Berta Sándor

Brit vizsgálat indult az Apple szoftver­boltja ügyében

A szigetország azt tanulmányozza, hogy valódi verseny zajlik-e a rendszerben.

A Competition and Markets Authority (CMA) nevű brit fogyasztóvédelmi hivatal is eljárást indított az Apple App Store működésével kapcsolatban. A vizsgálat során a szakemberek azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy a kaliforniai konszern meghatározó pozíciót tölt-e be az eszközein a programok terjesztésében és hogy a készülékeit felhasználja-e a más fejlesztőkkel folytatott tisztességtelen versenyben. A CMA hozzátette, hogy az eljárást a saját nyomozásainak eredményei és más panaszok alapján rendelte el.

Andrea Coscelli, a brit hivatal ügyvezetője kijelentette, hogy több millióan használnak naponta alkalmazásokat például az időjárás ellenőrzésére, játékra vagy egy megrendelés leadására. Éppen ezért azok a panaszok, amelyek szerint az Apple a piaci pozícióját olyan feltételek megállapítására használja, amelyek tisztességtelenek vagy korlátozhatják a versenyt és a választási lehetőségeket, s ezért az ügyfeleknek veszteséget okozhatnak a szoftverek megvásárlásakor és használatakor, alapos vizsgálatot indokolnak.

A szakember hozzátette, hogy a digitális piacokkal kapcsolatos folyamatos vizsgálatuk már feltárt néhány aggasztó tendenciát. Pontosan tudják, hogy ha a technika versenyellenes használatát nem ellenőrzik, akkor a vállalkozások és a fogyasztók is valós kárt szenvedhetnek. Ezért sürgetik egy új digitális piaci egység létrehozását és új vizsgálatok indítását, ha arra szükség van.

Februárban Kosta Eleftheriou programfejlesztő számos Twitter-bejegyzésében támadta az Apple App Store rendszerét, többek között azt állítva, hogy az elősegíti az átverős és álalkalmazások, például az évente 2 millió dollár bevételt szerző KeyWatch megjelentetését és terjesztését. A fejlesztő kifogásolta azt is, hogy a rangsorolásért felelős algoritmusok a valódi készítőknek gyakorlatilag esélyt sem adnak arra, hogy a termékeikkel előkelő helyekre kerüljenek. Jelenleg két vizsgálat is folyamatban van az Európai Unióban az Apple szolgáltatásai ellen. Az egyik eljárás az Apple Pay mobilfizetési rendszerrel, míg a másik az App Store szoftverbolttal kapcsolatban zajlik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #3
    "A szigetország azt tanulmányozza, hogy valódi verseny zajlik-e a rendszerben."
    most komolyan, azt vizsgálják, hogy egy privát piacfelületen milyen feltételekkel megy a nemlétező verseny?
    És ha valaki fizet az első helyért akkor mi van? Másik is fizethetett volna érte. Nem tette. Ez a kapitalizmus árnyoldala. Pénz beszél, a többi nem lényeg
  • bdzsana #2
    4.) A 30%-os Apple fee miatt alapból 42%-os árelőnyben vannak.
    Ugyanannyi profitért ennyivel kell drágábbnak lennie a konkurens terméknek.

    Ez utóbbin nagyon nincs is mit vizsgálni..
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2021.03.08. 12:51:17
  • M2 #1
    Segítek nekik: nem.

    1. az Apple folyamatosan tolja a saját megoldásait,
    2. pénzért megvehető a top felület,
    3. csalással manipulálható az egyébként is hibás algoritmusú rendszer.