Gyurkity Péter

Bill Gates nem fél a Linuxtól

Bill Gates, a redmondi cég elnöke és fő szoftverfejlesztője kijelentette, hogy nem tart a Linux túlzott térnyerésétől, és attól, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszer veszélyeztetheti a Windows helyzetét.

A san franciscoi Számítógép Múzeumban folytatott beszélgetésen a Linux mellett szóba került a világháló jelenlegi helyzete, a szerverek fejlődése, és a digitális szerzői jog kérdése is. A szoftveróriás elnöke hangsúlyozta, hogy a Linux mellett számos trónkövetelő felbukkant az elmúlt évek során, de egyik sem jelentett valódi fenyegetést a Windows egyeduralmára nézve.

"Mindig akadtak kihívóink, és örülök annak, hogy egy ilyen múzeumban felidézhetjük a régi küzdelmeket. Ezen kihívók egyike volt az OS/2, amely sokak szerint megelőzhetett volna minket" - jelentette ki Gates, és hozzátette, hogy az IBM - annak ellenére, hogy tízszer több embert foglalkoztat mint a Microsoft - nem tudta átvenni a vezető szerepet. "Sokan reménykedtek ebben, és ugyanezt mondták a Novell, és a Borland esetében is, és tulajdonképpen ez teszi a munkámat ennyire izgalmassá" - fejezte ki véleményét a Microsoft elnöke.


Bill Gates a Stanford Egyetem elnöke, John Hennessy társaságában
a kaliforniai Számítógép Múzeumban

A hallgatóság egy tagja megjegyezte, hogy napjainkban az újonnan értékesített szerverek 50 százalékán Linux operációs rendszer fut, de Gates kétségbe vonta az adat pontosságát és kijelentette, hogy a szerverek több mint fele Windows Servert futtat. Hozzátette, hogy a Linux elsősorban a régi Unix rendszereket váltja fel, és nem a redmondi cég termékeit. "Igenis versenyben állunk a Linux disztribúciókkal. Az Unix részesedése a Linux előretörése következtében minimálisra csökken, és a mostani trend alapján a piacot a Windows és a Linux párharca jellemzi majd" - jelentette ki.

A kéretlen üzenetekkel kapcsolatban a szoftveróriás elnöke kiemelte, hogy a fejlett szűrőknek köszönhetően a kérdés vesztett jelentőségéből, és véleménye szerint a spam jelentősen visszaszorul az elkövetkezendő években. Hozzátette, hogy a piac fejlődését a vezetéknélküli technológiák elterjedése, az elektronikus levelezés megreformálása, és az új technológiák minél szélesebb körben való felhasználása fogja jellemezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alien_AM #63
    jolvan csak nagyon beleeltem magam :)
  • whitehawk #62
    A kernel tudom micsoda. A halott kódról annyit, hogy nem hiszem, hogy egy régi eszközre már találnának ki újabb dolgot, de mivel van aki azt használ azt benntartják. 2. Ez hol izgat amikor forrásban kapod a kernelt, és nem forgatod bele ha nem kell? A windows kernelével ezt nem tudnád megcsinálni. Bár az inkább mikrokerneles rendszer. (Tannenbaum szerint az NT4 nem mikrokerneles) Amúgy ha ilyen egyszerú lenne egy linuxot összeomlasztani szerinted hányan használnák? De komolyan. Ha ez így van és ezt te így tudod, és mindenki más is, akkor nem ilyen lenne a mai helyzet. ;)
  • Alien_AM #61
    whitehawk te egy ecceru linux user vagy es nem latod at a dolgokat tudnek meselni de nem itt, csak felteszek egy kerdest:

    tudod mi az a linux kernel?

    NEM. tehat akkor elmondom:

    a linux kernel olyan kodreszletek halmaza amihez csak kiveteles emberkek ertenek, valamikor 3-4 eve beleraktak valamit, az ott van azota halott kodkent, ezt nevezik Halott Kódnak. namarmost mindig raknak hozza egy modult, ez eddig ertheto csakhogy a regi dolgokat bent kell hagyni mert kulonben nem mukodnek a regi eszkozok.

    de ugynigy nem csak a modulokkal van gond hanem a kernel szolgaltatasokkal azt is meg kell hagyni. innentol ecceru a keplet root jogon futo progi vedett mem cime attak.
    innentol nincs mas valasztasa a kernelnek, vagy lehalni, vagy megmenteni a futo folyamatot mas memoria teruleteken es eppen megszerzed az adott memoria terulet folott az uralmat

    es itt jon a röhej!

    sok lamer linuxos mint te azt hiszik hogy megoldjak ezeket a problemakat de nem csak lacolag mivel uj dolgokat nem mondhatok igy regi esetet hozok fel ami mar lejart es nem torheto:

    2.4.23-as kenrel verzio alatt volt egy kis finomsag mikor azt hittek hjogy le kell cserelni es jott a 2.4.23-as+grsecurity kitt, grsecurityban sok vedelem van memoria tulcsordulas, buffer overload ellen
    ah ah ilyen a pax szolgaltatast vedo is :)
    ez gondolom mindenki tuggya alapveto kernel szolgaltatas, de arra nem gondoltak, hogy a pax maga torheto, es letezik ra exploit >> google
    8 eves gyerek is szetapritja a kernelt, ehezz kepest egy win2k3, bsd nehezebben torheto hidd el.
  • Tetsuo #60
    Jah Mireez hozzáállása nagyon gáz..
  • whitehawk #59
    Ratty a probléma az, hogy pl ha megnézed, az olyanok mint CAD, meg mireez hülyeségeket terjesztenek a Linuxról: pl nincs 3D támogatás meg hasonlók.....

    Alien_AM a defacek nem feltételnül attól függnek, hogy Linux, vagy win, hanem pl, hogy milyen webszerver. Ez pl sehol nincs ott. Mondd már meg úgy konkrétan, hogy miben marad alul egy Linux egy win2k-val szemben pl. Légyszíves. Én azt vettem észre, hogy a w2k rosszabbul teljesít a gépemen mint egy Linux rendszer. Mitől szar a Linux kernele, pl? Most ne a monolitikus/mikrokernel dologgal gyere, mert az azért nem erős érv.
  • Benoke #58
    Igen a Win valóban tökéletes és minden emberi hiba felett áll. LOL :)
    Már csak azt nem értem, hogy minden Linux -os vagy Win -es hirben az ellen tábornak mért kell Sux -olnia a másikat? Mindenki ferditi a tényeket a maga oldalára mintha fizetének érte :) Biztos jó szórakozás ez itt egyeseknek. De pl engem nem fog meggyőzni senki, hogy amit tapasztaltam az igaz vagy hamis volt -e. Ez egyértelműen olyan hir amin a két tábort vitára serkentik.
  • Alien_AM #57
    bilgécnek nem is kell felni a linuxtol mert meg mindig borzasztoan szar a kernelje es jobban torheto mint a win2k3 szoval ettol nem kell felni hogy linux egyeduluralomra torne
    //whitehawk sajnos mireez-nek igaza van, bar magaba a linuxba konnyen bele lehet szeretni de nagyon alulmarad egy win2k3. win2000 mellett ezt most nem a torhetosegre ertem de pl abban is (sztem egyertelmu ki az a red eye, ezek a friss defacek):

    2004/10/01 Red Eye H M nilopolis.rj.gov.br Linux
    2004/06/24 Red Eye H R dentalmaterial.gov.se Win 2000
    2004/06/24 Red Eye H mail.iasep.gov.ar Linux
    2004/06/24 Red Eye H R cdsalta.gov.ar Linux
    2004/06/24 Red Eye H smtucuman.gov.ar Linux
    2004/06/24 Red Eye H justicia.gov.ar Linux 2004/06/24 Red Eye H qda.gov.cn Win 2000 2004/06/24 Red Eye H consep.gov.ec Linux
    2004/06/23 Red Eye H M gdivdc.gov.cn Win 2000
    2004/06/23 Red Eye H M dzkj.gov.cn Win 2000
    2004/06/20 Red Eye H M lasik.go.jp Linux
    2004/06/20 Red Eye H camaraolimpia.sp.gov.br Win 2000
    2004/06/09 Red Eye H M chat.contagem.mg.gov.br Linux
    2004/06/09 Red Eye H M contagem.mg.gov.br Linux
    2004/06/09 Red Eye H M ...net.contagem.mg.gov.br Linux
    2004/06/09 Red Eye H ...ail.contagem.mg.gov.br Linux
    2004/06/09 Red Eye H M mesa7cnh.gob.mx Linux
    2004/06/09 Red Eye H M contraloriachiapas.gob.mx Linux
    2004/06/09 Red Eye H M comcafe.gob.mx Linux
    2004/06/09 Red Eye H M villaflores.gob.mx Linux
    2004/06/09 Red Eye H M coespochiapas.gob.mx
    2004/06/09 Red Eye H M R gtzj.dl.gov.cn Win 2000
    2004/06/09 Red Eye H fenyi.gov.cn SolarisSunOS
    2004/06/09 Red Eye H cdw.gov.cn Win 2000
    2004/06/09 Red Eye H gsqy.gov.cn Win 2000

    maraggyunk annyiban hogy a linux semijen teren nem tud tobbet nyujtani vagy ha igen akkor ms valami masban tud, de egyaltalan nem jobb. mellesleg a topiccal foglalkozz es ne mas embereket oktass ki a "linux uberkiraj de csak profiknak rencerrol"
  • Ratty #56
    Igazából nem akarok nagyon beleszólni a vitába, de persze hogy megvan a véleményem! Nem mondom egyikre sem hogy jobb vagy rosszabb, mert mind2 rendszernek megvan a maga "célközönsége", és a maga feladata...Jó ez kicsit komplikált, de köbö arra gondolok, hogyha te mondjuk arra használod a számítógépet, hogy leülsz belüvüd az IE-t, utána játszol valamit, akkor persze h Win kell...De ha mondjuk komolyan belemerülsz mondjuk a programozásba, meg az oprendszerekbe, akkor talán jobb a linux! Perzse mindegyikkel van gond, meg baj, meg minden, de mondjuk ott van a gáz, hogy szerintem nem kéne fikázni egymást!!! Ja és azt sem felejtsük el h nem csak ez a két oprendszer létezik!!!!! Na jó nem is folytatom tovább, mert úgyis belémköttök...
  • whitehawk #55
    És hol van ez? getthefacts.htm? ;))

    mireez szerintem te próbálsz egy ilyen Linuxfikázós anti-trendet csinálni, de igazából nem érdemes. Lehet, hogy nem a Linuxbban volt a hiba hanem benned.
  • mireez #54
    Amugy már olvastam neten összehasonlító teszteket Xp vs Mc, vs Linux Debian, és mondhatom, XPSp1 szarrá alázta mindet. google megtalálhatjátok a tesztet