Spencer

Az Intel lemásolhatja az AMD Opteron technológiáit

Az Intel 64 bites kiterjesztésekkel rendelkező újgenerációs x86-os processzorairól egyelőre vajmi keveset lehet tudni, az azonban már most biztosra vehető, hogy az Intel mindennemű jogi következmény nélkül akár azt is megteheti, hogy egy az egyben lemásolja a rivális Advanced Micro Devices (AMD) által az Opteron chipek esetében használatos 64 bites megoldásokat.

Az ügy hátterében egy a két chipgyártó vállalat vezetői által még 1995-ben aláírt egyezség áll, melynek értelmében az Intel most, vagyis 2004-ben minden további nélkül piacra dobhat olyan új processzorokat, melyek tökéletesen kompatibilisek a 32 és 64 bites szoftverek futtatására egyaránt alkalmas AMD Opteron, illetve AMD Athlon 64 chipekkel. Az Intel mindezt ráadásul úgy teheti meg, hogy az AMD-nek egy cent licenszdíjat sem kell fizetnie.

Egy 1995-ben keltezett licensz megállapodás értelmében az Intel szabadon hozzáférhet az AMD szabadalmaihoz, vagyis a két cég között biztosan nem lesznek licenszjogi perek - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Richard Belgard, egy szabadalmi ügyekben jártas neves szakértő. Belgard szerint elképzelhető, hogy az Intel néhány utasítást és parancsot más névvel fog illetni, azonban a Santa Clara-i vállalat számára adott a lehetőség, hogy új processzorai száz százalékig kompatibilisek legyenek az AMD-féle, x86-64 architektúrájú Opteron chipekkel.

Chuck Mulloy, az Intel szóvivője nem kívánt nyilatkozni a cég 32/64 bites terveivel kapcsolatban, azt azonban elmondta, hogy elméletileg semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy az Intel egy az AMD Opteronhoz hasonló, illetve azzal kompatibilis új termékkel jelenjen meg a piacon. Az AMD egyik vezetője szerint az Intel szóvivőjének alapjában véve igaza van, azonban sok minden függhet a különböző körülményektől.

A világ legnagyobb chipgyártójaként jegyzett Intel munkatársai a várakozások szerint az e héten zajló tavaszi Intel Developer Forum keretein belül beszélnek majd először hivatalos formában a cég 64 bites kiterjesztésekkel rendelkező x86 architektúrájú processzorairól. Egyes források szerint ezek a mindeddig titokzatos Yamhill projektben fejlesztett processzorok leghamarabb 2005-ben jelennek majd meg a kereskedelmi forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #61
    "Amennyiben az AMD64 az Intel megitelese szerint tul nagy veszelyt jelenteni az IA-64 "megerkezese" elött", akkor egy sajat 64 bites megoldás lenne a legjobb a sajat maga szamara, mind az AMD ellen fegyverkent. Ugyanis az Intelnek csak aktivalnia kell majd a rég ott szunnyadó kiterjeszteste és egy even belül az asztali processzorok kb. 82%-a, illetve a szerver-processzorok 90+%-a fogja tamogatni. Gondoljunk a 3DNow! és az SSE törtenetere...Az AMD 4. negyedeves profitja 43,1 millio dollar. Az Intele több, mint 51(x) szeres (ezt vajon hogy kell helyesen irni?...) ennyi.
    Az AMD "esetleg", gyorsabb, fejletebb procit gyart. No es?
    Nem az szamit, hogy technologiában jo vagy, hanem az, hogy marketingben. A Microsoft elmult husz eve a pelda.
    Csak kerdes fele ravezetes:
    - anno ki vasarolta fel az alpha gepek piacat??
    - az alpha gepek hany bitesek??
    - ki tette tonkre azt a ceget??
    - az aki tonkretette milyen kapcsolatban van/volt az intellel?
    - miert is arusitjak mai napig is azokat a gepeket?
    - az itanium hany bites is??
    - mikor jott ki a 64 bites athlon es mikor az itanium?
    - eddig ki is a piacvezeto a prockok gyartasaban es vajon miert is?
    - miert tudott felfutni az athlon 64 bites technologiaja?
    egy kicsit azert ezeken is gondolkozzanak nehanyan pls mielott olyan kijelentest tesznek hogy ......."

    ezt így ahogy van lehetne továbbítani a vicclapra...
    értsd meg:
    AZ OPTERON(ÉS NEM ATHLON64) ÉS AZ ITANIUM NEM UGYAN AZOKAT A VÁSÁRLÓKAT ÉS NEM UGYAN AZT A PIACOT CÉLOZZA MEG. A SZERVER ÉS WS PIAC ANNAK ELLENÉRE, HOGY TE MÉG EZT VALÓSZÍNŰLEG NEM LÁTOD NAGYON SZEGMENTÁLT, ÉS SOK KÜLÖNBÖZŐ RÉTEGE VAN. ÉS AZ ITAQNIUM A LEGDRÁGÁBB, LEGGYORSABB RÉTEGBEN VERSENYZIK, AZ OPTERON MEG A LEGOLCSÓBBAN A XEONOKKAL. egyszerűen nem versenytársak.
    a kérdéses rávezetéssel kapcsolatban csak azt jegyezném meg, hogy
    1: nem értem mire akartál kiukadni.
    2: az alpha kinyírásában nem az intel-féle conspiracyt kell látni, hanem egy csilagászati összegekért fejlesztett kis-piacú(igaz, hatalmas teljesítményű) processzor fejlesztésének a leállítását, hogy ne legyen belső konkurencia. de ha ez megnyugtat: a HP a saját Pa-RISC processzorának a fejlesztését is nagyon belassította, és le is állítja(már nem lesz következő generáció, esetleg ráncfelvarrás)

    "- eddig ki is a piacvezeto a prockok gyartasaban es vajon miert is?"
    jó PR, jó processzorok, és mindezt olcsón. ennyi.

    "- ki tette tonkre azt a ceget??"
    senki. a HP felvásárolta. de nem tette tönkre. és az alpha mellett a sajátját is leállította.
    arról az apróságról pedig nyugodtan feledkezzünk el(nem akarom az agyadat egyszerre túl sok infóval terhelni) hogy az alpha nem compaq, hanem DEC.

    "- anno ki vasarolta fel az alpha gepek piacat??
    - az alpha gepek hany bitesek??"
    nos, egy piacot nem lehet felvásárolni, és az, hogy az alpha procik bitjeinek a számával példálózol megint csak arra utal: nem látod, hogyan működik a piac.

    "- miert tudott felfutni az athlon 64 bites technologiaja?"
    mert fél éve sincs piacon. aúgy iszonyatos árakon árulják, és mind elkel, lesz rá windows, lesz kompatibilis intel proci, az AMD64 befutott, nyugi.

    hát most több mindent nincs kedvem írni, de ha van még kérdésed, és nem leszek lusta(azaz nem hülyeséget kérdezel, mint most), válaszolok szívesen
  • mir #60
    jóvanna!
  • mir #56
    köszi.
    a 114. sorban amit intelnek hittél, az a szép amerikai szlenggel rövidített international szó, tehát az az IBM :)

    amúgy az intel a fenti táblázat szerint vagy 5* több péánzből fejleszt:) ez azért szerintem elégséges a "más súlycsoport" megnevezéshez, nem?
  • mir #52
    " de azert az AMD se az hu de kicsi kis ceg"
    na jó, nem kicsi, de távolról sem nagy.
    tekintve, hogy a processzorokat tulajdonképpen azokhoz az árakhoz képest, amiért eladják tényleg csak fillérekért állítják elő, a processzorfejlesztőknek nincs is mire költeniük, csak fejlesztésre. persze arra sokat.
    tudsz nekem dobni egy ilyen linket? meg mennyivel volt az AMD kisebb, mint az intel?
  • mir #50
    ""a HP az intel mögött áll" Na ez az ha már ök is árulnak Opteonos servert akkor valamit csak tudnak! És lám lám az Intel ma jelentette be hogy bevezeti a x86-64 et! Itanium eddig bukott dolog és most itt egy házon belüli ellenfél is... Az Intel kezd kapkodni. Elég csak a p4 EE-re, vagy az uj kazán P4-re gondolni. Persze ezt még mind lehet javitani! És remélem igy is lesz hiszen ha verseny van a piacon az csak nekünk vásárlóknak jó."
    az intel akkora cég, és olyan piaci helyzetben van, hogy ha 10 évig csak összecsapott és kapkodó processzorokat gyárt, akkor sem menne csődbe.
    amúgy meg: az itanium 2007ben kap új buszt , 2utas(állítólag lesz 4 meg 8 is) CMPt, meg 2(vagy 4?) utas SMTt, meg IMCt, ennek köszönhetően a teljesítménye előreláthatólag optimálius esetben 7, rossz esetben 5, kiemelkedően jó esetben 9-10szeresére fog nőni. ha addig tudják tartani a fejlesztőiket, meg FŐLEG a szoftverfejlesztőket az itanium platform mellett, akkor mégiscsak van esélye az itaniumnak.
    az, hogy a HP meg elkezdett opteron alaú dolgokat forgalmazni TÉNYLEG nem jelent semmit, az IBMnek is vannak opteron szerverei, meg a SUNnak is. és nekik is van saját processzoruk, de ők csak egyedüli fejlesztők, így nekik a belső konkurencia még nagyobb károkat okozhat.
    bár csöndesen jegyzem meg, hogy az opteron sem a SUn ultrasparc sem a POWER sem az itanium processzoroknak NEM ÁLLÍT KONKURENCIÁT.

    " Ket ceg ami lenyegeben lefedi a piacot, ugy van egy technologiai versenyben, hogy egymasra szamara koze teszi a fejleszteseit."
    talán így volna helyes: lefedik az OLCSÓ számítógépek piacát
    és az MADt meg az intelt összehasonlítqani elég merész dolog, mert tényleg nem egy kategória a két cég. az AMD legalább 10* kisebb. és éppen most van eséje masszívan nyereségessé vállnia életében először.
  • valaé valaé ná #49
    Ez mindenképpen jó hír. Mostmár csak gyártókapacitás és jó kihozatali arány kell.
    Meg az, hogy a paraszt ne a celeront válassza, mer az eladó aszongya neki hogy az igazi :) (ez létező probléma)
  • mir #44
    a kérdés eldőlt, megvolt a hivatalos bejelntés.

    "In its response to Intel, AMD pointed to its earlier shipment of a 64-bit x86 chip and to its "AMD64" branding of the technology. "AMD welcomes Intel to the world of AMD64, said Ben Williams, director of server and workstation marketing at AMD. "
    http://news.com.com/2100-1006_3-5160169.html?tag=nefd_top

    Az angolul nem tudók, és a lusták kedvéért:a az intel megoldása TELJESEN, és NEM FELÜLRŐL kompatibilis az AMD64-el!

    "Elég régen követem az AMD tevékenységét, hogy lássam, hogy csak egy kis hitelezői pánik kell, vagy az, hogy bebukjon az Opteronnal. Hosszú évek óta veszteséges, ha pedig új procigyárat épít akkor még jobban eladósodik. Tehát amit most csinál, az dupla vagy semmi játék."
    Valóban az, más esélye neki most nem volt, hogy túlélje. mondom: abban egyetértünk, hogy a két cég különböző súlycsoport, és még jó sok ideig az is lesz, lehet, hogy örökké.
    de az AMDnek amit most csinált nagyon bejött, és akkor is pofon vágta az intelt. és most egy jó hosszú ideig nyereséges lesz.

    "SUN HP IBM nem tévedett mikor az AMD mögé állt!"
    a HP az intel mögött áll, csak van opteronos rendszere is a kínálatában.(merthogy az itanium társfejlesztője)
  • valaé valaé ná #38
    Úgy legyen. Azért azt megemlíteném, hogy minden évben erről beszélnek, aztán a végén mégsem úgy van.
    Én szurkolok nekik.
  • valaé valaé ná #36
    Elég régen követem az AMD tevékenységét, hogy lássam, hogy csak egy kis hitelezői pánik kell, vagy az, hogy bebukjon az Opteronnal. Hosszú évek óta veszteséges, ha pedig új procigyárat épít akkor még jobban eladósodik. Tehát amit most csinál, az dupla vagy semmi játék.

  • mir #32
    távolról sem. mondjuk az intel sem.