" becenéven alkotó páros kapta, akik némi barkácsolással működésre bírták a Microsoft korosodó operációs rendszerét az új Intel alapú MacBook Pro-n. Az eljárás során saját telepítő CD-t kreáltak, majd külön partícióra rakták fel a Windows XP-t. Azóta kiderült, hogy a 20 hüvelykes kijelzővel érkező iMac kivételével mindegyik masinán végrehajtható az eljárást, azonban a natív grafikus kártya meghajtók hiánya miatt a játékokról le kell mondanunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #53
    Akkor már nem volt benne a régi, Windowst tartalmazó vinyó a gépben. Viszont ha neked is hasonló konfigod van furcsa, hogy miért nem látja...
  • BiroAndras #52
    Emléxem, amikor az XP kijött, azt is mindenki fikázta (már aki nem értett hozzá), aztán szép lasan áttért mindenki, és ma már alig néhányan sírják vissza a 9x-es időket a napi 3 kékhalállal.
    Sok ismerősömet kellett hosszan győzködni, hogy tegyen már fel XP-t, mert a 98 nem olvassa az NTFS-re formázott vinyómat. Végül nagy nehezen felrakták, és 1 héttel később már semmi pénzért nem voltak hajlandók 98-at használni.
    Szóval én nem féltem a Vistát.
  • Omegared #51
    Előfordul. Ha bent volt még a gépben a régi vinyó amin lehetett a régi windows, akkor azért volt. Úgy tudom az xp telepítéskor végignézi a vinyókat, és ha van aktív xp telepítés akkor onnan tud adatokat, drivereket nézni.
    Nekem is így áll a rendszer nF3-250 + SP2, és kérte a diszket :)
  • asysoft #50
    Minap cseréltem le az egyik vinyót egy SATA-sra, s emiatt újra kellett telepítenem a WinXP-t. Eléggé meglepődtem, mikor a telepítésnél mindenféle külső driver nélkül látta ezt a vinyót... SP2-es telepítőlemezem van, az alaplap meg nForce3-as.
  • Omegared #49
    Érdekes dolog dolog ez a "marad a gépemen az xp vagy nem" téma...
    Ahogy a cikkben is jól írták az Xp sajnos már egy rendesen korosodó oprendszer, egész egyszerűen az történik vele mint ami anno a Windows 98-al. Elszalad mellette a technika. Sokáig használtam én is a W98Se-t, de aztán viszonylag hamar áttértem az Xp-re, a sok driver- , kompatibilitási hibák miatt. Hála az égnek (vagy nem neki) az xp viszonylag kevesebb ilyen gondal küzd. Viszont itt is nagyon szépen látszódnak, illetve előjönnek azok a problémák, amik gondot vagy bosszúságot okoznak. Ilyen pl az új technológiájú hardverek natív támogatásának a hiánya, pl mostanság számomra letöbbet előforduló "hogy telepítsek sata vinyóra xp-t dolog". Tudom nem egy bonyolult dolog, de sajna azért már sok gépben nincs floppy,
    s ugyebár az xp telepítő semmi másról nem hajlandó "más gyártótól való hardver illesztőt" betölteni mint a jó öreg "a+kettősponty" barátunkról. Ez csak egy példa a sok közül, ami sajna az idővel jár. A 98SE-t is lehetett toldozgatni-foltozgatni egy darabig, de mi lett az ára? Sok instabilság, kékhalál. Szerintem előbb utóbb az Xp-t is utoléri ez.
    Pedig szerintem nem rossz oprendszer, csak ugye sokaknál megáll az élet a "Gratulálunk! Nekifoghat!" kép után. Az meg, hogy pepecselni kell még vele a rendes működés érdekében az szerintem csak lustaság/nemlustaság kérdése...
    Ez az Xp amin írok 2,5-3év között van.
    Valaki mondta hogy a linux nem jó semmire csak gatewaynek... Na ez is egy sík nézet. Kétségtelen, hogy szerver feladatokra kiválló, de kitűnő desktop munkaállomást is lehet készíteni segítségével. Az egyéb Live, rescue linux disztribekről nem is beszélve...

    Egy szónak is száz a vége, ide illik két jó kis mondás.
    1. Attól hogy a kacsa nem tud úszni, még nem a víz a hülye...
    2. PEBCAK: Problem Exist Between Chair And4 Keyboard. Na ez utóbbi is nagy igazság...
  • risp #48
    Ámen : )
  • blackeagle #47
    "Kérek minden linuxos arcot ne menjünk már bele ilyen Vista FUD cikkekbe." Már rég nem vitázok ,néha beirkálok ,de nem izgat csak az hogy lassan azt is elfelejtem hol találom a cp -t annyira nem kell a rendszerrel foglalkozni . Ez "csak" megy ahogy egy free-től elvárható.
  • zero the hero #46
    én szentem nem fogom felrakni a vistát, ahogy olvasgattam túlságosan felemészti a gép erőforrásait, szentem bőven elég még a 2000 vagy az XP, akártmit is mondanak
  • strogg #45
    Megint a win. vs. lin. vita:))
    A linux felhasználóbarát. Csak megválogatja a barátait ;)))

    Ez már tényleg marketing fud. Minden napra vistás hír, hogy úgy érezd valami kimarad az életedből, ha nem veszed meg. <gonosz>(Így igaz egyébként. Sok bosszúságot hagysz ki :))))</gonosz>

    De most komolyan.Aki aszerint választ OS-t, hogy megy-e rajta XY játék megérdemli. Tényleg nem is a linux való neki.
    Kérek minden linuxos arcot ne menjünk már bele ilyen Vista FUD cikkekbe. Had legyenek el vele a winesek.

    Mellesleg hallkan. Bizos vagyok benne, hogy előre fogják hozni a kiadást. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a SuSE+XGL kombónak fél év előnye legyen a piacon. Túl sokba kerülne nekik egy amúgy is lanyha Vista érdeklődés mellett. Én erősen aug. vége-szept közepe felé saccolom.

  • ZoliJ #44
    méghogy linuxon nem mennek a játékok, olyan jókat WoWozok rajta hogy ijj:)