SG.hu·

Nyílt forráskódú szoftverekre váltana Los Angeles is

Három Los Angeles-i városi tanácsos, Eric Garcetti, Wendy Greuel és Jack Weiss azt kezdeményezte, hogy a városi informatikai beruházásokért felelős Információs Technológiai Hivatal (ITA) vizsgálja meg, hogy a jelenleg használt drága szoftvereket nem lehetne-e Linuxszal kiváltani.

Újabb várossal gyarapodhat azon települések sora, akik áttértek vagy át akarnak térni valamilyen nyílt forráskódú szoftverre használatára. Erre azért van szükség, mert Los Angeles városa 2003 utolsó negyedévében 5,8 millió dollárt költött szoftverlicenszdíjak kifizetésére. Az ITA 30 napon belül elkészíti a jelentését, jelentette ki Eric Garcetti szóvivője, Josh Kamensky. Erre alapozva készíti majd el a három városvezető a további stratégiát. Mint Kamensky elmondta, nem járnak csukott szemmel a világban, pontosan tudják, hogy miként döntött korábban Austin, Bécs és München városa. Egyelőre azonban csak meg akarják vizsgálni, hogy milyen alternatív lehetőségeik lennének.


A közigazgatási szervereken már most is nyílt forráskódú szoftvereket használnak. Azonban ennél jóval több számítógépen szeretnének ilyen szoftvereket látni a városatyák. Azt ugyanakkor ők is tudják, hogy a különleges, a kifejezetten városigazgatási célokra kifejlesztett programokat nem lehet nyílt forráskódú alkalmazásokkal pótolni. Kamensky megpróbál jó példával elöljárni, hiszen már letöltötte az Open Office ingyenes irodai szoftvercsomagot és ki szeretné próbálni.

A városatyák elsősorban költségmegtakarítási okokból forszírozzák a váltást. Ezenkívül a nyílt forráskódú szoftverek Garcetti szerint vannak olyan jók és biztonságosak, ha nem még jobbak és stabilabbak, mint a milliókért megvásárolt társaik. Az így megtakarított pénzt pedig a három városi vezető a Los Angeles-i rendőrség fejlesztésére fordítaná.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mikike2005. 02. 06.. 18:33||#21
próbálj meg egy 10es Wordben szerkezstett gokumentumot megynitni benne
http://www.im.hu/fooldal/cikk/cikk.phtml?cikkid=2703
© smv2005. 02. 06.. 13:32||#20
Tehát van M$ nek 30 napja megvesztegetni õket... 😊
© Hierogli2005. 02. 06.. 08:45||#19
Nekem errol az egesz Open Source - Closed Source dologrol a rosszemleku kommunizmus illetve a kapitalizmus jut az eszembe. Miert hibas ez a tarsitas?
© Improve2005. 02. 06.. 01:11||#18
"A kulcsszó OPEN és, hogyan gondolod egy Open társadalomban egy Open világnõzettel összepárosítani egy olyan bezárt CLOSE filozófiát mint a tiltások és a kerítések úralkodását?"
B@sszd meg ekkora demagógiát rég hallottam. Gratula!<#idiota>
© BlackRose2005. 02. 05.. 20:02||#17
éppen ezért mondtam, hogy ez is csak rosszul értelmezett...
© Cat2005. 02. 05.. 19:23||#16
hát pedig a cikkben lévõ kép szerint a képviselõk maguk is így kampányolnak (a linux miatt lesz több rendõr az utcákon)
© BlackRose2005. 02. 05.. 18:50||#15
A kulcsszó OPEN és, hogyan gondolod egy Open társadalomban egy Open világnõzettel összepárosítani egy olyan bezárt CLOSE filozófiát mint a tiltások és a kerítések úralkodását?
Szerintem te nem érted az Open Source filozófiát, mert az nem abban rejlik, hogy több pénzed maradjon másra, hanem, hogy ne legyél semmihez sem kötve, tehát alapjában nem a free as a beer hanem a free az in freedom ahogyan már sokszor elolvashattad. Az meg, hogy a te esetedben TFT-k jöhettek az kimondottam mellesleges dolog, persze nem elenyészhetõ, de ha ezzel akarod az open source-et reklámozni akkor inkább köszi de ne tedd ezt, mert az open source közösségnek nincs szüksége olyanokra akik azért térnek át mert nem kerül nekik pénzbe vagy mert sokat megtakarítanak. Az open source megvan nélkülük és meg is lesz még sokáig. És jegyezd meg az OPEN filozófia kulcsszava az együttmûködés nem pedig a kizárás, és ez mindenre vonatkozik még a Microsoftra is... ha õk kiakarják magukat zárni az akkor az õ bajuk és idõvel ez mindannyiunk kárára megy (jobban az õvékére de mi is megérezzük), tehát a cél ráfogni õket, hogy elfogadják az Open Source közösséget és nem pedig, hogy kizárják magukat és ezáltal a mai IT fejlesztések zömét holtvágányra tolják, sok munka ée izzadság van oda is belerakva és nem az a cél, hogy megsemmisüljön, hanem az, hogy OPEN és fair play keretekben egymást nyomják elõre...
Egyégként a Los Angelesi dolog is ennek a filozófiának a félreértésén alapszik, és nem átállni kell, hanem bõviteni... most, hogy Linux vagy MS irányban az már sok mindentõl függ és nem csak az árától, szerintem mindkettõnek megvan a helye, ezt alkalmazástól függöen kell meghatározni.
© h4x0r2005. 02. 05.. 18:49||#14
Azt mindenkinek ingyen osztogatják :-)
© Ersiman2005. 02. 05.. 18:04||#13
Kormányzati szinten kellene tiltani, hogy ingyen osztogassák a tanuloknak, tanároknak a programot.
Hmmm.... Ebbe a különbözõ linux disztribúciókat is beleérted ugye?
© Dömsödi2005. 02. 05.. 13:53||#12
Kormányzati szinten kellene tiltani, hogy ingyen osztogassák a tanuloknak, tanároknak a programot.
Olyan ez mint a kábitoszernél, egy darabig ingyen adják, és amikor már nem birsz nélküle létezni, akkor bevasalják az ingyenes adagot is.

A diákok nem fognak máshoz érteni, ezért amikor megkapják az elsõ fizetésüket rohannak Mocrosoft Office-t vásárolni 60-80 ezerért. Pedig az Open Office is ugyanolyan jó.
Saját tapasztalat. A cégemnél kizárolag Microsoft Wordot használtak. Most az eszközpark bõvitésénél az új gépekre kivétel nélkül Open Office-t raktam.
Be volt mindenki 2 hétig szarva, hogy most mi lesz? Nem tudják majd a dokumentumokat elolvasni megirni, kinyomtatni, másik Wordos gépre átvinni.
Szoval 2 hét kellett. Utána megszokták, hogy a nyomtatás ikon csak 1-2 cm van arrébb, meg a dokumentum átviteléhez csak .Doc os mentést kell választani.
Utána meg örültek, hogy nem egy CRT monitort, hanem egy TFT-t bámulhatnak egész nap, nem rontva a szemüket. Mindezt a Microsoftos Word árának megsporolásával el lehetett érni.