Berta Sándor

A Facebook Messengerben és az Instagramon is jön a titkosítás

Megvalósul a néhány évvel ezelőtt már beharangozott ötlet.

Még 2019 januárjában szivárgott ki, hogy Mark Zuckerberg azt tervezi, hogy összekapcsolná az Instagramot, a WhatsAppot és a Facebook Messengert. Az elképzelés megvalósításán több ezer fejlesztő dolgozott. A projekt lezárása után a három szolgáltatás szoftveres oldalról ugyanazokon a protokollokon és interfészeken fog alapulni. Az átalakítás ellenére a három platform továbbra is egymástól független lesz és mindegyik esetében lehetőség lesz a végpontok közötti titkosításra is.

Most Ruth Kricheli, a Facebook Messengerért felelős termékmenedzselési igazgató a blogbejegyzésében azt taglalta, hogy az azonnali üzenetküldő alkalmazásban már elérhető a végpontok közötti titkosítás mind a szöveges üzenetek, mind a videohívások esetében. A Mashable mindezt azzal egészítette ki, hogy a lépés nagyon pozitív a felhasználók magánéletének védelme szempontjából, de a funkciót minden esetben az érintetteknek kell aktiválniuk. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a folyamat nem igazán intuitív.

A Facebook Messengerhez elkészült egy frissítés, amelynek köszönhetően a jövőben bárki meghatározhatja majd, hogy az elküldött üzenetek 5 másodpercig vagy akár 24 óra múlva is láthatók legyenek a rendszerben. A távlati tervek közül kiszivárgott, hogy a Facebook Messenger csoportos chat- és videotelefon-beszélgetései szintén titkosíthatók lesznek, s a lehetőségek megjelennek az Instagramon is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #4
    Nevetseges, akarmit mondanak vagy csinalnak, az nem ketseges, hogy minden adat kitorolhetetlenul a titkosszolgalatoknal landol, es mindefele korlatozas nelkul elemzik felhasznaljak. Egy ilyen faszbukos kamu titkositast, meg csak vissza sem kell fejteni nekik, mert alapbol ismernek minden jelszot.
  • caprine #3
    Nekem is hasonló a véleményem/tapasztalatom a face-el. Ha például írsz egy üzetet, de a végén mégsem küldöd el, attól a face azt eltárolja, sőt állítólag külön megnézik miért nem küldted el.
  • kvp #2
    Egyszeruen csak meg lehet adni, hogy mit szeretne a felhasznalo. Aztan majd ok eldontik, hogy mit csinalnak az adatokkal. Ez pl. arra is jo, hogy aki beallitja, annak az uzeneteit erdemes kulon is atnezni (akar emberi munkaval is), mert van valami titkolni valoja.

    ps: Csak megjegyzem, hogy ahogy a legtobb rendszerben, ugy a facebook szolgaltatasaiban is, ha torlunk valamit, akkor csak beallitja a torolt jelzest az adat mellett, igy a kliensek nem jelenitik azt meg a felhasznalonak. De attol meg ott marad a rendszerben es sok esetben a keszulekeken is. Pl. a messenger es az instagram uzenet torleset is felul lehet irni, igy amikor egy ismerosom torol valamit, akkor latom hogy torolte, de attol meg az uzenet ott marad nekem. Kellemetlen mellekhatas, hogy van egy ismerosom aki rendszeresen posztol, letorli, atirja, ujra posztolja, stb. es neki az osszes valtozatot latom amikor megnezem mit irt. Van amikor csak egy foto telitettsegen vagy kontrasztjan allit, de vagy 10x. Raadasul telefon eseten amig nem nemitottam mindig megjott az update ertesites is az uzenet sorba. (szepen egymas ala, a picit eltero kepekkel egyutt) Szoval ami egyszer kimegy a facebook rendszerei fele, azt nincs az az EU-s torveny amivel le lehet torolni vagy meg lehet akadalyozni, hogy felhasznaljak/eladjak. Max. idonkent kifizeti a buntetest a ceg, de meg igy is megeri nekik.
  • end3 #1
    A pofakönyv és a titkosítás, (na, meg a magánélet védelme...,) - hahaha!