Berta Sándor

Az európai digitális piaci törvényt bírálta az Apple vezetője

A cég első embere világossá tette, hogy nem adják fel az alkalmazott üzleti modellt.

Az Európai Unió két csomag segítségével akarja az internetes gigászok hatalmát megtörni. A jogszabályok egyike a már tavaly szeptemberben ismertté vált digitális szolgáltatásokra vonatkozó törvény (DSA), míg a másik a nemrég ismertetett digitális piaci törvény (DMA). Az utóbbi célja az lesz, hogy a platformok üzemeltetőinek megtiltsa bizonyos üzleti gyakorlatok alkalmazását. Az elkészített feketelistában többek között az szerepel, hogy egy keresőt működtető cég a keresési eredmények között nem helyezheti el előnyösebb helyzetben a saját ajánlatait vagy hogy egy okostelefon-gyártó nem kötheti magához az alkalmazásfejlesztőket és nem tilthatja meg nekik, hogy más szoftverboltokban is elérhetővé tegyék a termékeiket. Az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának az év végéig kell döntenie a DMA-ról és az csak akkor léphet hatályba, ha mind a két szervezet elfogadta. Az európai uniós tagországok minisztereivel való egyeztetések az esztendő második felében kezdődhetnek el.

Tim Cook, az Apple vezetője egy interjúban kritizálta a DMA-t, mert az az álláspontja alapján nem a felhasználók érdekében jön létre. A menedzser elutasította az iOS mobil operációs rendszer más programforrások számára való megnyitását, mert az szerinte veszélyeztetné az iPhone készülékek biztonságát és számos olyan adatvédelmi kezdeményezést rombolna szét, amelyeket beépítettek az App Store rendszerébe. Azok a dolgok azután már csak azon emberek esetében léteznének, akik az ökorendszerükben maradnának. Ezek a folyamatok emiatt nagy aggodalmat keltettek Cookban a magánszférával és a biztonsággal kapcsolatban.

Az Apple első embere rámutatott, hogy az Androidon 47-szer több kártevő van, mint az iOS-on. Ezt közvetlenül arra lehet visszavezetni, hogy az Apple ökorendszere egy alkalmazásbolthoz van kötve és minden szoftvert megvizsgálnak. Ez a kártevők jelentős részét kívül tartja az ökorendszerükön és az ügyfeleik mindig azt mondták, hogy ezt nagyon becsülik. Ezért továbbra is ezt az álláspontot fogják képviselni.

A menedzser ugyanakkor pozitívan nyilatkozott a másik tervezett törvényről (DSA), amely alkalmas lehet az álinformációk terjesztésének a korlátozására. A jelenségtől mindenki szenved, éppen ezért világos, hogy ezen a területen valamit tenni kell. A mostani állapot nem elfogadható és a tervezetnek van néhány olyan része, amelyek segíthetnek a helyzet javításában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    "De még ha az EP el is fogadja, akkor is megbukhat az Európai Bíróságon, mert egy rendszert nem nagyon lehet törvényi erővel átírni."

    At lehet. Legalabbis a microsoft eseten ki tudtak kenyszeriteni, hogy beengedjek a windows-ra a tobbi bongeszo gyartot. Az apple eseten is ki kellene kenyszeriteni, hogy beengedjek a tobbi bongeszo gyartot es a tobbi alkalmazasboltot is.

    ps: A google ezt ugy vedte ki, hogy android alatt szabadon lehet telepiteni kulso forrasbol amit csak akarunk. Tehat onnantol a felhasznalo hibaja, ha virusos lesz a telefonja. Az apple keszulekei hulyebiztosabbak, cserebe ugyebar verseny korlatozoak is. Valamit valamiert, ha meg kell vedeni az embereket sajat maguktol azt csak a szemelyes jogaik korlatozasaval lehet.
  • ShuckFishTit #5
    Androidon még az adataiddal is kereskednek szóval azért nem annyira hülye hozzáállás az almáé. Sokan inkább fizetnek csak ne ők legyenek az árucikk. Én mondjuk pl még az ilyen freemium sz..okat is betiltanám, na ehhez egyik gyártó sem elég tökös!
    Utoljára szerkesztette: ShuckFishTit, 2021.06.26. 15:35:54
  • asgh #4
    Ez a szabály úgy sem megy át az EU-n, a lobbisták ki fogják herélni és a végén lesz valami nem kötelező érvényű ajánlás, ami nemzetállami körbe utalja a kérdést.
    De még ha az EP el is fogadja, akkor is megbukhat az Európai Bíróságon, mert egy rendszert nem nagyon lehet törvényi erővel átírni.
    A legjobb, amit el tudnak érni, hogy az Apple és a Google csak átláthatóbb elvek alapján utasíthassa el egy alkalmazás felvételét a boltjukba és legyen valamilyen feljebbviteli fórum, ahova az elutasított fordulhat. Onnantól versenyjogi aggályok kipipálva.
  • Kissssss0 #3
    jajj... hát akkor lehet kivonulni az eu piacról, senki nem kényszeríti őket hogy elfogadják az új szabályokat :)
  • dyra #2
    "A menedzser elutasította az iOS mobil operációs rendszer más programforrások számára való megnyitását, mert az szerinte veszélyeztetné az iPhone készülékek biztonságát és számos olyan adatvédelmi kezdeményezést rombolna szét, amelyeket beépítettek az App Store rendszerébe."

    Aha mesélj még haver :D nem inkább az egyik fejős teheneteket vágnák le? Miért nem lehet az igazat mondani?
  • t_robert #1
    nem kötelező betartani az EU szabályait, de ha utána is forgalmazni akar az Apple az EU-ban, akkor rá kell neki számolni évi pár milliárd dollár büntetést. Az EU piac túl nagy hozzá, hogy elhagyja. Így majd csak betörik a profit miatt előbb vagy utóbb....