Spencer

AMD: előttünk a 64 bites munkaállomások fénykora

A 64 bites számítástechnikai megoldások az elkövetkezendő időkben egyre nagyobb szerepet fognak kapni, ami többek közt a munkaállomások tervezésének és használatának "fénykorát" eredményezi majd - vélekedik az Advanced Micro Devices (AMD) egyik vezető technológusa.

Fred Weber elmondta, hogy az újgenerációs 64 bites munkaállomás számítógépek nemcsak processzoraikat, illetve jelentős mennyiségű memóriájukat tekintve jelentenek majd új korszakot a számítástechnikában, hiszen legalább ennyire középpontba fognak kerülni a teljesen megújult, a 64 bites architektúrában rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázó szoftverek is. Weber meglátása szerint az új 64 bites hardver-, illetve szoftvermegoldások jelentős mértékben növelni fogják a számítógépek összteljesítményét.


"Úgy vélem, hogy a munkaállomás szektorban rövid időn belül igazi reneszánszra, újjászületésre lehet számítani" - nyilatkozta az AMD vezető munkatársa, majd hozzátette, hogy az elmúlt években azt lehetett észrevenni, hogy teljesítmény tekintetében az x86-os processzorok megelőzték RISC alapokon nyugvó társaikat.
Weber ezzel együtt elismeri, hogy a munkaállomások szegmensében még mindig sok RISC processzoros számítógépet használnak, ugyanis ezen rendszerek általában jóval nagyobb memóriával rendelkeznek, ennek köszönhetően pedig sokkal könnyebben birkóznak meg a nagy méretű állományok kezelésével, mint az x86-os chipekre épülő számítógépek.

Weber felhívja a figyelmet arra, hogy az AMD közelmúltban debütált első x86-64 architektúrájú mikroprocesszora, az Opteron révén minden korábbinál kedvezőbb ár/teljesítmény mutatójú 64 bites számítógépes rendszerek építhetők, melyek ráadásul akár tetemes mennyiségű memóriával is rendelkezhetnek. Konkrét példát tekintve, egy nyolc, vagy tizenhat memóriaslottal ellátott duálprocesszoros AMD Opteron rendszer minden további nélkül képes akár 8 GB, vagy adott esetben 32 GB memória befogadására. Mindehhez persze megfelelő operációs rendszer használata szükséges, ennek kapcsán pedig Weber utalt arra az új Microsoft Windows verzióra, melyet kifejezetten az Opteron processzorokra optimalizálnak, és várhatóan még ebben az évben megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mixyboy #13
    CISC - RISC ???
    Mit kell ezen vitázni?
    Mind a kettő! a kettő közös és jó tulajdonságait igyekeztek átvenni.
  • Omegared #12
    A mai legtöbb proc RISC86 utasításokat hajt végre. Az x86 utasításokat lefordítja RISC utasításokra. Kövessük nyomon egy utasítás útját: az utasítás a fõmemóriában van, a processzor beolvas a memóriából 16 byte-ot, ennyi ugyanis egy x86 utasítás maximális hossza. Ezt az adatot elküldi a Data Cache-nek (adat cache), valamint az elõdekódoló egység hozzáteszi az utasítás hosszát, majd ez az egész (utasítás + elõdekódoló bitek) tovább megy a (+elõdekódoló bitek) Instruction Cache-be(utasítás cache). Innen egy (asszem) 128 bites bus-on a dekódoló egységbe kerül a már elõkészített utasítás. Az x86 utasítások hosszuk szerint vannak osztályozva. 1-7 byte, gyakran használt: ezek mennek a short decoder-be, 0, 1 vagy 2 RISC86 utasítás lesz belõlük.

    Ha jól emléxem
  • Pheel #11
    A legtöbb forrás vegyesnek veszi, azaz egyszerre RISC és CISC. Mivel ezek a fogalmak már elég régen definiálódtak, így nem is csoda, hogy nem lehet konkrétan azt mondani rá, hogy ilyen vagy olyan.
  • magyar ember 2 #9
    Abba aze' igencsak beleszamit hogy az 64 bites, nem 32.
  • versio #7
    az uj x86-os processzorokban risc az alap
    az x86-os utasitásokat felbontja több risc utasitásra és ezeket hajtja végre
    vehetjük ugy hogy emulálnak egy x86-os processzort egy risc architecturán
    igaz hogy hardveresen igy nem sokat lassit
    de egy valodi risc proci a porba nyomja pl a p4-eket
    pl: G4,G5-ös proci
  • versio #6
    az uj x86-os processzorokban risc az alap
    az x86-os utasitásokat felbontja több risc utasitásra és ezeket hajtja végre
    vehetjük ugy hogy emulálnak egy x86-os processzort egy risc architecturán
    igaz hogy hardveresen igy nem sokat lassit
    de egy valodi risc proci a porba nyomja pl a p4-eket
    pl: G4,G5-ös proci