Gyurkity Péter

Közös MPAA-RIAA beadvány p2p-ügyben az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt

A hollywoodi filmstúdiók és a zenekiadó cégek együtt fordultak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához abban a reményben, hogy megváltoztathatják a p2p-hálózatokat nemrég legálisnak minősítő ítéleteket.

Ezek a közelmúltban megszületett döntések jelentős visszalépést jelentenek a szórakoztatóipari vállalatoknak, amelyek évek óta rendületlen buzgalommal igyekeznek elfojtani a jogvédett tartalmak illegális terjesztését. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA), valamint az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének (RIAA) közös petíciója szerint az alsóbb fokon meghozott bírósági döntések aláássák a jogvédett termékek értékét, és a kalózmásolatok további terjesztésére buzdítanak.

"A jelenlegi ügy a legfontosabb az összes szerzői joggal kapcsolatos per közül. A bíróság döntése és indoklása nagyban befolyásolja majd a szerzői joggal védett tartalmak megítélését, és általában vett jelentőségét" - áll a két szövetség beadványában. A korábbi ügyekben a kiadók megpróbálták a fájlcserélgető hálózatokat felelőssé tenni, ami a Napster ellen bevált, és a cég kénytelen volt jelentős mértékben átformálni tevékenységét.

A Grokster és a StreamCast Networks esetében azonban nem vált be ez a taktika, és a bíróság kimondta, hogy a fájlcserélgető hálózatok nem vonhatók felelősségre a felhasználók cselekedetei miatt. A bíróság akkor a videomagnókat és cd-írókat gyártó vállalatokhoz hasonlította a hálózatokat működtető cégeket, amelyek szintén nem felelősek a vásárlók tevékenységéért. A kiadók szerint a döntés ellentmond az Aimster ellen korábban meghozott ítélettel, amely kimondta, hogy a vállalat felelős a felhasználók tetteiért, ezért meg kell szüntetnie a hálózatot.

A beadványban foglaltak szerint a fájlcserélgető cégeknek figyelniük kell arra, hogy ne segítsék elő a kalózmásolatok terjedését, és felelősséget kell vállalniuk a felhasználókért. "Ezen vállalatok nyíltan arra alapozzák tevékenységüket, hogy elkerüljék a felelősségre vonást, miközben jól tudják, hogy a megosztott tartalmak 90 százaléka illegális" - jelentette ki Dan Glickman, a MPAA vezérigazgatója. "Most a Legfelsőbb Bíróságon a sor, hogy átvizsgálja e vállalatok tevékenységét, amely egyértelműen a szerzői jogok megsértésén alapul."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sityi #16
    Azért tegyük hozzá, hogy a világ politikusai nem éppen számítástechnikai-informatikai szakképesítésükről híresek. Ha meg nem ért hozzá, hogy tudna jó törvényeket hozni ezzel kapcsolatban?
  • strogg #15
    Az internet az első olyan média az emberiség történetében, ahol valóban a "népakarat" érvényesülhet, és valóban a közösség alakítja ki a szabályokat. Ha megfigyelitek próbálkoznak törvényeket hozni az internet szabályozására, de mindegyik csak a xarnak volt egy pofon.
    Amíg ezt nem fogják fel, és nem tanulnak meg "internetül" gondolkodni, addig ez lesz.
    Jah, hogy az önszabályzó közösségek önszabályzó árakkal rnedlekezik? És tényleg csak azt lehet X áron eladni amit a közösség is elfogad? Hát igen. Vége a mesterségesen magasan tartott áraknak.:)
    És a kapitalizmus vad hajtásának, hogy az ember lett a gyárért, és nem a gyár az emberért. (fogyasztói társadalom.)
  • Cvd #14
    Szvsz a megfélemlítés is csak nagyon rövid ideig jelenthet sikert nekik. Amióta kinyitották a szájukat visszaesett ugyan a centralizált 2p2 rendszerek népszerűsége, de veszettül megnőtt a sokkal bonyolultabban nyomon közethető DC vagy BT használók száma. Egy dolgot értek el, a saját helyzetüket nehezítették meg. És minden feljelentéssel elkaphatnak pár embert, viszont rontanak a saját helyzetükön. Pluszban ha nagyon lassan is, de elindultak a kiadókat megkerülő terjesztési formák, úgyhogy vagy átalakulnak a kiadók, vagy belebuknak, úgyhogy szvsz az egyetlen esélyük az alkalmazkodás.:)
  • BiroAndras #13
    Akinek egy pici fogalma van a dolgokról, az tudja, hogy a riaa és társai nem győzhetnek. Egyetlen halvány esélyük van : a megfélemlítés. És ezt szerintem ők is tudják.
  • dez #12
    Hihihi, több millió felhasználó neked pehelysúly?
  • IrkaBirka #11
    A jog ott van, ahol az erő.

    Az igazság meg odaát van.

    Mikor tanuljátok már meg??? :)
  • juhand #10
    Már régóta mondom:
    Az információ másolható,
    ez a legszebb tulajdonsága.
  • [HUN]PAStheLoD #9
    az túl sokáig tart , valami gyorsabb kell :]
  • tajfun #8
    Inkabb ezt a 2 bunozo bandat (riaa + mpaa) kene torvenyen kivul helyezni.
  • Piscator #7
    Bevétel?Nekik? Minek? Hogy lássam, ahogy Bruce Willis, Jennifer Lopez, és hasonló társaik rázzák a sznob seggüket egy luxushajón, villában, mindezt egy lap hasábjain? Miközben 1 milliárd ember éhezik, az érdemes művészeket külföldön is ált. letojják, nuku támogatással?
    Nem leszek azt hiszem nagy mennyiségben legális!