Berta Sándor

Az internetcenzúra miatt bírálta Kínát az EU-biztos

Az ázsiai ország visszautasítja az internet cenzúrázásával kapcsolatos külföldi kritikákat és elutasítja azt a felvetést is, hogy a problémáról az Európai Unióval (EU) tárgyaljon. Érthető, hogy ezek után felháborodottan nyilatkozott a sajtónak Viviane Reding, az EU információs társadalmakért és médiákért felelős biztosa.

"A legborzasztóbb az egészben az, hogy a kínai kormány még csak nem is szégyelli magát az egészért, pedig nyilvánvaló, hogy ebben az országban évek óta az internet cenzúrázása folyik" - mondta Viviane Reding Pekingben. A szakember szerint míg az Európai Unió igyekszik minden külső beavatkozástól megóvni az internetet, addig Kínában ez a helyzet homlokegyenest az ellenkezője: a kormány igyekszik magát megvédeni a világhálótól.

"Nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, Önöknek azonban ez (az internet cenzúrázása) teljesen normális dolognak számít" - tette hozzá a politikus. Az EU-biztos Pekingben többek között Xu Guanhua tudományos és technikai miniszterrel és Zhao Shi rádiókért, filmekért és televíziókért felelős miniszterhelyettessel tárgyalt. "Az összes kritikánkat, amit előhoztunk, elutasították és semmi készséget nem mutattak arra, hogy megbeszéljék velünk. Ezek után csak azt tudom mondani, hogy az Európai Unió ebben a kérdésben biztos, hogy nem áll Peking oldalán, mert mi azt valljuk, hogy az internetet senki nem akarja ellenőrizni. Ezt csak a diktátorok szeretnék, és nekünk az a célunk, hogy biztosítsuk a szabad véleménynyilvánítást és információáramlást az interneten" - mondta Viviane Reding.

A szakember egyetlen szempontból lehetett csak elégedett. Kínai partnereivel sikerült ugyanis aláírnia azt a megállapodást, amely biztosítja, hogy Kína is csatlakozzon ahhoz az európai kutatóhálózathoz, amelynek segítségével a világhálón az eddigieknél nagyobb sebességgel lehet majd adatokat továbbítani az egyes országok, illetve régiók között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #14
    hülye vágottszeműek =))
  • P3h3ly #13
    hát, nem egészen, ez a lázongás arról szól hogy behozták a munkaerőt, hogy csinálják a sz*r melókat amiket a franciák nem akarnak csinálni, aztán mikor a gyerekeik balhéztak hogy nekik miért kell a wct pucolni mikor ők már cseppet sem olyan alulképzettek mint anno a felmenőik akkor kiröhögték őket kb így hogy "hehe pattog a majom" és erre lett a gyújtogatás a válasz!
  • P3h3ly #12
    jaja, igaz, nagyon is!
  • rolika #11
    ja, csak éppen kínában teljesen jogosan lázad(ná)nak egy kommunista elnyomó diktatúra ellen, míg a franciaországi zavargások arról szóltak, hogy a finghúzó sz.rházi kis bevándorlóknak nem elég, hogy a világ egyik leggazdagabb országában és legfejlettebb demokráciájában rugdossák a lósz.rt a nagy semmmittevésben (mert dolgozni ugye büdös, pedig akkor nekik is lehetne kertvárosi házuk, meg plazmatévéjük :)
  • ubuntu #10
    Mintha az EU-ban nem lenne cenzúra. Ezt a képmutatást.
    Vagy talán európában nem töri rá a hatóság az ajtót szerencsétlen iskolásokra, ha netántán úgymond szerzői jogvesztő anyagokat mernek terjeszteni egy serverükön?
    Ja, az már nem a szólásszabadság megsértése.
    És amikor a scientológiai egyház a szerzői jog eszközével hallgattat el mindenkit aki kritizálni mert "vallásuk" kétes tanait? Vajon az sem az?
    Úgymond európai fogalmak szerint "szélsőséges" politikai nézetek terjesztése talán megengedett a nagy szabad EU-ban? Vagy az olyan "ordas eszmékre" már nem kell, hogy vonatkozzon a szólásszabadság?
    Franciaországban a kocsigyújtogatásos kis arab kommün alatt, egyből leállítottak minden olyan forumot és weboldalt, amit a francoa hatóságok a "közrendre veszélyesnek" éreztek. Érdekes ez az EU féle internetes szólásszabadság.
    Csak a szélsőségesektől óvjuk a népet? A szólásszabadsának szabad, de azért bizonyos határok között itt európában?
    Bizonyos határok között kínában is szabad az internet. Ők is csak a rendszerüket védik a szélsőségesektől.
    Bagoly mondja verébnek...
  • rolika #9
    ...ha nem ez volna a felállás... (bocs :)
  • rolika #8
    ezt akartam én is mondani.
    válaszképpen nem kéne velük dolgoztatni, és minden szir-szart importálni tőlük, oszt' pukkadjanak meg, ahol vannak.
    ó, persze, ők a világgazdaság motorja... na és? így könnyű teljesíteni, ha egyszer szegény nyomorult milliárdnyi embernek muszáj éhbérért dolgozni. tudom azt is, hogy egy csomó minden drágább lenne, ha nem volna a felállás...
    kína magasról sz.rik mindenre, amíg az egész világ vele dolgoztat, és ömlik hozzájuk a zsé.
  • NEXUS6 #7
    Svédországban van már warez párt. Nálunk is kéne valami hasonlót csinálni, aztán előbb EU szerte, aztán még nemzetközibb szinten lehetne nyomulni.

    Az a gond, hogy a multik elött mindenki behasal, még kína is ezért tudnak világelső gazdaságot nyomni. De azért a valóság az hogy egy kínai emberke messze nem keres annyit mint itt, mégha a bigmekk ugye ott töredék árban is van.

    Szal a multik nemzetköziek a jogvédő szervezetek (szakszervezetek/pártok/civil szervezetek miegymások) meg ugye csak nemzeti szinten vannak egy-két kivételtől eltekíntve.
  • Enkil #6
    van tárgyalás alap
    nem költözik ki mondjuk pár 100 bagy európai cég Kinában és máris finomabban beszélnek majd egymással
  • Enkil #5
    magasról leszarják az eu-t