Berta Sándor

Rekordbüntetést kapott egy olasz DJ

Az IFPI, vagyis a Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség ezúttal Olaszországban csapott le. Egy DJ illegálisan másolt mp3-akat használt a munkája során, de lebukott, és 1,4 millió eurós büntetést szabtak ki rá.

Napjainkban sok helyen a diszkókban a DJ-k már nem lemezeket, hanem mp3-akkal zsúfolásig megpakolt winchestereket használnak. Így egy megfelelő DJ-szoftver segítségével a kiválasztott zeneszámok másodpercek alatt sorrendbe állíthatók, és akár egy egész estés programot is előre meg lehet tervezni, össze lehet állítani. Pontosan beállítható előre, hogy a megfelelő ritmusú vagy irányzatú zeneszámok következzenek egymás után. A lemezlovas pedig gyakorlatilag bármit csinálhat, megihat néhány koktélt vagy nézegetheti a diszkókban a lányokat.

Természetesen a DJ-k sem viszik mindig magukkal az eredeti lemezeket és gyakran cserélnek egymás között is számokat vagy komplett albumokat. Éppen ebben rejlik a veszélye annak is, miszerint gyakorlatilag lehetetlen nyomon követni, hogy egy adott album kitől és honnan származik. Ráadásul a CD-k után Olaszországban is jogdíjat kell fizetni, míg az mp3-ak esetében ez nem áll fenn. Így érthető, hogy virágzik a CD-k mp3-albumokká konvertálása.

Mindezek után nem meglepő, hogy egy Róma melletti ismert éjszakai klubban tartott razzia során egy DJ-nél kétezer tisztázatlan eredetű mp3-at és ötszáz lopottnak minősített zeneszámot találtak a rendőrök. Az olasz hatóságok ezért összesen 1,4 millió euróra (körülbelül 350 millió forintra) büntették a lemezlovast, akinek ezenkívül további jogi következményekkel is számolnia kell.

Enzo Mazza, az olasz zenei ipari szövetség, a FIMI igazgatója üdvözölte a hatóságok gyors reakcióját. Mint elmondta, ez a fiatalember diszkóról diszkóra járt és pénzt keresett azzal a zenével, amelynek a készítői egyetlen cent jogdíjat sem kaptak a fellépések után. A szakember reméli, hogy sikerült eléggé elrettentő példát állítaniuk a többi hasonló módon dolgozó lemezlovas számára. Az olasz hatóságoknak nem ez volt az első ilyen akciója és minden bizonnyal nem is az utolsó. Korábban ugyanis már rendszeresen meglátogatták a római rádióállomásokat és diszkókat, ahol tisztázatlan eredetű mp3-akat, videoklipeket, videofilmeket és szoftvereket foglaltak le szinte minden razzia alkalmával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WiLDoR #50
    loál vagy baze :D
    no comment.

    amúgy a csóka megérdemelte a büntit, de ez az összeg röhejes. ha le kell ülni, akkor ha 1000 évig ülne, akkor sem fogyna le az összeg, kifizetni meg úgysem fogja tudni.
    egyszerűen nem értem mi értelme valakire ennyire irracionális összeget kiszabni... (bár ha milliárdos a csávó, akkor nem szóltam, de az meg nem melózna éjszaka, inkább mulatna helyette)
  • Tetsuo #49
    #46
  • gz8 #48
    Egyetértek!
  • TheZsenyka #47
    "te nekiállnál 1.4 millio euro törlesztésének? és mondjuk 40 ezernek? :) (kintiként, kinti fizuból)"

    Légy szíves olyasmivel vitázz, amit leírtam, ne olyasmivel, amit sohasem írtam vagy mondtam.
  • dez #46
    Hülye vagy. Erre már nem tudok mást mondani. (Vagy nem hallottál még jót, de az nem mentség.)
  • pemga #45
    archkoven, el fog tartani egy ideig, amíg azt a 350milliót összekapálja, hacsak nem valami dél-afrikai gyémántbányában teszi ezt. Most örülsz?

    Vajon azok mennyi jogdíjat fizethetnek, akik 4 oktávos szintin nyomják az aluljáróban a "slágereket"? :)
  • archkoven #44
    A DJ-k szerintem egyébként is mehetnek kapálni, mert azt a fajta szart amit csinálnak, nem tudom sokra értékelni.
  • Lacika 79 #43
    Szívemből szóltál. Egy DJ nem bakelitről, vagy CD-ről nyomja a zenét, akkor menjen inkább kapálni.
  • fapapi #42
    "Napjainkban sok helyen a diszkókban a DJ-k már nem lemezeket, hanem mp3-akkal zsúfolásig megpakolt winchestereket használnak. Így egy megfelelő DJ-szoftver segítségével a kiválasztott zeneszámok másodpercek alatt sorrendbe állíthatók"

    Hat az a Dj aki igy jatszik zenet ne hivja magat lemezlovasnak.
    Szegyenfont a szakmaban egyebkent a buntetes jogos de azert eros tulzas ez az osszeg
  • Tetsuo #41
    Ha egy DJ mp3at használ, az megérdemli..
    (a büntetés mértéke nem csak a kár megtérítésre szolgál hanem a csalás, illegális haszonszerzés büntetése.)