Specker Balázs

Kína részének tekinti Tajvant a Google

A tajvani külügyminisztérium követeli a hiba kijavítását, hogy a Google államukat a valóságnak megfelelően függetlennek tüntesse fel, és térképein ne hivatkozzon úgy a szigetországra, mint Kína egyik tartományára.

A hivatal már többször jelezte kifogásait, azonban az internetes keresővel ismertté vált cég még a mai napig nem adott érdemi választ. A Taiwan Solidarity Union (TSU, Tajvani Szolidaritási Unió) arra buzdítja a közvéleményt, hogy e-mailekben tiltakozzon az amerikai vállalatnál, és a kormányt is felszólította, bírja rá a Google-t, hogy az az országot függetlennek tekintse. A szervezet szerint azzal, hogy a Google Tajvant Kína tartományaként kezeli, egyértelműen behódol a kínai nyomásnak, és a két ország közötti kapcsolat nemzetközi megítélését is elferdíti.


Kína továbbra is saját területének tekinti Tajvan szigetét, amely a kínai polgárháború végén, 1949-ben vált külön tőle. A helyi politikusok szerint számos nemzetközi médiavállalat a kínai piac előnyeit szem előtt tartva hódol be Peking nyomásának. Legutóbb a Yahoot hozták hírbe hasonló ügyben, amikor az a vád érte a céget, hogy közreműködött egy kínai újságíró bebörtönzésben. "Reméljük a Google tiszteletben tartja azt a tényt, hogy Tajvan független állam, és nem Kína része" - nyilatkozta a tajvani miniszteri hivatal köztisztviselője.

"A nemzetközi elnevezési szabályokra támaszkodtunk, hogy a lehető legkövetkezetesebben járjunk el" - nyilatkozta Debbie Frost, a kaliforniai keresőóriás szóvivője a Taipei Timesnak. Frost hozzátette, hogy ugyan vállalata még nem lépett kapcsolatba a tajvani vezetőkkel ám alig várja, hogy beszéljen velük és megértse aggodalmaikat. A szóvivő továbbá azt is elmondta, hogy bár a Google-nak jelenleg még nincs érdekeltsége Kínában, ám tervezik egy kutatóközpont felállítását a távol-keleti országban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Iori #15
    97óta :)
  • pemga #14
    Az USA is egy időben elismerte, csak hirtelen két éve úgy döntött, hogy akkor talán mégsem: legyen EGY Kína, Taiwanostul, HongKongostul. És onnantól kezdve ezt Kína belügyének tekinti. HK is Kínához tartozik, mégis saját zászlója, himnusza és minden egyebe van :) Igen, ISO kódja is :). De 96 óta nem "független". (No nem mintha előtte olyan nagyon az lett volna.)

    Theodora, erre varrjál gombot: benne van, így: TAIWAN, PROVINCE OF CHINA - TW. ISO-3166-1

    Még egy érdekes adalék: a Google kisebbségi részesedéssel (most nem emlékszem pontosan hogy 10 v. 25%) rendelkezik a legnagyobb Kínai (PRC) webkeresőben, a Baidu-ban. A Baidu jelenleg a 6. leglátogatottabb website :).
  • Iori #13
    naja, csak 50 ev mulva az USAnak ugyanugy meglesz a mostani hatalma a világpolitikában? arról nem is beszélve hogy távol keleten mennyi lesz a befolyása, sztem te is tudod hogy ez tényleg csak idő kérdése :)
  • aiguo #12
    "taiwan ugyanugy visszacsatlakozik kinához mint anno Macao v Hong Kong...50év "

    Miert is? Taiwan a 2.vilaghaboruban Japan-hoz tartozott.Majd a Japan kapitulacio kovetkezteben Taiwan USA fenhatosaga ala kerult!Az USA javasolta a Kuomintangnak a strategiai visszavonulast a szigetre. Mai napig az egyik ok amiert az USA erdekelt a tersegben...

    Szoval a helyzet sokkal bonyolultabb mint sokan hiszik itt..:)
  • Iori #11
    amugy meg csak idő kérdése hogy taiwan ugyanugy visszacsatlakozik kinához mint anno Macao v Hong Kong...50év max, legrosszabb esetben meg fegyveres uton szerzik vissza. ilyen a vilag.
  • Iori #10
    mért, szted más ország nem remeg? he?
  • aiguo #9
    Tevedsz!
  • faz #8
    Én úgy tanultam, hogy akkor ország egy ország (állam), hogyha az összes több elismeri a függetlenségét, és ezt Tajvannál Kína nem tette meg. De javítsatok ki, ha tévednék.
  • Mice #7
    nem tom ő amúgy hogy jön ide de mészárlás amúgy m2 oldalon volt rendesen, amúgy te nem remegnél tőlük?
  • Molnibalage #6
    Lehet hogy Csang Kai Sek (remélem így írják) sem volt egy szent, de legalább nem volt egy mocskos tömeggyilkos kommunista állat, mint a kedves elvtársak a túlodlalon.

    Ja és nem ő fenyegeti a kedves szomszédját, mert irigykedik az általa elért eredményekre. Tajvan mindent megpróbál, hogy elismerjék, csak sajnos a gerinctelen politikusok nem merik elisemerni, mert remegnek Kínától.