Berta Sándor

Zoom - mindenki számára lesz végpontok közötti titkosítás

Úgy tűnik, hogy eldőlt, hogy milyen rendszert fog alkalmazni a szolgáltató.

Harry Moseley, a Zoom műszaki vezetője korábban elmondta, hogy módosították az alkalmazott titkosítást, bevezettek egy frissítést, amely magával hozta az AES 256 bites GCM-titkosítást. Továbbá megvásárolták a Keybase nevű vállalkozást, amely titkosításokra specializálta magát. Ezt követően felmerült, hogy a titkosítási funkciót csak a vállalat fizetős ügyfelei kapnák meg. A döntést Eric Yuan, a Zoom vezetője azzal indokolta , hogy együtt akarnak dolgozni az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájával (FBI) és más bűnüldöző hatóságokkal akkor, ha a felhasználók az ingyenes ajánlatukkal visszaéléseket követnek el. Szóba került viszont, hogy a cég megfontolja, hogy bizonyos intézetek és szervezetek (a gyerekmolesztálások ellen küzdő és a polgári jogi csoportok, iskolák) számára ingyenesen elérhetővé tegye az új erősebb titkosítást.

Most Eric S. Yuan blogbejegyzésében tisztázta a helyzetet. Így kiderült, hogy minden felhasználó számára ingyenesen lesz elérhető a végpontok közötti AES 256 bites GCM-titkosítás, ugyanakkor a funkció alapesetben nem lesz bekapcsolva. Azt csak azután lehet aktiválni, hogy ha az illető elindít egy ellenőrzési folyamatot. A bemutatott megoldás akár egy telefonszámra elküldött szöveges üzenettel is elindítható és a célja a lehetséges visszaélések megakadályozása.

A nyilvánosságra hozott tervek alapján a titkosítási funkció első béta változata július elejére lesz elérhető. A videokonferencia-szolgáltatást üzemeltető társaság a titkosítási technológiát leíró dizájndokumentumot már hozzáférhetővé tette a GitHubon. Az anyag elkészítésében számos neves IT-biztonsági szakértő vett részt, köztük volt Matthew Green kriptográfiai szakértő, valamint Alex Stamos, a Zoom biztonsági tanácsadója, aki korábban a Facebook biztonsági vezetője volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!