SG.hu

Hackerek ellen védtelenek a katonai VR-szemüvegek

2021-ben kezdődött a 22 milliárd dolláros projekt, de csak most kezdtek foglalkozni a hackerek elleni védelemmel.

Az amerikai hadsereg 2018 óta dolgozik együtt a Microsofttal, hogy egyedi HoloLens-hardverekből kifejlessze az Integrated Visual Augmentation System (IVAS) nevű rendszert, mely egy kiterjesztett valósággal kombinált éjjellátó és helyzetfelismerő eszköz, de eddig nem ment jól a projekt.

Az eszköz képességei csábítóak. A próbák során egy mikrodrónt átreptettek egy terület felett, amely képeket rögzített, majd körülbelül 20 perc alatt létrehoztak egy térképet arról a terepről, amelynek megtámadására a szakasz készült. Ezt az egység tagjai virtuálisan láthatják a kijelzőjükön. A navigáció, az útkeresés, a célzás és más funkciók alapfelszereltségként vannak jelen az eszköz meglévő hardverében. A jövőbeli verziók azonban hozzáféréssel rendelkeznek majd egy olyan alkalmazás-"áruházhoz", ahonnan a felhasználók számos segítő alkalmazást tölthetnek le. Az extra alkalmazások az egyes munkakörökre, feladatokra vagy küldetésekre szabhatók. A műszaki csapat egyedileg tudja majd meghatározni, hogy egy eszköz felhasználói milyen képességekhez és milyen szinten férhetnek hozzá.

Most az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA programot indít a vegyes valóság headsetek "kognitív támadásainak" elhárítására, amelyek a jövőben elméletileg megbéníthatják a katonákat egy bevetés esetén. Az Intrinsic Cognitive Security (ICS) program pályázatát most írták ki, október 20-án pedig a DARPA tisztviselői tájékoztatják a pályázókat arról, hogy pontosan mit várnak el egy olyan ICS-rendszertől, amely védelmet nyújt a katonák érzékszerveit célzó támadások ellen.

A DARPA közleménye szerint kognitív támadás alatt minden olyan támadói tevékenységet értenek, amely "kihasználja a felhasználók és a szemüvegek közötti bensőséges kapcsolatot". Az ilyen támadásoknak sok közös vonásuk van a tipikus kibertámadásokkal, mint például a késleltetést kikényszerítő információáradat, a virtuális adatok bejuttatása vagy a privát hálózatok megzavarása. A kognitív támadások túlmutatnak a headsetek zavarásán, és olyan akciókat is magukban foglalhatnak, mint a valós tárgyak elhelyezése a kijelzőkön, fizikai tárgyak használata hamis riasztások okozására, valamint szemkövető eszközök használata annak felmérésére, hogy mit csinál a viselője. A végeredmény végül egy olyan katona, akinek a szemüvege vagy rossz információkat küld a többieknek, vagy egy olyan hardver, amelyet annyira kellemetlen viselni, hogy hányingert okoz.


A DARPA matematikailag szeretné reprezentálni az "emberi észlelés, cselekvés, memória és gondolkodás" modelljeit, és ki akarja találni, hogyan lehet valamiféle univerzális védelmet kialakítani a kognitív támadások ellen. A DARPA szekere egy kicsit gyorsabban halad, mint a Microsoft-eredetű ló, amelyhez hozzá van kötve: az amerikai hadsereg 2022-es, a vegyes valóságot használó HoloLens fejhallgatókkal végzett tesztjei szerint a katonák mindössze néhány óra viselés után fejfájásról, szemfáradtságról és émelygésről számoltak be az eszközök miatt.

A minisztérium főfelügyelője a tavalyi ellenőrzés után aggodalmát fejezte ki, hogy a projekt közel 22 milliárd dollár elpazarlását jelenti, mert a hadsereg nem vette a fáradságot, hogy minimális felhasználói elfogadási küszöbértékeket határozzon meg az eszköz bevetéséhez. Idén januárban a kongresszus a jobb IVAS-headsetek fejlesztésének kivételével minden finanszírozást megállított; a hadsereg 400 millió dollárt kért további 6900 darab megvásárlására, de a képviselők úgy döntöttek, hogy csak 40 millió dollárt kap, és ezt mind az IVAS 1.2-es verziójának kifejlesztésére kellett fordítani.


Az IVAS 1.2-es prototípusait augusztusban adták át a katonáknak tesztelésre, és szeptember elején a hadsereg jóváhagyta az új szemüvegek további fejlesztését, hogy azok megfizethetőbbé és tömeggyárthatóvá váljanak, valamint hogy azokat integrálják a hadsereg taktikai felhőrendszereibe. Mivel a DARPA ICS-programja még korai szakaszban van, az IVAS-t és más kevert valóságot használó eszközöket tesztelő katonák egyhamar nem támaszkodhatnak a kognitív biztonsági funkciókra, mindazonáltal az ügynökség biztosnak tűnik abban, hogy képes lesz elvégezni az ICS-munkát, mielőtt a kevert valóság széles körű harctéri használatot kapna. Siker esetén a szemüveg tömeggyártása a 2025-ös pénzügyi évben kezdődhet majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #8
    A dolog annyiban fejlödött, hogy ma már lehetséges a dolog egy telefonos applikációban, ami meg mutatja az üzlet térképén, hogy mit hol lehet találni. Amikor az eredeti ötlet felmerül, akkor még nem volt ennyira általános a okos telefonok.
  • t_robert #7
    Valami hasonló rendszerrel már kísérleteztek pár üzletben. beépített számítógép volt a gurulós bevásárló kocsiban valami kijelzővel. vásárlás előtt be kellett adni a beépített számítógépnek, hogy valaki mit szeretne vásárolni és a kijelzön pontosan megmutatta neki a rendszer, hogy pontosan mit hol talál az üzletben. persze itt hatalmas nagy önkiszolgáló bevásárló központokról van szó. Ahol simán lejárja az ember keresgélés közben a lábát, hogy rájöjjön pontosan mit hol talál. Talán ismerős, hogy valamit keres egy nagyobb Tesco méretű bevásárló központban bolyongva, mint egy labirintusban. Aztán már a töke tele van az embernek a keresgéléssel. Bár kereskedelmi szempontból van előnye, mert miközben bolyong a polcok közt az ember simán meglát és megvesz háromszor annyit, mint eredetileg tervezte. Mindenki ismeri, hogy beugrik pár dologért és a végén roskadozó kosárral távozik... :)
  • t_robert #6
    A dolog ennél kicsit bonyolultabb. A mai nyugati társadalmak nem igazán tolerálnák egy háborúban azért a katonák ezreinek százezreinek elvesztését. Már pedig a civil polgárok szavazó polgárok. Nem éppen nővekedne egy politikus népszerűsége, akinek a nevéhez fél millió elvesztett katona társulna. Ezért mindent meg kell tenni a korszerű hadseregekben, ami csökkenti a lehetséges ember veszteséget. Ezért légierő, preciz tüzérség, rakéták és bármi inkább, mint katonák tőmeges koporsóban hazahordás.... nyugati demokráciában túl drága az ember veszteség. Egy politikus egyszerüen nem engedheti meg otthon a társadalom elött. Már a vietnámi háború kb. 50 ezer amerikai katonáját se volt egyszerű beadni a társadalomnak. Azóta még nehezebb.
  • t_robert #5
    Ja egyszerűbb lelőni a katonát. De már látom, hogy a katonák VR szemüvegben mennek a harctéren. azon át nézve a térképet és a stratégiai irányítási adatokat.... erre meghackelik a VR szemüveget és pornót kezdenek nekik rá sugározni. Rögön minden katona elkezd nem foglalkozni a harccal... :)
  • __Jacek__ #4
    Tényleg? Ennél vannak egyszerűbb megoldások is :D
  • Kotomicuki #3
    Ez a technológiai háború nagyon szép, egészen addig, amíg bírják erőforrásokkal, a sajátjaiknak van csak ilyen és MŰKÖDIK, mert amint nem lehet (ki)használni, az erre kiképzett egységek harcértéke jelentősen csökken(het)...

    Civilek ellen ágyúval verébre, de nagyon meglehetnek ijedve az emberiség önjelölt urai, ha (csak) ilyesmik fejlesztését forszírozzák - harci robotok, drónok, stb. (Egyes elemzések szerint meg inkább hátrányos az, ha túl sok információ áll a katona rendelkezésére a harctéren, ahol nem mindig van idő a döntések előkészítésre (sem)..., miközben az eredeti információk el is évülhetnek a végrehajtás adott szakaszához érve, ami további, negatív hatásokat eredményezhet)

    Ha meg már most azon paráznak, hogy (esetleg) mennyire sebezhető a rendszer, akkor az nem vet túl jó fényt az amúgy sem a felhasználóbarátságáról híresen hírhedt picipuhára... (előre megnevezik a majdani "problémák" vélt forrását..., ezek már most tudnak vmit a saját portékájukról ;) )
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-1390957/Tesco-shopping-trolley-Sat-Nav-use-phone-guide-groceries.html
    ---
    Egyébként Lidl-ben mindig ugyanott vannak a dolgok és könnyen meg lehet találni mindent. Érdekes módon nincs gond az eladási mutatókkal. Ez az egész pakoljunk át mindent hetente kétszer dolog szerintem már nem működik. A vásárlók nem szívesen pazarolják erre az idejüket, akkor sem, ha véletlen olcsóság lenne az adott üzletben.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.10.13. 07:29:03
  • RJoco #1
    Látni fogják a célpontot, meg, hogy milyen messze van, még utat is mutat nekik, tök jó.
    Én ilyet szeretnék a boltokba. Megírom a bevásárlólistát, a szemüveg pedig végigvezet a bejárattól a pénztárig a legrövidebb úton, amin összeszedhetem a dolgokat. Csak sajnos ezt a boltok nagyon nem szeretnék...