Berta Sándor

Elektronikai eszközökön is lemérhető a gazdagság

Amerikai kutatók olyan tényezőket kerestek, amelyek alapján jelezhető valakiről, hogy gazdag.

Marianne Bertrand és Emir Kamenica, a Chicagói Egyetem közgazdászai a tanulmányukban többek között arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik termék alkalmazható a legjobban a gazdagság szimbólumaként azért, hogy gazdaságtudományi szempontból nagy valószínűséggel megállapítható legyen, hogy valaki vagyonos. Korábbi vizsgálatok szerint 1992-ben ez a dolog az automata mosógép volt, addig napjainkban a két legjobb termék erre a célra az iPhone és az iPad. A kutatók egy viszonylag nagy, a társadalom szempontjából reprezentatív csoport vizsgálatával érték el az eredményeket. A 6394 személyt a Mediamark Research Intelligence kérdezte meg a termékreferenciáikról és a bevételeikről.

A szakemberek megvizsgálták a 2016-os év eladásai számait és megállapították, hogy egyetlen más eszköz sem volt alkalmasabb annak bizonyítására, hogy valaki a társadalom legfelső rétegébe tartozik, mint az a tény, hogy iPhone készülékkel rendelkezik. Annak valószínűsége, hogy egy iPhone-tulajdonos gazdag 69,1 százalék, míg ez az arány egy iPad-tulajdonos esetében 66,9 százalék. Az Androidot futtató termékek is szerepelnek a listán, de sokkal hátrébb találhatók. A Hewlett-Packard eszközeinek (nyomtatóinak, faxkészülékeinek) a birtoklása 58,2 százalékában utal a gazdagságra. A Samsung televízióinak esetében ez az arány 58 százalék.


A szakemberek 1992-ben és 2004-ben is megvizsgálták az adatokat. 2004-ben az is alátámasztotta a gazdagságot, ha valaki gyakran evett drága vajat, egy bizonyos szójaszószt, drága dijoni mustárt vagy kötődött a Kodak márkához. Az utóbbi 61,6 százalékos valószínűséggel utalt a vagyonosságra. Bertrand és Kamenica a "normál élettel" kapcsolatos jellemzőket is kerestek. 2016 esetében a gazdaságot jelezték az Amerikai Egyesült Államokon belüli utazások (70,9 százalék), az útlevél kiváltása (70,3 százalék) és az a tény, hogy valakinek egy Bluetooth-funkcióval rendelkező autója van (70,2 százalék).

Az Apple nem biztos, hogy örül az eredményeknek, mert ugyan a cég éveken át megpróbálta luxusmárkaként pozicionálni magát, azonban erről mára letett és számos esetben a korábban megszokottnál olcsóbban kínálta bizonyos termékeit. Az iPhone SE, az iPad Air 2, az Apple Watch második generációja vagy az AirPod vezeték nélküli fejhallgató egyaránt olyan áron jelent meg, amely jóval alacsonyabb voltak a korábbi modellek árainál. A cél egyértelműen az volt, hogy a társaság új vásárlókat tudjon megnyerni. 2017 szeptemberében Tim Cook, az óriáscég vezérigazgatója arról beszélt, hogy nem csupán a gazdagoknak készítenek termékeket. A menedzser elmondta, hogy pozitív értelemben akarják megváltoztatni a világot, ez pedig azokon az eszközökön keresztül történik, amelyeken a nyereségük nem is olyan nagy, mint amilyennek tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #13
    Látom sokaknak ezek a valószínűség számítás dolgok megfekszik a gyomrát. :-)
  • Andrevv #12
    "Egyáltalán, mit tekintünk gazdagnak? Hogyan definiáljuk? Hol a határ?"
    Ez nem atomfizika, több féle logikával meghatározható, de én így definiálom: Kereslet szempontjából az ország alsó harmada szegény, felső harmada gazdag, a többi ott középen éppen jól elvan (persze a gazdagok között vannak nagyon gazdagok, szegényeknél nagyon szegények). Kialakul egy ehhez hasonló egyensúly, hogy fenntartható legyen a gazdaság. Én nem vagyok se szegény, se gazdag, vagyis nincs tartozásom, van pénz lakhatásra, kajára, ruhára, létfontosságú szolgáltatásokra, nem költekezek fölöslegesen, de nem tudok félretenni semmit, vagyis éppen jól elvagyok :)

    "Ha látsz valakinél egy iFost, de közben se lakása, se autója, se semmije nincs, az gazdag?"
    Nem, az hülye, vagyis ahogyan írtam: "nem normális".

    "Ha nem látsz valakinél iFost, de közben egy hatalmas családiházban lakik, BMW-vel jár, és havonta utazik külföldre, az csóró? "
    Nem. Az lehet, hogy csak okos gazdag és nem pazarolja olyasmire a pénzt amire nem muszáj, főleg ha van jobb, olcsóbb alternatíva.
    Na, azért ilyen könnyű kérdésre te is tudhatnád a választ ;)

    Ha egy átlag amerikai havi 3-4 ezer $ fizetéssel vesz egy ezer $-os iPhone-t, nem is olyan vészes, de ha egy magyar állampolgár vesz egyet ami majdem kétszer annyiba kerül mint a fizetése, az már elég brutális. Szerinted hány amerikai venne 6-7 ezer $-os mobilt? Megsúgom: csak a gazdagok.
    Különben is, a tanulmány nem arról szól, hogy mindenki gazdag aki ilyent vesz, hanem hogy talán gazdag, amire nagyobb a valószínűség mint egy átlag androidosnál. Nálunk viszont sokkal biztosabb az említett dolgok miatt. Na remélem sikerült megértetnem magam :)
    Utoljára szerkesztette: Andrevv, 2018.07.18. 13:33:04
  • fonak #11
    Az Európába tartó "földönfutók" elég jelentős hányada rendelkezik ájfónnal...
  • end3 #10
    Ha nem is a gazdagságra, de az inteligenciaszintre biztosan utal az iPhone megléte. (Esetleg duplán, ha iPad is van mellette. Plusz a desktop iMac, v. Macbook megléte már óriási mértékben...)

    "napjaink három legjobb terméke erre a célra az iPhone, iPad, iMac"

    >:-> -- Apple marketing

    Utoljára szerkesztette: end3, 2018.07.17. 19:06:00
  • TokraFan #9
    Hülyeségeket beszélsz. Relativitás!!..tudod-e mit jelent?
    Egy átlag nem vagyonos magyarnak is van internetelőfizetése. Az Etióp éhező szemszögéből ezek az emberek elképzelhetetlenül gazdagok, mert az előfizetés árából annyi élelmet vehetne, amit el sem tud képzelni.
    Akkor most tedd fel magadnak a kérdést: Az internetre előfizető emberek, gazdagok? NEM! Egy internetelőfizetés meglétéből _valós_ következtetést lehet levonni az egyén vagyonossága kapcsán? NEM!
    Egyáltalán, mit tekintünk gazdagnak? Hogyan definiáljuk? Hol a határ?

    Egy 2-300eFt-os telefon bizonyosan nem a gazdagság jele, mert attól, hogy neked nincs rá pénzed, még nem lesz precíz viszonyítási alap.
    Ha látsz valakinél egy iFost, de közben se lakása, se autója, se semmije nincs, az gazdag?
    Ha nem látsz valakinél iFost, de közben egy hatalmas családiházban lakik, BMW-vel jár, és havonta utazik külföldre, az csóró?
  • Andrevv #8
    Aki azt mondja, hogy az iPhone olcsó és ilyen gyakran használja a csóró szavat, az nyilván csak gazdag lehet :)
    De sebaj, nyugtassuk meg a föld lakosságának harmadát, akinek napi 500 forint se jut megélhetésre, hogy az iPhone nem luxus ;)
  • TokraFan #7
    "addig napjainkban a két legjobb termék erre a célra az iPhone és az iPad."

    Ekkora tömény ökörséget! Egy sz*ros iphone a vagyonosság jelzőköve? Kezdjük azzal, hogy eleve nem drága és nem luxus eszköz, amit bárki meg tud fizetni, aki nem kifejezetten csóró. A másik, hogy a készülékek jelentős hányadát hitelre veszik meg a csóró hülyék, tán éppen az ilyen cikkek miatt is, mert egy ilyen olcsó kacattól érzik magukat valakinek.
    Vagyis egy ilyen eszköz megléte az ég világon semmit nem jelöl az egyén anyagi helyzetével kapcsolatban.

    A vagyonosságot esetleg ingatlanokon, járműveken, luxus hajók és magánrepülők kapcsán lehet értékelni, de még ott is kaphatunk fals képet bőven... A cikkben említett kutatók monnyanak le! Mert segg hülyék ahhoz, amit csinálnak...

  • Fionn #6
    És amit elfelejtesz, apuci pénzeli a dolgot aki ugyan nem gazdag de a gyereknek MINDENT BÁRMI ÁRON! 2 év kölcsön a házra? Sima ügy. Persze ettöl még retardált marad a tinik nagy része mert nem értik meg az értékét de a státusszimbólum megvan. Szerintem netto baromság az eredeti cikk is. Kb azt is írhatták volna hogy akiknek büdös a lába azokat nem szívesen látják bárokban. B+.
  • hypno #5
    Szerintem Cat értelmezi jól a cikket.

    Pláne, hogy egy amerikai kutatásról szól, aminek vajmi kevés köze van a magyar ember fogyasztási szokásaihoz.
  • Andrevv #4
    Ebben mi a meglepő? Nálunk ez az arány még-nagyobb, ugyanis itt a fizetés jóval kisebb, az iPhone ára pedig ugyanannyi vagy drágább. Aki új iPhone-t vesz, az igenis gazdag, vagy ha 1-2 havi fizetését rákölti, az nem normális.