SG.hu

Szorul a hurok az Apple alkalmazásboltja körül

Az alakuló új EU szabályozáson túl Franciaország és Németország is meg akarja büntetni a céget.

Az Európai Unió két csomag segítségével akarja megtörni az internetes gigászok hatalmát. A jogszabályok egyike már tavaly szeptemberben ismertté vált, ez a digitális szolgáltatásokra vonatkozó törvény (DSA), míg a másik a digitális piaci törvény (DMA). Az utóbbi célja az lesz, hogy a platformok üzemeltetőinek megtiltsa bizonyos üzleti gyakorlatok alkalmazását. Ezért készítettek el egy feketelistát, amelyben az szerepel, hogy egy keresőt működtető cég a keresési eredmények között nem helyezheti el előnyösebb helyzetben a saját ajánlatait vagy hogy egy okostelefon-gyártó nem kötheti magához az alkalmazásfejlesztőket és nem tilthatja meg nekik, hogy más szoftverboltokban is elérhetővé tegyék a termékeiket.

A német Szövetségi Versenyhivatal a gyártó piaci pozícióját tanulmányozza. A hivatal mindenekelőtt arra kíváncsi, hogy milyen az Apple piaci jelentőségének az értékelése annak figyelembevételével, hogy az óriáscég ökorendszere számos területen átnyúlik. Andreas Mundt, az intézmény elnöke kijelentette, hogy meg fogják vizsgálni azt, hogy az Apple hogyan épített az iPhone készülékek és az iOS mobil operációs rendszer köré egy olyan digitális ökorendszert, amely számos piacot érint. Meg akarják határozni az Apple piaci helyzetét annak figyelembevételével, hogy táblagépeket, számítógépeket, fejhallgatókat és okosórákat is készít, továbbá számos szolgáltatást üzemeltet.

Franciaországban a társaság alkalmazásboltjának a működését vizsgálják. A Reuters írta meg, hogy a párizsi kereskedelmi bíróság kijelölte az első tárgyalási napot abban az ügyben, amelyben az Apple az alperes. Az eljárás során a testület arra keresi a választ, hogy az óriáscég valóban tisztességtelen üzleti praktikákat alkalmaz-e azért, hogy megőrizze a piaci hatalmát. A fő kérdés várhatóan annak eldöntése lesz, hogy mennyire tekinthető jogszerűnek az Apple App Store működése.

Az egyik oldalon a fejlesztők vannak, akik szerint az amerikai társaság visszaél a piaci pozíciójával és lehetetlenné teszi a neki nem tetsző személyek vagy vállalatok számára az iOS platformhoz való hozzáférést. A felperesek ugyanakkor nem a fejlesztők lesznek, hanem a francia pénzügyminisztérium. Ezzel szemben az Apple azzal érvel, hogy a szoftverboltjában alkalmazott szigorú szabályokra azért van szükség, mert csak így garantálható a felhasználók biztonsága és magánélete. Az új eljárás során az első meghallgatásra szeptember 13-án kerül majd sor. Még, ha az Apple veszít is, akkor sem lehet arra számítani, hogy komoly pénzbüntetést kaphat, arra viszont igen, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vitatott üzleti gyakorlata megváltoztatására. Az ügy ugyanakkor akár éveken át is elhúzódhat.

Az Apple mindenképpen meg akarja védeni az üzleti modelljét. Helyzetértékelésükben féltik a felhasználóik biztonságát és - kimondatlanul - a nyereséges üzleti modelljüket. A társaság első érve a biztonságról szól. Az Apple rámutatott, hogy megvizsgál minden programot, amely az App Store rendszerébe kerül. Ezt a feladatot egy 500 szakértőből álló csapat végzi. Tavaly közel egymillió problémás alkalmazást és ugyanennyi frissítést távolítottak el. Többnyire kéretlen reklámtevékenység, a magánszféra megsértése, rejtett és bűncselekmények elkövetésére alkalmas funkciók álltak a háttérben. Amennyiben megszűnik az App Store kizárólagossága, akkor ezt a biztonságot nem lehet majd garantálni.

A második érv a piaci versenyre vonatkozott. Már létezik egy nyitott mobil operációs rendszer, az Android. A Google lehetővé teszi a Samsungnak, hogy saját szoftverboltot üzemeltessen az androidos készülékein és az Amazon is rendelkezik egy hasonló platformmal. Az Apple szerint a felhasználóknak lehetővé kell tenni, hogy választani tudjanak a nyitott Android és a védett iOS között. Az Európai Unió viszont azzal érvel, hogy a felhasználókra kellene hagyni annak eldöntését, hogy kire bízzák a mobiltelefonjaik biztonságát.

Az App Store működését továbbá vizsgálják Hollandiában és Nagy-Britanniában is. Az Apple közölte, hogy nagyon örül annak, hogy egy nyitott párbeszéd keretében tisztázhatja a felmerült kérdéseket. és büszke arra, hogy az innováció és a munkahelyek motorja lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #24
    "olyan szoftverek is lehetnének a többi boltban, amiket Apple nem enged"

    Pl. amit adatlopás, trójai, stb. miatt visszadob az Apple, az találhat magának másik store-t, ahol gyengébb a security. Tök jó lesz.
  • Tikal #23
    Ó tényleg, a Steam is milyen jól elversenyzik az Epic-kel, mikor az egyiknél 59.99 az új játék a másik csak 49.99.ért adja, valóban így van?
    Amúgy hatalmas árversenyre számítok az egy két dolláros app-ok között.

    Kiváncsian várom mikor száll bele az EU a Sony-ba hogy legyen Steam meg Epic a konzoljaikon.
  • Gabbbbbbbbbbbb #22
    Ha 2-3 szoftverbolt árversenyben van egymással, már hogyne nyernél vele semmit?
    Ha mást nem annyit mindenképp lehetne vele nyerni, hogy olyan szoftverek is lehetnének a többi boltban, amiket Apple nem enged, emulátorok, virtuális gépek, fájlkezelő stb.
  • asgh #21
    "Ha a Gazprom Európán belül épít ki vezetéket, bele kell egyeznie, hogy a csőbe másnak a gázát is be kell engednie. Ugyanezt a logikát viszi végig mindenhol a fogyasztók érdekében."

    Először is ilyen szempontból az Apple már most is tökéletesen eleget tesz az EU követelményeinek, hiszen a kb. 2.2 millió elérhető app döntő többsége 3rd party fejlesztőktől származik, tehát a külsős fejlesztők alkotásai az apple rendszerén keresztül eljutnak a végfelhasználókhoz.
    Másodszor ha a Gazpromos analógiádat használunk, akkor most nem azon megy a vita, hogy más is használhassa a hálózatot, hanem hogy akár egy hatóságnak, akár egy random cégnek joga van-e műszaki módosításokat végeznie egy mások által kiépített és birtokolt vezetéken és átvenni az üzemeltetést.

    "Ha ez a 30% csökken mindenképp nyersz, mert vagy csökken az ár, vagy több marad a fejlesztőnél, és abból több embert tud foglalkoztatni, azaz jobb lesz (lehet) a termék."

    Vagy nő a kiadó profitja és Te nem nyersz semmit. PC-n is van pl. Epic Store és egy fillérrel nem olcsóbb ott semmi. Azt pedig erősen kétlem, hogy mondjuk az EA vagy az Ubisoft játékainak minősége az appstore jutalékok mértékétől függne.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2021.06.29. 09:43:48
  • Tikal #20
    Vagyis közvetlenül semmit nem nyerek, csak egy nagy HA-t, én nem hiszem hogy az Epic vissza fogja osztani a bevételét a népnek, vagy más fejlesztő, majd lenyelik...szóval ez az egész arról szól hogy a részvényesek többet vigyenek haza, de eladják úgy hogy a fogyasztónak lesz jó, mert tud majd választani két vagy akár több ócska bolt közül :D
  • Gabbbbbbbbbbbb #19
    Téged senki sem fog rákényszeríteni ezen külső szoftverforrások használatára. ~

    "érdekes módon feleségemnél mindig Android telefonok mentek tönkre"
    Elhiszem neked, de nincs összefüggés a szoftverboltokkal.
  • hawkie22 #18
    Én személy szerint nem örülnék neki, ha más is rámenne az Apple Store-on kívül. Világéletemben Apple felhasználó voltam telefon téren (számítógépeknél nem preferálom az Applet, de iPad, teló jöhet), Androiddal nem vagyok kibékülve. Sérülékenyebb a rendszer, ráadásul érdekes módon feleségemnél mindig Android telefonok mentek tönkre, nálam meg az iPhone 3-4 évente kerül cserére, akkor is azért, mert jobb ajánlatot kapok a szolgáltatómtól, nem pedig azért, mert szükséges.
    Az EU nyilván meg akarja fejni az Apple-t, de ez nem biztos, hogy a felhasználóknak is pozitív eredménnyel zárulna.
    De az is egy megoldás lenne, amit korábban felvetett valaki itt, hogy az Apple kérésre jailbreakelhetné a felhasználó iPhone-ját, aztán azt csinál vele a user, amit akar, csak szerzödésben kikötné az Apple, hogy ezzel bukja a user a garit, ha bármi gond lenne a telóval. Egy megoldásnak jó lehet.
    Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2021.06.28. 23:58:33
  • Cat #17
    Mert már a verseny belengetésének hatására is csökkentették a jutalékokat, azt az összeget, amit a platform szed be sápként egy fizetéskor. Azaz ha eddig 10 dollárt fizettél valamiért, abból 30% a platformtulajdonosnak ment, és csak 7-et kapott a tényleges fejlesztő. Ha ez a 30% csökken mindenképp nyersz, mert vagy csökken az ár, vagy több marad a fejlesztőnél, és abból több embert tud foglalkoztatni, azaz jobb lesz (lehet) a termék.
  • Tikal #16
    Sony játék boltjában még ma is régiózás van, EU-n belül is, inkább ezzel foglalkoznának, mert ez a genyóság...elvileg ugye nem zárhatná el előlem másik ország piacát, de mégis megteszik.

    Amúgy nekem ebből az egészből milyen hasznom lesz? Mert az Epic többet keres majd, azt látom, de nekem miért lesz jó?
  • Atisz #15
    Köszönet az Epic-nek, hogy elkezdte és Margrethe Vestager-nek, azon kevés bizottsági tagok egyikének, akik érdemi munkát is végeznek : )