Berta Sándor

Kormány­kri­ti­ka az IT-cégeknek a kínai cenzúra miatt

Különböző szervezetek után az amerikai kongresszus emberi jogi bizottsága is kritizálta és élesen elítélte az amerikai vállalatokat, amiért kiszolgálják a kínai kormány cenzúrával kapcsolatos követeléseit. A testület többek között a Microsoftot, a Google-t és a Yahoot bírálta.

Kínáé a világ egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő gazdasága, így nagyon csábító az amerikai cégek számára is. A befektetésnek és a későbbi haszonnak azonban komoly ára van, a vállalatok bizonyos kérdésekben kénytelenek együttműködni a kínai hatóságokkal. Mint ismeretes, korábban támadások érték mind a Yahoot, mind a Microsoftot, mind pedig a Google-t, mert együttműködtek a kínai cenzúrával.

A kongresszusi bizottság ülésére bár meghívták őket, egyik cég képviselője sem tartotta fontosnak elmenni. A Microsoft és a Yahoo ugyanakkor egy közös nyilatkozatot adott ki, amelyben azt magyarázták, hogy nincs meg a befolyásuk ahhoz, hogy ebben a kérdésben nyomást gyakoroljanak a kínai kormányra. Ez az érv azonban nem igazán hatotta meg a testületben jelenlévő képviselőket.

"Ezek az rendkívül sikeres high-tech cégek még arra is képtelen voltak, hogy elküldjék képviselőiket a bizottsági meghallgatásra. Szégyellhetik magukat. Egyszerűen 'lefeküdtek' Pekingnek némi profitért cserébe" - nyilatkozta felháborodottan a magyar származású Tom Lantos demokrata kongresszusi képviselő. "Ez a magatartás se nem jóhiszemű, se nem semleges. Az ilyen cégeknek nem lenne szabad támogatniuk a diktatúrákat" - csatlakozott Lantoshoz Chris Smith republikánus honatya. Ugyanakkor, hogy a Microsoft, a Google és a Yahoo sehogy sem fogja tudni megúszni a megjelenést, ugyanis míg a mostani ülésen való megjelenés úgymond fakultatív volt, addig a testület február 15-i tárgyalása már kötelező részvételű lesz.

A három nagyvállalat azonban nem igazán érti, hogy miért is van ekkora felhajtás az ügy körül. A Microsoft első embere, Bill Gates a davosi világgazdasági fórumon kijelentette, hogy nem támadni kellene őket, hanem örülni, mert ezekkel a döntéseikkel, illetve a keresők és más portálok megjelenésével is hozzájárulnak az információáramláshoz és a párbeszédhez Kína és a világ többi része között.

Lisszabonban Gates már újabb érveket is felhozott: "Az internet cenzúrázásának nincs jövője, hiszen ha be is tiltanak egy hírt, az később e-mailen elterjed. Be lehet tehát csukni egy weboldalt, vagy blokkolni lehet az ahhoz való hozzáférést, de ha egy nép valamit tudni és tudatni akar, akkor meg fogja találni a módját, hogy nyilvánosságra hozza és elterjessze az információt."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuMarci #3
    Egyetértek Babylon
    A jogvédők meg bekaphatják
  • mrzed001 #2
    Gates jól mondta, és most kicserélek pár szót, és elvonatkoztatom amit mondott a letöltésekre, mert bizony ez ott is igaz:
    Lisszabonban Gates már újabb érveket is felhozott: "Az letöltések cenzúrázásának nincs jövője, hiszen ha be is tiltanak egy oldalt, az újabb később elterjed. Be lehet tehát csukni egy weboldalt/trackert vagy blokkolni lehet az ahhoz való hozzáférést, de ha egy nép valamit tudni és tudatni akar, akkor meg fogja találni a módját, hogy nyilvánosságra hozza és elterjessze az információt/állományt."
    Egyetértünk Billi :PP
  • htmm #1
    Ha cenzurazni akar, akkor tegye. Mi koze egy kormanynak ahhoz, hogy egy maganceg egy masik celterulet fele masfele szolgaltatast nyujt, mint a tobbi hasznaloja reszere?
    Ezzel az erovel a magyar kormany is inditson vizsgalatot, hogy nehany pornooldal, ahol magyarok szerepelnek miert cenzurazza magat (tiltja le az elerest)!