Berta Sándor

Fejlődési zavarokat okozhat az intenzív média­használat

Már a bölcsödés gyerekek okostelefont nyomogatnak, ami lassítja a beszéd és a társas kapcsolatok fejlődését. A szülők nélkül megoldhatatlan a helyzet.

Az Amerikai Egyesült Államokban a 8-10 éves gyerekek átlagosan naponta 8 órát töltenek el a PC, a laptop, a táblagép vagy éppen a tévé előtt. Az idősebb diákoknál és a tinédzsereknél ez az idő még több, 11 óra. Egy teszt során csökkentették a kijelző előtt töltött időt, ami számos pozitív változást hozott, például a gyerekek többet tudtak aludni, ezáltal sokkal jobb teljesítményre voltak képesek az iskolában és egyúttal kiegyensúlyozottabbá is váltak, illetve kevésbé voltak kitéve az elhízás veszélyének.

Németországban hasonló eredményre jutott most egy tanulmány, ami a gyerekek túlzott mértékű médiafogyasztásának egészségügyi szempontból káros hatásait is megvizsgálta. Az utóbbiak között vannak a csecsemők étkezési és alvási zavarai, a kisgyerekek beszédfejlődési zavarai és az általános iskolások koncentrációs zavarai. Amennyiben a gyermekek vagy a szülők médiafogyasztása feltűnően magas, akkor a gyerekorvosok az átlagos szintet meghaladó számú rendellenességeket állapítanak meg.

Marlene Mortler, a szövetségi kormány megbízottja közölte, hogy a tanulmány megmutatja, hogy milyen egészségügyi következményekkel szembesülhetnek a gyerekek, ha a digitális világban - a saját médiakompetenciájuk kifejlődésekor - egyedül hagyják őket és nem számíthatnak a szülők, a pedagógusok és a gyerekorvosok segítségére. Számára teljesen világos, hogy komolyan kell venni a digitalizálás egészségügyi kockázatait. Sürgősen szükség van arra, hogy a szülőknek iránymutatást adjanak a médiahasználat során. A német kábítószerügyi jelentése szerint az országban az internetfüggő fiatalok és fiatal felnőttek száma jelenleg körülbelül 600 000 és további 2,5 millió problémás felhasználót tartanak nyilván.


Dr. Rainer Riedel professzor hangsúlyozta, hogy a digitális média helyes kezelését már időben el kell kezdeni gyakorolni. Az olyan szociális és az etikai értékeket, mint a felelősség, az emberek közötti kommunikáció, a csapatszellem és a barátság a nevelés minden szintjén ösztönözni kell. A gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek meg kell tanulniuk, hogyan használják a digitális világ találmányait anélkül, hogy lemondanának a mindennapok során a barátokkal kapcsolatos élményeikről.

A szakemberek megállapították, hogy a bölcsődébe járó gyermekek 70 százaléka használja több mint fél órán át a szülei okostelefonját. Az intenzív médiahasználat és a fejlődési rendellenességek között kimutatható összefüggés van. Azoknál a 6 évesnél fiatalabb gyerekeknél, akiket intenzív médiahasználat jellemez, gyakori a beszédfejlődési zavar és a motorikus hiperaktivitás. Azonban önmagában egy beszédterápia gyors elrendelésével nem lehet a helyzetet megoldani; amennyiben az adott gyermek viselkedése vagy fejlődése rendellenes, a szülőket és a gyerekeket egyaránt tájékoztatni kellene a megfelelő médiahasználatról.

Kutatók korábban más szempontokat vizsgáltak, ami alapján kiderítették, hogy az okostelefonok vagy a táblagépek intenzív használata statikus testtartáshoz, gyakori ismétlődő mozgásokhoz és nagy izomtevékenységekhez vezet. Ezek együttesen túlterhelhetik a mozgásszervi rendszert. Az ismétlődő mozdulatok mellett az is komoly problémát jelent, hogy a rossz vagy változó fényviszonyok károsíthatják a szemet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #23
    "a mai fiatal hozzáfér az összes parasztbácsi által elmesélt történethez és népdalhoz."

    Egészen addig, amíg nincs áramszünet. mert AKKOR egyáltalán semmit sem tud. A paraszt bácsi pök egyet a tenyerébe, megkapálja a kukoricát és nem hal éhen. A mai generációk (nem csak a legfiatalabbak) tökéletesen ki vannak szolgáltatva a technikának. Komolyabb üzemzavar esetén hullanánk, mint a legyek. A paraszt bácsi viszont valószínűleg túlélné, legalábbis jó eséllyel.
  • Tetsuo #22
    Pontosan. Normális embereknek ez nyilvánvaló is.
  • ostoros #21
    Ebben semmi meglepő nincs. Akár a szülő, akár a gyerek, ha rá van buzulva a képernyőre, ami okos telefon is lehet, akkor egymással nem kommunikálnak, vagyis a gyerek kommunikációs készsége nem fejlődik, lassul.
    Ráadásul nem alakul ki közöttük a megfelelő érzelmi kapcsolat sem, a társas készségei bizonyosan nem fejlődnek, vagyis a gyerek szociopataként nő föl.
    Felnőttként is majd elvonul egy sarokba, hogy a telefonját basztassa, és egy penészvirág lesz belőle, aki társaságban meg sem szólal, csak ott van, ha egyáltalán hajlandó elmenni társaságba.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.06.08. 12:13:10
  • ostoros #20
    sg.-hu ügyeletes techno hívői egyesüljetek! A technológia mindannyiunkat az örök mennybe visz!
  • BladeW #19
    sg.hu ügyeletes ludditái egyesüljetek! minmeghalunk!!4
    Utoljára szerkesztette: BladeW, 2017.06.07. 18:45:45
  • Archenemy #18
    "és mivel a neten hozzáférnek valós információkhoz is, így nem lehet olyan könnyen átverni őket kormánypropagandákkal"

    hiszen köztudott, hogy "a neten" csakis igaz dolgok vannak, hagyjuk má :D egyik is propaganda meg a másik is, nem kell szépíteni.
  • Macropus Rufus #17
    Nem értek egyet a véleményeddel. Pl mit tekintesz te általános műveltségnek? És miért pont ezt?
    Régen azt mondták, hogy azért kell tudnom pl. az egyiptomi társadalom felépítését mert kell az általános műveltséghez.
    Ez a semmire nem jó tudás, ami csak a helyet foglalja a fejembe miért is kell? Mert általános tudás kell? Butaság.
    Ami a macskát illeti: 15 éves sztori legalább. És egy idős nő volt aki betette. Ha neten rákeresett volna a mikró működésére, nem hinném, hogy betette volna. Viszont frankónk képben volt az ősközösség felépítésével és működésével (mert az általános műveltség...)
    Miért lenne anarchia és fejetlenség net nélkül? Amúgy lenne. De nem azért amire te gondolsz.
    A parasztbácsinak azért volt a fejébe, mert pl. nem tudott írni se olvasni. De ez azért nem olyan nagy gond nem? A fejében van az általános műveltség. Ami a fiatalokat illeti: a szüleinkről hasonló képen vélekedtek a nagyszüleink. Úgy látszik kezdesz már te is öregedni :)
  • Andrevv #16
    Tehát szerinted az a normális, ha az ember teljesen hülye, általános műveltségből nulla, semmiben sem kiemelkedő, vagyis nem tud semmiről semmit és minden szarra a neten keres rá? Hát nem csodálkozom, hogy a mai fiatalok arra is rákeresnek, hogy ki lehet-e mosni a macskát mosógépben. Mi lesz mikor nem lesz net? Fejetlenség és anarchia? Vagy csak simán kidől a selejt, mert net nélkül nem tud élni?
    A "parasztbácsinak" irdatlan mennyiségű információ volt a fejében, nem csak pár ez meg az. Ezzel szemben a mai fiatalok önállóan semmire sem képesek, mert buták, csak azt tudják, hogy rá lehet keresni a neten, szép…
    Hidd el, hogy aki nem néz politikai befolyás alatt levő TV-t vagy weboldalt, az sokkal boldogabb ember.
  • Ulkesh #15
    "A mai fiatalok mit tudnak?"

    Jó esetben tudják, hogy milyen információt hol találnak meg.
    Az általad említett parasztbácsi fejből tudott pár történetet meg népdalt, a mai fiatal hozzáfér az összes parasztbácsi által elmesélt történethez és népdalhoz.
    Az információ és annak helyes használata hatalom amivel a mai fiatalok többet tudnak elérni, mint az előző generációk együttvéve.

    "Mennek tüntizni/menetelni mert valaki azt mondta, ahelyett, hogy a saját és családjuk életével foglalkoznának."

    Pont azért mennek, mert a saját és családjuk életével foglalkoznak és mivel a neten hozzáférnek valós információkhoz is, így nem lehet olyan könnyen átverni őket kormánypropagandákkal, mint az idősebb korosztályt.

  • ToxiMaxi #14
    Szerintem fontos megtalálni az egyensúlyt. A mai szülőknek nehezebb dolga van mint az ő szüleiknek mert megváltozott felgyorsult a világ. A ma felnövekvő nemzedéknek érteni kell majd a ma és a jövő eszközeihez, régen ez volt a tv ma tablet, okostelefon, okoskütyü stb.. és ami még jön majd. Nade ez nem jelenti azt, hogy a régen értéknek számító dolgokat teljesen háttérbe kell szorítani. Mozgásra szüksége van a gyereknek. Sportolásra most több lehetőség van mint korábban, az egészséges életmód ugyanúgy elérhető, mint korábban. Egyedül a magasabb stressz szint az, amivel nem lehet mit kezdeni de egy gyereknek nem ebben kell felnőnie és itt jön a szülő a képbe. A felelősség az övé, hogy ne hagyja 8-10 órát tabletezni a gyereket és szűrje azt ami a gyerekhez eljut. Igen tanulja meg használni, élvezni de ne az irányítsa az életét. Képesek vagyunk rá? Remélem igen.
    Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2017.06.07. 11:15:52