Spencer

Az Intel tovább folytatja a Yamhill projektet?

Az American Technology Research Corporation egyik vezető elemzője azt írta egyik friss jelentésében, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cégeként jegyzett Intel továbbra is folytat az x86-64-hez hasonló technológiai fejlesztéseket, vagyis a Yamhill projekt tulajdonképpen él és virágzik.

Emlékezetes, hogy az elmúlt esztendőben több, egymástól független nem hivatalos forrásból is arról lehetett értesülni, hogy az Intel teljesen felhagyott a Yamhill programmal, és minden erejével a sokkal ígéretesebb IA64 fejlesztésekre kíván koncentrálni.

Rick Whittington, az American Technology Research Corporation beruházási bank munkatársa azt állítja, hogy az üggyel kapcsolatban tavaly felröppent pletykák minden valós alapot nélkülöznek, vagyis az Intel gőzerővel folytatja a Yamhill kutatási és fejlesztési projektet, melynek kézzel fogható eredményeivel először a cég következő generációs, asztali, illetve szerver számítógépekbe szánt processzorai esetében találkozhatunk majd.

Említésre méltó, hogy nem csak a Yamhill projekt folytatásával kapcsolatban folynak viták, hanem az ügyben is, hogy tulajdonképpen mi is az a Yamhill. Az egyik nagy tábor úgy vélekedik, hogy a Yamhill nem más, mint egy teljesen új, esetlegesen az x86-64 technológiákon alapuló utasításkészlet, míg a másik nagy tábor váltig állítja, hogy a Yamhill egy erőteljes IA32 emulációs eszköz IA64 mikrochipek számára.

Egyes források szerint az Intel féle Yamhill technológia jövőbeli alkalmazása elsősorban attól függ, hogy a konkurens Advanced Micro Devices (AMD) milyen sikereket lesz képes elérni az x86-64 architektúrán nyugvó Opteron, illetve Athlon 64 processzorok révén. Amennyiben az AMD féle x86-64 projekt esetlegesen megbukik, az Intel hanyagolni fogja a Yamhillt, ellenkező esetben azonban kész lesz annak lehető legrövidebb időn belüli bevetésére. Különböző, magukat megnevezni nem kívánó források úgy vélik, hogy az Intel leghamarabb 2004 végén, vagy 2005 elején veti be a Yamhill technológiát, még pedig a high-end kategóriás, jelenleg Tejas, illetve Nehalem fejlesztési kódnevet viselő új processzorai esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #8
    Ha elolvastad volna a cikket, akkor tudnád, hogy nem tudni, hogy mit is takar a kódnév. Ha egy I32 emulátort I64 platformra, ami esélyes, mert ez már most is létezik, akkor abban nincs koppintás. De te biztosan jobban tudod...
  • Pheel #5
    Mivel senki nem tudja, hogy mi is az a Yamhill, csak te, így teljesen nyugodtan leszólhatod az Intelt persze...
  • [HUN]PAStheLoD #1
    ez a YAmill olyan miont a VAnillia?? mert akkor csak jó lehet!