Berta Sándor

Nem építi fel írországi üzemét az Apple

350 munkahelyet teremtve oda akarták telepíteni több szolgáltatásuk központját, de helyi aktivisták folyamatosan akadályozták a beruházást.

Az Apple bejelentette, hogy nem valósítja meg az Írországban, Athenry városában tervezett projektjét, mert az építési engedély megszerzése túlzottan elhúzódott. A társaság 850 millió eurós beruházás keretében akarta felépíteni az új számítógép-központját, de az elképzelés néhány helyi környezetvédő ellenállása miatt elbukott. Helyiek egy csoportja a kezdetektől folyamatosan akadályozta az építkezés elindulását, sőt, még az engedélyek beszerzése sem történhetett meg, mert az Európai Unió Bírósága nemrég az egész folyamatot blokkolta.

A tervek alapján az új centrum olyan szolgáltatásokat működtetett volna, mint az Apple Music, az iCloud, az App Store, az Apple Maps, a Messages és a Siri. A létesítmény körülbelül 350 új munkahelyet jelentett volna a régióban. A beruházást egy dán testvérlétesítménnyel együtt jelentették be, és míg az már működik, itt még az engedélyek sincsenek meg az építkezés megkezdéséhez, mivel a bíróság is folyamatosan halasztgatta a tárgyalások megtartását.


Egy erdőbe akarták telepíteni a számítógépközpontot

Az Apple közölte, hogy a legnagyobb erőfeszítései ellenére sem járt sikerrel és az építkezés engedélyeztetésében bekövetkező csúszások arra késztették, hogy átgondolja terveit. Ugyanakkor a vállalat e dolog miatt Írországról, mint a jövőbeli beruházások lehetséges célpontjáról nem mondott le. Ezt támasztja alá az is, hogy Cork városában egy másik létesítményt hoz létre az óriáscég, abba a projektbe 550 millió dollárt fektet be az Apple.

A politikusok komoly problémának nevezték a beruházás leállítását. Ciaran Cannon helyi politikus nagyon sajnálatosnak nevezte, hogy a társaság nem ülteti át a gyakorlatba a számítógép-központ megépítésével kapcsolatos terveit, hiszen a projekt egy fontos központja lett volna a beruházásoknak és a munkahelyteremtésnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #11
    Környezetvédelmi okokból tiltakoztak.

    Eight people lodged objections with An Bord Pleanala, the majority of them based on the potential negative environmental impact of the data centre. An oral hearing into these arguments was held in May 2016 but in August of that year, An Bord Pleanala granted permission for Apple to build the centre. It stated that the facility “would not seriously injure the amenities of the area or of property in the vicinity.”
  • kgpro #10
    A cikk azért rossz, mert egy szót sem ír arról, hogy mi a bánatért akadályozták meg a beruházást az aktivisták. Mi volt a baj? Az erdő?
    Az erdőhöz ragaszkodott volna az Apple? Ha igen, akkor az tényleg nem szép tőle, de erről sem ír a cikk. Szóval akkor mi volt az igazi ok?
    Ki akart farolni a beruházásból? Mi a nehéz ebben? Azt mondja, hogy nem, és kész. Ehhez nincs szükség tüntetésre.
  • Andrevv #9
    Valószínűleg az itteni kormányellenes tüntetéseket is a kormány szervezi, mert így fenntarthatja a vélemény és sajtószabadság látszatát, ezért is nincs egy konkrétum, hogy miért is tüntetnek, mert f*ngjuk sincs, csak habos szájjal káromkodni tudnak :)
  • asgh #8
    Amikor "zöldek" akadályoznak egy beruházát, amögött 99%-ban valamilyen lobbiérdek húzódik. Általában maga a kivitelező cég vagy az önkormányzat vagy egy konkurens áll a háttérben, vagy akár maga az állam, attól függően, hogy éppen kinek áll érdekében szabotálni a projectet.
    Nálunk pl. autópálya projecteknél bevett szokás, hogy a kivitelező megnyeri a tendert lehetetlen határidőket vállalva, majd gründol egy helyi környezetvédő egyesületet és mindenféle bírósági beadvánnyal késlelteti a beruházást, amíg befejezi a futó projectjeit. Vagy ha túl alá kellett vágni árban a tenderen, akkor hirtelen kitalálják, hogy az eredetileg kijelölt nyomvonalat 2 km-el arrébb kell rakni és építeni kell még két hidat, mert a helyi környezetvédők találtak valami növényt, ami hogy-hogynem pont az eredeti nyomvonal mentén őshonos, így a költségvetést is előre nem látható körülményekre hivatkozva meg lehet tolni 20-25%-al.
    Szvsz ennél a beruházásnál is valami hasonló politikai vagy üzleti kavarás lehetett a "civil" tiltakozás hátterében, az Apple meg azért dobta be a törülközőt, mert vagy nem tudott a háttéremberekkel megegyezni, vagy valahol jobb ajánlatot kapott és ki akart farolni a beruházás mögül és eleve ők szervezték a tiltakozást, hogy lehessen mivel alibizni.
  • M2 #7
    Őszintén érdekel, hogy ilyenkor a szart lecsapatod slaggal a gumicsizmádról, vagy igazából tökmindegy?
  • TokraFan #6
    Mecsoda vérproli duma. Hol marad a migrácsozás? Annyi már világos, hogy a gazdaság működéséről nem tudsz semmit.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.05.14. 22:25:17
  • cateran #5
    "De arrol kussol, hogy cserebe meg 10 evig nem fizet egy baszot fabatka adot se, sot meg allami tamogatast is kaptak a gyar felhuzasara ugy kab a felet."

    Hogy ezeket a baromsagokat honnan szeded....de valahol lenyugozo....most meg tedd hozza, hogy SOROS es MIGRANCSOK es SZIRIUSZI GYIKEMBEREK, aztan teljes lesz az agyhalal....(amugy nem tolem tudod, de ha -tetelezzuk fel- 10 evig x ceg nem fizet tarsasagi adot -mert ugye olyan csak Fideszkozeli cegeknel van, hogy egyaltalan nem fizet, lasd Vajna es co- hosszabb tavon azert csak megeri, mert itt letesitett telephelyet, a beszallitok nagy valoszinuseggel helyiek, a munkaero helyi es ha barmifele fejlesztessel jar, az szinten helyi marad es 10 evre ra, mar fizetni fogja a tarsasagi adot is...ami -szinten nem tolem tudod- lepkefing az AFA vagy a szemelyi jovedelemado mellett.... amugy vagy 60 fele ado, kedvencem a "Természetbeni egészségbiztosítási járulék"..ez elegge szopas lehet:P de ez is odabasz..."Háztartási munka regisztrációs díja ")

    "A korrupt embert arrol ismered meg, hogy oltony van rajta"

    A hulyet meg az ilyen mondatokrol....
  • ugh #4
    A legjobb az lenne ha eltakarodnanak europabol haza usakiaba.
    En megbasznam oket ugy adoval, hogy belegebednenek.
    Es ezt majd minden ceg eljatsza itthon is.
    Az imperatorunk is ott vigyorog, hogy x ceg idejott es foglakoztat 100 embert (annak a min. fele minimalberes). De arrol kussol, hogy cserebe meg 10 evig nem fizet egy baszot fabatka adot se, sot meg allami tamogatast is kaptak a gyar felhuzasara ugy kab a felet.
    Legalabb szamolni tudnanak. Nem ok (ok tisztaban vannak vele csak jol jott a penzel teli aktataska) hanem a sok agyalagyult.
    Csak a valosagot nem lehet eloadni cinikus mosollyal sikertortenetnek.
    A korrupt embert arrol ismered meg, hogy oltony van rajta es mar akkor hazudik amikor levegot vesz az elso betujehez.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.05.14. 12:15:41
  • ugh #3
    Az apple-nek egy rakas adot kellene befizetni (1,2 millirad euro ha jol emlexem), de az irek mindenaron visszautasitjak. Nekik nem kell.
    Most kibujt a szog a zsakbol.
    Az apple nem karja befizetni, cserebe letrehoz egy csirkeolat 350 embernek.
    A vicc az, hogy az a 350 elbaszott, 12000 ev alatt nem fizetne be ennyi adot, mint amit az apple akar elsibolni ezzel a kis "zsarolassal".
    Te agyhalott, te.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.05.14. 12:07:09
  • wraithLord #2
    350 munkahellyel fontos központja lett volna a munkahelyteremtésnek? Mondjuk Athenry szempontjából lehetséges, mert az a helyi lakosságnak durván az 1/10-e.

    Nagyon helyes, hogy nem pakolnak erdőbe almát. Ott max vadalma van. :D